Markó Béla Tulajdonképpen minden című verseskötetét mutatták be nemrégiben a kolozsvári Állami Magyar Színházban, Visky András, Tompa Gábor, Hajdú Gábor, Láng Zsolt közreműködésével. A kiadvány izgalmas kulisszatitkokat tár elénk a közismert politikusról, megtudhatjuk, hogyan vélekedik családról, szerelemről, istenről, mindennapi emberi érzésekről.  – Varga Melinda beszámolója Oroszhegyi Tünde fotóival

Szonett, az életmodell

Politikus és költő ritka szakmai társításnak bizonyul, úgy gondolom, nem könnyű mindkét „mesterségnek” megfelelni.
Markó Béla viszont nagy fába vágta a fejszéjét: úgy döntött a politikai pálya mellett újra tollat ragad, és ezúttal nem gyerekverset, nem is politikai jellegű írásokat mutat meg a világnak, hanem szonetteket. Markó mindössze fél év alatt hozta össze legújabb könyvét, csaknem tíz évnyi hallgatás után. Naponta írt egy költeményt, amelyet a kiadványban is nyomon lehet követni, hiszen a versek mellé a szerző a „keletkezés” dátumát is odaírta.

„Életmodellnek tekintem a szonettformát” – vélekedik a műfajról a költő, amikor beszélgetőtársai a formaválasztás körülményeiről faggatták.
Tompa Gábor a kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője, igazgatója szerint a szonettek menedéket nyújtanak Markónak a mindennapok taposómalmából és egyben egy teljességet próbálnak kialakítani.
A rendező szerint senki sem tördelte ennyire szét ezt a formát, a széttördelés célja pedig nem más, mint az újraépítés előkészítése. A szövegekben azt is újszerűnek látja, hogy szabad vers és kötött forma keveredik benne, a gondolat, a szavak használata olykor azt az érzést kelti az olvasóban, nem egy szonettet olvas, hanem egy kötetlen gondolatsort. Mindez nem csiszolt, temperált, hanem egy könnyed, gördülékeny stílust eredményez – vélekedik Tompa.
Markó nagyon izgalmas megoldásnak tartja a szonettet. „A vers hosszúsága, a strófaképlet nagyon kötött, nem igazán hagy teret mozgolódni, csupán a rímekkel lehet játszani, éppen ezért kihívás jó szonettet írni”. Azt is elárulja a szerző: önmagát kutatta ezekben a versekben és mindössze fél év alatt hozta tető alá a kötetet. A könyv megjelenése óta lassan még egy kötetnyi anyag gyűlt össze, ezenkívül pedig egy haiku kötetet is született – árulta el.

Mókásnak találta ezt a termékenységet, „grafománnak” nevezve magát. Beszámolt arról is, hogy óvatos hozzáállással tért vissza az irodalomhoz, amelyet izgalmas kísérletként élt meg. Az elmúlt tíz évben inkább verseket olvasott, mintsem prózát, az alaposan megszakadt „versfonalat” úgy gondolta, itt az idő összebogozni. Először gyerekversekkel próbált visszatérni a tollforgatáshoz, most pedig „igazi versekkel” rukkolt elő. Úgy véli a szonettekben nagyon sok a pátosz, ez lehet, hogy korszerűtlenné teszi a szövegeket.
Visky András költő, író, rendező azonban nem értett ezzel egyet, ő ugyanis úgy látja, hogy a mostani Markó-szövegekre nem a pátosz a jellemző. Nagyon sok keserűség bújik meg a költeményekben, és pont emiatt sokkal modernistábbá, aktivistábbá válnak. Izgalmasnak találja a könyvben szereplő istenes verseket, valamit magát a szonettformát is dicsértetés ötletnek látja. A kortárs magyar irodalomban ritka manapság a szonett, éppen ezért kellemes meglepetés az új Markó-kötet – magyarázta.
Az est további részében verseket olvasott fel Skovrán Tünde, Salat Lehel, Tordai Tekla, valamint Szép Gyula Bálint és Szőcs Márton minikoncertjével örvendeztette meg a közönséget.
Úgy gondolom izgalmas élmény volt újra Markó Béla-verseket hallgatni, tízéves csend után egy másik hang, egy érettebb hang mutatta meg magát.

Varga Melinda