A regény, mint betöltött szótári űr – Szilasi László a Hadikban
Szilasi László Rotary-díjas regényének, a Szentek hárfájának nyílt, rejtett és az író által sem sejtett vonatkozásaira derült fény a Hadik Kávéházban, a kötet bemutatóján.
A regény, mint betöltött szótári űr
A Németh Gábor vezette beszélgetés szinte magától „gomolygott” abba az irányba (a szót épp Németh Gábortól kölcsönzöm itt, aki a regény egyik elbeszélőjét emlegette találóan „gomolygó narrátorként”), hogy a Szentek hárfája már-már saját lábán lépett arra az útra, amely a jelentős művek sorsának beteljesedése felé vezet. Túl a rengeteg munkán és kutatáson, ami a regény megszületéséhez szükséges volt, a véletlen egy csomó szerencsés adalékkal ajándékozta meg Szilasi Lászlót – ahogyan az író számos példát mesélt erre az est folyamán.
A mű olvasatával kapcsolatban elmondta: kevéssé örül annak, hogy egyfajta bölcsész-krimiként ment át a köztudatba, mint ahogy talán nem a legszerencsésebb az sem, hogy a fülszöveg határozott mederbe tereli a regény értelmezését. De cserébe, hogy beleegyezett a fülszövegbe, megtarthatta a címet, ami nagyon fontos volt számára – mondta Szilasi.
Megtudtuk, hogy a téma már gimnazista kora óta foglalkoztatta, aztán sorra jöttek azok a bizonyos véletlenek. Egy kolozsvári konferencia, ahol a templomgombokba rejtett kéziratokról esett szó. A felbukkanó gyerekkori történetek, helyszínek, 
például az édesanyja által „kitérőként” emlegetett városrész, ahol ma már semmi sincs. A békéscsabai (a regényben árpádharagosi) evangélikus templom tornya, „amit olyan sokáig néztem”. És azok az ötletek, amelyek tényleg a vakvéletlennek köszönhetik találkozásukat a valósággal: Szilasi történeteiből szinte a klasszikus „gondolta a fene” esete rajzolódott ki. Például a művében szereplő nevekkel kapcsolatban. (Amelyek egyébként is többszörösen vonatkoznak a valóságra.)
Az Omaszta név, mint elmesélte, nem tudatosan bukkant fel az emlékeiben: később eszmélt rá, hogy a hajdani békéscsabai Ifjúsági Ház egy lépcsőfordulójában lógott a rettenetes, hatalmas szocialista olajfestmény, amely az Omaszta-házaspárt ábrázolta. A kötet megjelenését követően valaki felhívta Szilasi figyelmét, hogy az Omaszta jelentése „zsír”, és – ahogy a regény egyik netes kritikusa keresetlenül megfogalmazta – a történetben meggyilkolt kövér Omaszta Mátyás a helyi „zsírparaszt”. A Grynaeus név jelentéstöbbletére egy volt tanítványa hívta fel az író figyelmét: a Grynaeus az Aeneisben Apolló állandó jelzője.
„Esküszöm, ezekről mit sem tudtam”, védekezett bujkáló mosollyal Szilasi, és mint fogalmazott, egy idő után észre kellett vennie, hogy a regényben sokkal több van, mint amit ő szándékosan beletett. Ez megerősítette benne Esterházy Péter szavait, aki azt mondta egyszer: ha csak annyi van egy műben, amit az ember beletesz, az még kevés.
Tanulságos szakasza volt a beszélgetésnek az, amely a kritikus és az író Szilasi találkozásáról, meghasonlásáról és megállapodásáról szólt. Mint kritikus, mondta Szilasi, folyton a nem létező igazságra kell rámutatnia, e nyomozásos történetben azonban óhatatlanul azt mondta ki: kell lennie igazságnak, csak az számunkra megközelíthetetlen. Ez roppant fontos önismereti lecke volt. Ezúttal íróként letéve egy művet az asztalra szembesülnie kellett vele, mennyire 
nem szabad(na) a kritikának fogalmakra, szavakra redukálnia egy művet. Ő maga is hibázott ebben, amikor egyszer azt találta mondani, hogy ez a regény „a gonoszról” szól. (Ácsné Fekete Ilona tudósítását többek között erről a megnyilatkozásról itt olvashatják az Irodalmi Jelenenen.) A kritikus nem adhat olvasatokat és nem magyarázhat, csupán eligazíthat a mű mátrixában. Szilasi pozitív példaként emelte ki Radnóti Sándor kritikáját Darvasi László Virágzabálók című regényéről. Szerinte ez az utóbbi idők legjobb bírálata.
A regény ugyanis egy-egy meghatározásnál sokkal, sokkal több, mondta Szilasi. Valójában egy olyan helyet tölt ki a szótárban, amelyre még nem született szó. Ha tehát most kellene meghatároznia a Szentek hárfáját – emelte fel az asztalról a kötetet – azt mondaná: egy olyan szó, amely eddig még nem létezett.
Laik Eszter
Fotók a helyszínről: Kaposi Dorka
A cikk megjelenése után Csanda Mária tudósítónktól kaptam "ajándékba" azt az érdekességet, miszerint birtokában van a Kész regény című kötet, alcíme szerint: Gabriely György és Poletti Lénárd levelezését közreadja Németh Gábor és Szilasi László. A szerzők dedikálták is tudósító kolléganőnknek közös kötetüket.
