A sajátosság méltóságával

A határon túli diákok Márton Áron Kollégiumának könyvtárában tartotta meg előadását a kortárs magyar irodalmat taglaló estsorozat legutóbbi vendége, Fried István professzor a Szegedi Tudományegyetemről.

A sajátosság méltóságával

Fried István a kortárs erdélyi magyar irodalomról

Fried István mellett Murányi Sándor Olivért, író-harcművészt üdvözölte az est másik vendégeként az előadás moderátora, Noszlopy Botond. Az író néhány orgánumban „A támadás módja” címmel hirdette meg ezt az előadást, mondta el Noszlopy Botond, és Fried István előadásából kiderült, mit is érthetünk – elsősorban a költészet területén – e „támadáson”.

Fried professzor, –  aki Noszlopy Botond szavai szerint a kortárs erdélyi irodalom legavatottabb ismerője, a szerzők élettörténetét is beleértve, – velős összefoglalásával nemcsak a kívülálló érdeklődő, hanem akár az adott területet tanulmányozó bölcsészhallgató számára is precíz támpontokkal szolgált, kijelölve azt a lehetséges olvasói ösvény, amelyen feltétlenül érdemes végigmenni.

A „kortárs” irodalom meghatározásában – túl azon, hogy hangsúlyozta: Homérosz is kortársunk – arról a korszakról választotta le a jelenlegi erdélyi prózát, költészetet és drámát, amelyben még csak irodalmi művekben, rejtve lehetett kimondani bizonyos gondolatokat.  A palimpszesztus-hatás miatt ekkor még eseményszámba ment egy-egy új kötet megjelenése. Ma ezeket a kérdéseket politikai pártok fogalmazzák meg, s egy olyan országban, amelyben a multikulturalizmustól mereven elzárkózó többség szemben áll egy pártokra osztott kisebbséggel, az irodalom függetlensége könnyen kétségessé válhat.

Fried professzor kiemelte annak jelentőségét, hogy az erdélyi magyar irodalomban a későszimbolizmustól a posztmodernig minden irányzat megtalálható. A Forrás-nemzedék legjobbjainak – Szilágyi Domokosnak, Lászlóffy Aladárnak – köszönhetően az avantgárd is az európai irányzatokkal összemérhetően, korszerűen tudott megszólalni.

A második világháború után, a transzszilvanizmus idején, egyfajta elvárás lett az erdélyiség hangoztatása (Ezt taglalja Gyimesi Éva Gyöngy és homok című kötete). Tamási Áron szépen csengő sorai Nyírőnél egy idő után kissé modorossá váltak, s az Erdély-mítosz klisészerű értelmezésének nyitottak utat.

Maradt hát egy saját út kialakítása, következtetett Fried István, a „sajátosság méltósága”. Ennek szellemében a lírikusok főleg Dsidát és Áprilyt másolták, a prózában azonban olyan múlhatatlan értékek születtek, mint Mózes Attila, Király László és Bálint Tibor művei.

A jelen helyzetet szemlélve két hiányérzete támad az embernek, jegyezte meg Fried professzor. Az egyik, hogy míg az erdélyi magyar színház (kiemelte itt Visky András és Tompa Gábor tevékenységét) mind művészileg, mind kapcsolatépítésben ,  – román és nemzetközi vonatkozásban egyaránt  – élen jár, addig a dráma helyzete kevésbé sikeres. Születnek ugyan kísérleti darabok, de ezek csak nagyon szűk érdeklődésre számíthatnak.

A másik probléma, hogy a regényíráshoz nincs kedve az új nemzedéknek, fogalmazott Fried tanár úr. Ennek részben anyagi-kiadói okai vannak. Márpedig a világirodalomba elsősorban regénnyel lehet betörni.

Rátérve végül a kortárs „sikerágazat”-ra, Fried István az erdélyi magyar lírát tekintette át. Miután a költészetben megszűnt a leckefelmondás kötelezettsége, hatalmas szabadság szakadt a fiatalokra, aminek egyszerre van pozitív és negatív hozadéka. A diktatórikus nyomás alól részben felszabaduló országban a magyar fiatalok fegyveréül csak az anyanyelvük maradt, így születhetett meg az a költői csoport, amelyet László Noémi, Fekete Vince, Orbán János Dénes és Sántha Attila neve fémjelez. Szilágyi István rendelkezésükre bocsátotta a Helikon folyóirat néhány oldalát, ezeken jött létre a „Serény múmiák” című rovat (nevét Rejtő Jenő után kapta), amely főként a kolozsvári egyetemi fiatalságból nyeri szerzői utánpótlását.

Fried István kiemelte azokat a kortárs költőket, akiknek eddigi életműve a legjelentősebbnek bizonyult, s ha címszavakban is, de mindegyikükhöz hozzáfűzte a legfontosabb információkat. Az említett négy költő mellett elhangzott Lövétei Lázár László, Karácsonyi Zsolt, Papp Attila, Farkas Welmann Éva és Kovács András Ferenc neve. KAF-ot nem véletlenül hagyta utoljára a tanár úr: megítélése szerint Tandori mellett a másik legjelentősebb kortárs magyar költő. „Amit KAF nem tud, azt nem érdemes tudni” summázta véleményét félig tréfálkozva Fried István.

A prózában Demeter Szilárd egy kisregényét emelte ki, melyben az író egy kollégiumi történetet dolgoz fel. Zárásképp Fried István a mellette ülő Murányi Sándor Olivért méltatta, aki részben történelmi novellákkal indult, most pedig megjelenés előtt áll Zordok című pikareszk-regénye. Az esten jelenlévő szerencsések egy ÉS-ben korábban megjelent részleten kívül egy másikat is meghallgathattak a szatirikus regényből. Felolvasása előtt az író még hangsúlyozta, megtisztelő számára, hogy a közönség soraiban négy költő: Halmosi Sándor, Noszlopy Botond, Varga Melinda és Merényi Krisztián is hallgatja. Ily módon találkozhatott jó egyetértésben és hangulatban a Márton Áron Kollégium könyvtárában próza és költészet, határon innen és határon túl.

Laik Eszter