Tudod, néha megesik velem,
Hogy elbizonytalanodom egyszer-egyszer:
Én írom a könyvet,
Vagy az alkot engem?

Jelige: Meta

Metaszonett (B verzió)

Olvasó, bíráló, ó te kritikus szem
Tisztában vagy azzal, mit olvasol?
Egyszerűen: a többitől eltérő vers.
Gondolom, most már egész világos

Hogy mondanivalója nincs, de
Szépségét tekintve mindent beragyog,
Meghajol előtte költemények tengere,
Viszont abszolút semmit sem mond.

Ám ennek ellentmondó
A vers, paradoxont létrehozó,
Valamit akar közölni.

Biztos? De hisz nem szól semmiről!
Helytelen! Csak így tűnik messziről,
Mert pont a semmiről kíván szólni.

Egy megírt könyv lapjai

Képzeltem egy világot
Egy olyat, melyből te hiányzol.
Egy olyat, melyben szimatolja a virág
Az ember illatát.

Él egy hely fantáziámban,
Minden állat szájhős abban,
Az ember ugat, csahol,
A kender a gombával harcol.

Leírom, papírra vetem,
Amit szült képzeletem.
Levésem, könyvbe írom,
Fantáziám teremtett vajon?

A költeményem, irományom
Létrehozott rengeteg világot?
A Földön isten vagyok,
Ki kreált temérdek univerzumot?

De így könnyen lehetünk mi is szereplők.
Ez esetben vajon minket ki költ?

Kalandregény? Romantikus ponyva?
Vajh, a műfaj az író által van meghatározva?

Az élet egy rég megírt könyv?
Metaforákkal megrakott papírtömb?
Cifra, választékos, ékesszóló?
Ez még bevezetés vagy már a zárszó?

Mi vagyunk e könyvnek hőse?
Vagy személyünk csak klisé-mellékszereplője?
 Életünket rég elfeledték?
Vagy elárasztja a népszerűség?

Tudod, néha megesik velem,
Hogy elbizonytalanodom egyszer-egyszer:
Én írom a könyvet,
Vagy az alkot engem?