„Eddig még nem láttunk benneteket, hová valósiak vagytok, mely világ képződményei?”
És az Emberben buzgón löttyen meg a kilencven százalék víz, és nekicsapódik a tíz százalék szilárd békalencsének, és mint szappanbuborék elpukkan.

Szivárvány

   

Amikor mindenki már annyit fog magáról tudni, amennyit egy pincebogár, akkor megérkezik a földre a megváltás és összegyűjti az összes pincebogarat, hogy fölmutassa nekik az Embert, ahogyan van: bőrbe zárt, kilencven százalékos víztartalmával, tíz százalékos,  majdnem szilárd, anyagában, akár egy feszes vizeszsákot, amelyben az értelemnek nevezett, meghatározhatatlan anyag, akár békalencse, poshadt tavakban, ide-oda rángatódzik, vegetál, de talán él is, és akkor a pincebogarak, amik köztudomásúlag vakok, nagy szemeket meresztenek arra a csodabogárra, ami őket – de csak őket, mert ez a megváltás lényege, – nem akarja fölzabálni, jóllehet már fölfalta a földet, kiitta mind a vizeket, eltikkasztotta a levegőt, kioltotta az összes tüzeket…
Akkor azt kérdezik tőle ezek az ártatlan tekintetű, vak pincebogarak:
„Eddig még nem láttunk benneteket, hová valósiak vagytok, mely világ képződményei?”
És az Emberben buzgón löttyen meg a kilencven százalék víz, és nekicsapódik a tíz százalék szilárd békalencsének, és mint szappanbuborék elpukkan.
A pincebogarak kicsinyei, mind a hetven lábacskájukkal tapsikolnak, és azt rikoltozzák:
„Szivárvány! Szivárvány! Szivárvány!”
És, akár csók közben a szűzlányok, lehunyják szemük.