Duna menti diáktalálkozó – Tudósítás a 9. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciáról

A közös nyelv említése nem pusztán hatásvadász, divatos problémákat felvető retorikai fogás, hanem a konferencia célkitűzéseinek egyik legkomolyabb feladatára való utalás. – Tülkös Terézia tudósítása

Duna menti diáktalálkozó

– Tudósítás a 9. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciáról

   A Desiré Central Station Fesztivál előadásai előtt, után és mellett készülődtem a 9. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciára (VMTDK), ahol tavaly az egyik ámulatból a másikba estem. Hiszen kora reggel mosolyogva teszik eléd a kávét, a reggelit, beszélgetnek veled, kezedbe nyomják a háromnyelvű rezümékötetet, mindezt úgy, hogy ezért még nem csináltál semmit, csak állsz ott csipás szemekkel.

   Nagyjából ez ismétlődött meg idén a 9. VMTDK helyszínén, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának épületében is. A konferencia november 26-án, az idei „top témának” megfelelően a Duna-parton a (J)elfolyás című performansszal vette kezdetét, este az Újvidéki Magyar Színház kistermében már Dodony Anikó és Toll Eleonóra grafikáit és festményeit tekinthette meg a nagyérdemű. A vizuális élvezeteket Palásti Andrea Sort cuts című fotókiállítása fokozta, s aki nem vett részt a kora délutáni előadáson, most a Duna színét magán viselő Blue előadással részben pótolhatta az élményt.

   Mivel az éber kóma nem azon tudatállapotok egyike, mely alkalmas a plenáris előadások meghallgatására, a szervezők a Művészeti Akadémia növendékeinek segítségével próbálták felrázni a közel 200 fős hallgatóságot. Az auditórium maximum soraiban ott ült Csányi Vilmos, aki a (hál’ isten igen rövid) köszöntők után a tőle megszokott humorral tartotta meg Az emberi viselkedésevolúció modellje: a kutya című előadását. Ezt követték a plenáris diákköri ülések, majd egy ebéd közbeiktatása után a tudományos diákköri ülésszak. A szekcióülések szigorú időkorlátainak betartásáról a diákok soraiból korábban kiválasztott elnöklők gondoskodtak, és ha a hallgatóság, illetve a zsűri nem intézett kérdést az előadóhoz, feladataik közé tartozott a vitaindítás.

   Szekciómban, a Bölcsészettudományok II-ben a bemutatott 17 dolgozat mindegyike igen sok kérdést kapott. A legizgalmasabb prezentációk a nyelvészet és médiakutatás tárgykörében születtek, ezen belül is a vajdasági magyarok nyelvhasználatát (Csincsik Anikó: Vajdasági magyar nyelvhasználat) és a Magyar Nemzeti Tanács sajtóvisszhangját vizsgáló dolgozatok (Szarvák Gabriella: A Magyar Nemzeti Tanács megválasztásának sajtóvisszhangja a Családi Körben és a Hét Napban, Sinkovics Norbert: Nemzeti tanácsi választások az Újvidéki Rádió hírműsorában) körül bontakozott ki sokoldalú módszertani vita.

    A szekció változatos tematikáját jelzi, hogy a nyelvészeti, irodalomtudományi, filozófiai, színházelméleti, régészeti előadások mellett a szerb templomok ikonográfiáját vizsgáló művészettörténeti és a szabadkai zsidó temetők sírfeliratait kutató történeti dolgozatok bemutatására is sor került. Végül a zsűri négy tagja értékelte a munkát, s bár a VMTDK nem egy verseny, a rendezvény eredményhirdetéssel zárult. A nyolc szekcióban (élő természettudományok, élettelen természettudományok, társadalomtudományok I-II, bölcsészettudományok I-II, műszaki tudományok, művészetek) közel százötven diák adta elő kutatásainak eredményeit, így mire az oklevelek és a Kristálygömb-díj átadására sor került, már este hét óra körül járt az idő.

   Holló Berta, az idei Kristálygömb-díjas

  Közben a folyosókon zajlott az élet, újvidéki lányokkal beszélgettem a vizsgákról, a szerb és a magyar nyelvhasználatról, a külföldi munkavállalásról, az ösztöndíjakról, a pécsiekkel a közös ismerősökről, egy-két előadásról, szóval minden olyasmiről, amiről nagyjából egy baráti társaságban is szoktunk. Csak nem így. Mert valahogy itt másképp jön a szó. Vajdaságiak, magyarok, erdélyi és szlovák diákok (pontosabban egy szlovák) közös céllal és közös nyelvet beszélve jöttek egy, a többségük számára ismeretlen helyre. A közös nyelv említése nem pusztán hatásvadász, divatos problémákat felvető retorikai fogás, hanem a konferencia célkitűzéseinek egyik legkomolyabb feladatára való utalás. Ugyanis sok hallgató a magyart mint anyanyelvét a felsőoktatásban nem használja, szakszókincsét, szakmai kifejezőkészségét csak a VMTDK keretein belül tudja a magyarul tanulókéval összevetni. Az egyik újságírást tanuló lánnyal a Magyar Szóról, az egyetlen vajdasági magyar napilapról beszélgettünk, majd mikor annak stiláris hibáiról esett szó, elmesélte, hogy minden feladatát, cikkét szerbül kell írnia, azok fordításakor viszont már nehezen veszi észre a magyartalan szerkezeteket. Számára tehát a VMTDK a tudományos munkával egybekötött aktív nyelvi kurzus. Jönnek a temerini fiúk, a szegediek és a pécsiek, szó esik itt Wittgensteintől kezdve a keményítő lebontásának fontosságán át a folyókba engedett ipari salakanyagokon keresztül mindenről, de főként a hiánycikknek számító kávéról és az esti buliról. A záróbeszédek és Holló Berta, idei Kristálygömb-díjas szavai után nem maradt más napi feladatunk, csak az állófogadás és az esti lazítás.

    Végezetül egy jó tanács: aki jobban érzi magát a szakszavakból épített bunkerek védelmében, mint egy tudományos vita kellős közepén, az ne jöjjön el a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciára! Továbbá azok is maradjanak otthon, akik nem szeretnek jókat bulizni, valahová tartozni, színházi előadásokat nézni, performanszokban részt venni, oktatókkal sörözni, ismeretleneket ismerőssé tenni, mert bizony ezen a konferencián minden megeshet!

Tülkös Terézia

Fotók: Grabovac Dávid

További  képeink:

A megnyitón a tavalyi Kristálygömbös Dr. Telek András, Csányi Vilmos akadémikus, Csányi Erzsébet főszervező

Samu János Vilmos, Koncsos Kinga és Csányi Erzsébet

A Blue című előadás