Miért nem bírt magával, hogy lehetett ennyire együgyű? A kocsi továbbzötyög, Szentlélek tér. Minél jobban győzködi magát, annál nagyobb a bűntudata.

Egy

Egyes villamos, Bécsi út. Megvárja, míg mindenki felszáll, majd tétován követi őket. Átfúrja magát az izzadságszagú, nyirkos testek között, a kocsi végébe igyekszik, egyedül akar lenni. A vezető csenget, teste megrándul, még leszállhatna, de nincs hozzá ereje.
Flórián tér. Eszébe jut Szent Flórián, majd a testében égő, olthatatlan vágy, a mindent felülíró ősrobbanás, mindennek origója és elrontója. Miért pillantotta meg őt, miért kívánta meg ennyire? Miért nem bírt magával, hogy lehetett ennyire együgyű? A kocsi továbbzötyög, Szentlélek tér. Minél jobban győzködi magát, annál nagyobb a bűntudata. Muszáj megtennie, hiszen egyedülálló, nincs, ki lebeszélné őt a tettről. Végigtekint vénuszi testén, gondosan kimunkált, izmos, lapos hasán, mely nemsokára megnő, előbb amorf formát vesz fel, majd dinnyévé gömbölyödik. A villamos átrobog az Árpád hídon, a Népfürdő utcánál a járdaszigetet javítják, már nem lehet leszállni, nincs megállás. Honvéd Kórház, megérkezett. Utoljára még eszébe jut egy fénykép az első születésnapjáról, a boldog édesanyáról és édesapáról, a gyertyáról, amit közösen fújtak el, a sok nevetésről, a tortáról. Egy pillanatra elmosolyodik, majd szomorúság ül az arcára.
Késő, már nem halaszthatja tovább, döntött. Bemegy a Marcipán cukrászdába és magába tömi a gusztusos, tejszínhabos csokoládétortát.