Gombostűt sem lehetett leejteni a Kolozsvár Táraság székhelyén Parti Nagy Lajos alkotói estjén, amelyet Balázs Imre József költő kezdeményezésére a Korunk Akadémia rendezett. A meghívott számára is kellemes meglepetés volt a rengeteg „rajongó”, meg is ígérte, megpróbál eleget tenni a lelkes olvasói elvárásoknak. 

Fogadalmát nem volt nehéz betartania, hiszen a regényeiben, elbeszéléseiben, verseiben, drámáiban megrajzolt képek, alakok, történetek, és nem utolsó sorban a nyelvezet egyedi irodalmunkban.

„A befejezetlen művek izgatnak”

– Parti Nagy Lajos Kolozsváron

Sajátos nyelvi játék dilettantizmusból

Meg lehet-e ragadni az írói pályán egy olyan pillanatot, amikor a nyelvezet kialakul, egyáltalán honnan számítjuk az egyéni hang megjelenését, és mi ennek a feltétele? – főként egy közismert alkotó esetében vagyunk erre kíváncsiak. Balázs Imre József, aki az est moderátorának szerepét töltötte be, erről is érdeklődött a meghívottól. Parti Nagy nyelvi világának zamatát – későbbi elsöprő sikerének titkát – a dilettáns megszólalás művészi szinten való kezelése adja meg. A korábbi verseskötetekben, mint a Csuklógyakorlatban, fölbukkan egy Troppauer Hümér-féle vers, a Rejtő alkotta légiós sajátos nyelvezetével. Majd később, a Test angyalában a Sárbogárdi Jolán-os nyelv jelenítődik meg, akárcsak az Ibusár című drámában. Az újabb Parti Nagy Lajos-versek pedig alteregója, egy bizonyos Dumf Endre mögül beszélnek ki. Hogy ez a sajátos stílus pontosan mikor alakult ki, maga a szerző sem tudja meghatározni, úgy gondolja, a kritikai recepció is hozzásegített a sajátos nyelvezet körvonalazódásához.
A dilettáns nyelvezet fölfedezése 1971–72-re datálható, amikor a pécsi vasútállomáson várakozott, és föltűnt neki egy kékkel gépelt verssorozat, egy távírda, úgymond, dilettáns sorai. ”Elképesztően humorosnak találtam őket, és elkezdtem fölírogatni, akkor még nem gondolván arra, hogy ezt esetleg beépítem majd a műalkotásokba”.
Később, a Jelenkor szerkesztőjeként rengeteg dilettáns kézirattal találkozott, ezeknek nagy része nem volt túlságosan érdekes, ám úgy tíz százalékából a rontásnak egy nagyon izgalmas sugallata bontakozott ki – mesélte a meghívott. Parti Nagy szerint a dilettantizmus nem más, mint az érzelmek intenzív megélése, amely szűk nyelvi és szellemi kapacitással társul, amiből aztán óriási baromságok születnek. A szerző számára izgalmas útnak tűnt foglalkozni ezekkel a szövegekkel, irodalmi szinten feldolgozni az alulfogalmazottságot, úgy működtetni a rontást, hogy abból műalkotás legyen. Először a poétikum szintjén játszadozott, majd a próza is érdekelni kezdte.
 

A test Angyala és a ponyvaregény-divat

A Test Angyala, a szerző első nagyregénye, csupán egy irodalmi huncutság szüleménye. Mindenféle tudatos elgondolás nélkül Parti Nagy egyszer csak fölfigyelt a kilencvenes évek környékén oly népszerű ponyvaregényekre, a Tiffany- és Júlia-füzetekre. A műfaj kiadói 46 gépelt oldal megírására kerestek „négerbe” szerzőket, a munkáért ráadásul nagyon jó kis fizetést adtak. Egy barátja mutatott neki egy ilyen szinopszist, amelyben a kiadó leírja, hogyan képzeli el a sztorit. „Rémes ostobaságok voltak benne, a pasi azokat az elveket fogalmazta meg, amelyek mentén most Magyarországon a TV2 és az RTL dolgozik, egy az egybe, mint valami látnok.” Kíváncsi lett, milyen lehet papírszéltől papírszélig írni, befejezni bármilyen kis buta történetet két nap leforgása alatt. Hozzátette, előtte nem igazán írt prózát, néhány recenziót, kritikát leszámítva furcsán viszonyult a történetekhez. ’89 őszén így született meg A test angyala. A kisregényt a Jelenkorban közölte, Sárbogárdi Jolán álnéven, a szöveghez Balassa Péter kritikát is írt. Egy ideig folytak a találgatások, majd kiderült, ki a szöveg írója. A későbbiek folyamán három újrakiadást élt meg a könyv, irodalmi kasszasiker ma is. „Az édeset addig édesíteni, amíg keserűvé válik” – mesél Parti Nagy a könyv szakmai fortélyairól. – „A morzsás, romlott, ugyanakkor elképesztően kreatív beszédmód nagyon izgalmas terepet jelentett számomra”.  A kisregényből egy hangjátékpályázat felhívására megszületett az Ibusár című dráma. A két művet nagyon sok helyen összemossák, de Parti Nagy felvilágosít: szociálisan máshonnan beszél a két alkotás szereplője, az Ibusárban egy elkényeztetett, nyolcvanas évekbeli „szocbarbi” lánya jelenik meg, míg A test angyalában Sárbogárdi Jolán egy hús-vér szereplő.
A nyelvezet kialakulásának kérdésére reflektálva Parti Nagy Lajos elmondta: amikor az ember verset ír, nem tudatosodik egy stílus, nyelvezet, utólag figyel fel csak arra, hogy mi miért jó, érdekes. Az a közeg, ahol az ember íróként fölnevelődik, meghatározó szerepű. Parti Nagy ilyen „közegnek” nevezte a Jelenkor folyóiratot. Formában, gondolkodásmódban, az irodalom anyagához és a nyelvhez való viszonyban sokat jelentett az irodalmi lap adta lehetőség a hetvenes-nyolcvanas években.
Nem értetett egyet azzal, hogy stílusát kizárólag a nyelvjátékkal mossák össze: „olykor- olykor a nyelvben való létet, amit én csinálok, rögtön a nyelvjátékkal azonosítják, lehet egyébként azonosítani, nem bánom, de picit túlzásnak tartom. Hogy ki mennyire attraktív, ki mennyire látványos, ki mennyire újszerűen, hagyományosan munkálja meg ezt a szerzett kapott, kitalált nyersanyagot, alkat kérdése. Nem gondolom azt, hogy a Bodor Ádám-féle nagyon szikár, első látásra talán egyszerűnek tűnhető nyelv ne lenne értékes”.

A jó beszélgetőtárs

Parti Nagy nevéhez kötődik A költő disznózsírból Tolnai Ottó beszélgetéskötet, Réz Pállal is tervezett hasonló kiadványt, amelyeknek  szemelvényeit a Kossuth rádióban hallhatták az érdeklődők. Mindezek mellett a Balla Zsófia-Bodor Ádám A börtön szaga című beszélgetéskötet szerkesztője. Parti Nagy úgy látja, ezekben a beszélgetésekben nem a kérdezőnek kell a főszereplőnek lennie, az a jó, ha a kötet végén teljesen eltűnik a történetből, az elején pedig csak segít elindítani, irányítani a beszéd, a szöveg fonalát. Természetesen itt sem tud kibújni a bőréből és hozza a saját „alkotói stílusát”. 
„Nagyon fontos az, hogy ezek a fantasztikus emberek ki tudják magukat beszélni. Amikor szóba került, hogy én a Rézzel beszélgessek, az volt a célom, hogy valaki odaálljon egy élő, moderatív mikrofonállványként, ismerje a szerzőt és terelgesse, minél többet hozzon ki belőle, egy olyan esszékönyv legyen majd, mint amit Tolnai Ottó megírt. A cél semmiképpen sem egy páros beszélgetés, ahol a beszélgetőtárs is villog, és kiguvadt szemekkel akarja, hogy ő is szerepeljen. Akkor jó, ha szép lassan kimegy. Ez már a szerző szövege.” A Réz Pállal készült beszélgetés be van gépelve, az első rész a Kortársban meg is jelent. A másodikat a Jelenkorban szerették volna publikálni, ám Réz időközben meggondolta magát. A Kossuth rádióban több ismétlése is volt néhány ilyen beszélgetésnek. A meghívott elmondta: nagyon büszke ezekre, azonban több ilyet nem fog csinálni, hagyja inkább a fiatalokra a műfajt.
 

Caragiale Farsangja, mint műfordítási bravúr

Caragiale drámai nyelvezete, a korabeli román vidéki és fővárosi beszédmód elegye izgalmas terep, egyes alapműveit azonban éppen ezért szinte reménytelen vállalkozás más nyelvre átültetni. Több műfordítónak is beletörött már a bicskája a Farsang című drámába.
Parti Nagy számára újabb kihívást jelentett e vígjáték magyarítása. Románul ugyan nem tud, azonban más műfordításokra és Réz Pál segítségére hagyatkozva belevágott a munkába. A meghívott szerint a Caragiale által művelt nyelv másképp hangzik különböző kontextusokban, a kihívás ízét ebben vélte felfedezni. „Megpróbálkozom azzal, amit a fordítók abbahagynak, mert akik fordítást készítenek, azokat köti a szakmai tisztesség, a nyelv. A Farsangot nem lehet lefordítani, csak újra lehet teremteni. Én azt próbáltam fölfedezni, hogy ki lenne az a magyar író, aki ismeri ezt a városi, falusi, köznyelvi, parasztnyelvi gyurmát. Ez volt az alapötlet. Elkezdtem menni a történet után, saját nyelvem akartam használni, éppen ezért nem is akartam Farsang néven publikálni, hanem a  Karneválra gondoltam. A Nemzeti nem akarta Karneválként, így lett Farsang. Nem gondolom, hogy ezzel Caragialéhoz bármit hozzátettem volna. Csináltam egy mutatványt, egy változatot. A totális átköltésnek ez a lehetséges megoldása. Lehet, hogy nem így van, nem így helyes, de egy egyetemistának nem biztos, hogy az én fordításomból kell Caragialét tanulnia. Talán a szellemétől olyan távol nem állt.  Maga a darab is jól sikerült.” 

A befejezetlen művek izgalma

A beszélgetés további részében hallhattunk az est vendégének jövőbeli terveiről. Valaki a hallgatóságból azt tudakolta, hogy a szerző nyelve mennyire klasszicizálódott. És hogy elvárásként fogalmazódik-e meg benne a kritika.
„Nem úgy van, hogy begyűjtjük előre a kritikákat, majd megpróbálunk megfelelni annak, ezt így nem lehet. Csomó dolgot megért az ember, még ha hülyeséget is írnak róla.  Ez a fajta beszédmód, világlátás lassan alakult ki bennem: kevert időségek, határhelyzetek fennkölt, alantas, tragikus, komikus stílus, kétségbeejtő nevetés, szánalmas érzelmességbe beleoltott agresszió”.

Kezdetben figyelt a kritikára, most már nem ez tartja össze – összegzett az író. Azt is elárulta: rádöbbent, a húsz-huszonöt évvel ezelőtti versei többet tudnak róla, mint ő maga. A kritika olykor egy az egyben érti a szövegeket. Ennek ellenére reméli, hogy írásművészete nem pusztán egy önmagában őrlő nyelvmalom.
Azt is megtudhattuk: nagyon sok kézirata van a kilencvenes évekből, a kétezres évek elejéről, amelyeket még nem fejezett be, csaknem két-három könyvnyi anyag. Ha mindezeket megírja, talán érdemben tud a stílus klasszicizálódásáról nyilatkozni. Majd megjegyezte: mindig is a befejezetlen művek érdekelték inkább, a befejezett alkotásban nem lát annyi izgalmat.
Parti Nagy egyre több prózát ír manapság, nem mintha elvetné a költészetet, hanem mert jelen pillanatban a történet jobban érdekli – derült ki a beszélgetésből. „A vers megcsinálódik, azt nem kell űzni, hajtani, abból vagy lesz valami, vagy sem” – fogalmazott.
„Igazság szerint nem is írnék mást, csak szabadságfüzeteket, abszolút műfajtól függetlenül” – árulta el végezetül.
A kétórás irodalmi est szövegek fölolvasásában is bővelkedett, a rendezvény végén pedig kígyózó sor toporgott a szerző asztalánál dedikálásra várva.
Megtudtuk továbbá, hogy Balázs Imre József tartogat még meglepetéseket, a Korunk Akadémia vendégül fog látni többek között olyan alkotókat, mint Tolnai Ottó, valamint kolozsvári szereplésre tett ígéretet Eszterházy Péter is.

Varga Melinda