Hozzáírni a történelemhez – Heller Ágnes szegedi könyvbemutatójáról

Heller Ágnes A mai történelmi regény című könyvének szegedi bemutatóján szó esett leszámolásról a nagybetűs Történelemmel, a vissza-visszatérő erőszakról, a diktatúrába átcsapó köztársaság lehetőségéről és, persze, magáról a szerzőről. – Boldog Zoltán tudósítása

Kapcsolódó anyag: Boldog Zoltán interjúja Heller Ágnessel

Hozzáírni a történelemhez

– Heller Ágnes szegedi könyvbemutatójáról

   Heller Ágnes A mai történelmi regény című könyvének szegedi bemutatóján csordultig telt a Grand Café vetítőterme a legkülönbözőbb korosztályú érdeklődőkkel, így a pótszékeken túl néhányan szó szerint a filozófus lábai előtt hevertek. Kőbányai Jánosnak, a Múlt és Jövő Kiadó vezetőjének hosszas, a kiadó szerepét méltató bevezető szavai után, Zsoldos Sándor irodalomtörténész szerény közbevetései mellett a szerző különleges ízzel és mesélőkedvvel beszélt arról, hogyan jutott el a detektívtörténetektől a történelmi regényig, pontosan mit jelent ez a meghatározás, és hogy műve mennyiben kapcsolódik Lukács György A történelmi regény című tanulmányához.

   Heller Ágnest főleg a történelemfelfogás változása érdekelte az elmúlt harminc év irodalmi műveiben, így gondolt először a detektívregényekre, melyek árulkodnak saját korukról, hiszen „minden évtizednek megvan a maga tipikus bűnesete”. A kísérlet kudarca után döntött a történelmi regények mellett, és a kutatás során rájött, hogy az irodalmi múltábrázolásokra különös hatást gyakorol Umberto Eco A rózsa neve című regénye. Például arra hívja fel a figyelmet, hogy a „gyilkosság a történelemben történik, nem a történetben”. Hegel korszellem-felfogására támaszkodva Heller Ágnes úgy véli, hogy a vizsgált művek közös történelemkoncepciót fejeznek ki. Ez pedig azt mutatja, hogy Történelem helyett történetekben kell gondolkodnunk, melyek ismétlik önmagukat. Így tér vissza időről időre az erőszak, hol háború formájában, a modernebb regényekben pedig megtorlásként, pogromként, eretnek- és boszorkányüldözésként.

   Ezek az észrevételek nem kapcsolódnak közvetlenül Lukács György elképzeléseihez, így A mai történelmi regény egyrészt címében, másrészt pedig szerkezetében és szemléletében rokon a nagy elődével. Ahogy Kőbányai János fogalmazott: Lukács korábbi tanulmánya csak ugródeszka volt.

   Heller Ágnest nem esztétikai szempontok vezették a művek vizsgálatánál, hiszen a regény definíciója szerint csak „fél művészet”. Ez alapján a nyelvközpontú, a mondatok csemegézésére építő írások, melyeket manapság divatos szóval szövegként emlegetnek, nem tartoznak ebbe a műfajba. Ahhoz cselekmény kell, emberek és feszültség, jegyezte meg határozottan. A jelen múltjához tartozó regények sem nevezhetők történelminek, hiszen nincs meg az ehhez szükséges távlat. Ebből adódóan rendszerváltás-regényről sem beszélhetünk, sőt a holokauszt-írások is terheltek még a ma élő emberek tapasztalataival. A Római Birodalom már annál kevésbé, ahol a központi alak Cicero, vele együtt pedig a köztársaság válsága. A középkorban pedig ilyen figura volt Savonarola, akinek megítélése folyamatosan változik, ezzel is tükrözve a korszellemet. Ezekben pedig az az általános jelenség figyelhető meg, hogy az elszegényedő tömeg hajlamos elfordulni a köztársaságtól, és végül diktátorokat támogat. Ennek hallatán kissé megfagyott a levegő, hiszen a mai viszonyokra vonatkozó áthallásoktól sem mentes kijelentést néhány érdeklődő aktuálpolitikai eldöntendő kérdéssé formálta. Bár nyíltan nem hangzott el, hogy ki lenne ez a diktátor, de mindenki sejtette: nem a kétharmadért szavazók ülnek a teremben. Erre a közönség soraiban helyet foglalók hozzászólásaikban gyakran reflektálnak is.

   A szerző pedig nyitottnak mutatkozott a párbeszédre, biztatta közönségét, hogy kapcsolódjon be a beszélgetésbe. Majd udvariasan felállt, és a zsúfolt széksorok közé lépve afféle gyakorlott, a padsorok között sétáló tanítónő képét sugallva fogadta a kérdéseket, így az interaktívvá váló könyvbemutató második részét a bátrabb érdeklődők irányították. A merész, gyakran aktuálpolitikai vonatkozásokat érintő felvetéseknek köszönhetően gyorsan tanulságos anekdotázássá, életútinterjúvá és mindentudás egyetemévé alakult át az est. Megtudhattuk, hogyan vált az egykori holokauszt-túlélő Heller Ágnes az alternatívát jelentő kommunizmus helyett cionistává, majd pedig nem vállalva a hajnali uborkaöntözéseket innen is kivonult, hiszen értelmiségi lét és cionizmus kizárta egymást. Az őszinte személyesség felől a megszólalók a bemutatott könyvhöz terelték vissza az eszmecserét, gyakran túl szűkre szabottnak, máskor pedig képlékenynek érezve a történelmi regény definícióját. Néhányan egyenesen jóslatokat vártak Heller Ágnestől, azt kérdezvén: létrejöhet-e hazánkban egy közép-európai mini diktatúra. Felelevenítve korábbi, Ciceróhoz kapcsolódó példázatát sejtelmes mosolyba burkolózott, csakúgy, mint amikor az amerikai egyetemekről kérdezték, ahol nem egy felsőbb hatalom diktál, hanem az intézmények önállóan döntenek az ott folyó oktatás metodikájáról, tartalmáról. Arra a kérdésre pedig, hogy szeret-e itt élni, megfontolt választ adott: „szeretek élni, és itt élek, tehát szeretek itt élni”. Az pedig kisebb zavart váltott ki a közönség soraiban, hogy a szerző következő könyve az államról vagy az álomról születik-e. Végül egyesek csalódottan, mások pedig örömmel nyugtázták, hogy utóbbiról.

   Heller Ágnes könyvbemutatója visszafogott eleganciájával, értelmes, élvezetes és sokrétű párbeszédeivel a szegedi szellemi élet kellemes hétvégi színfoltja volt, amely saját bevallása szerint Kőbányai Jánosnak is bebizonyította, hogy vidéken is van értelme az ehhez hasonló rendezvényeknek. A dedikálásra várók sokasága is megmutatta, hogy mindenki szeretne egy darabot hazavinni a történelemből, a Heller Ágnes-féléből, vagy csak látni szeretné, ahogy a kéz hozzáír valamit egy történethez a sok közül. Mondjuk azt: „Heller Ágnes, 2011. január 15.”.

Boldog Zoltán

További képeink: