100 év múlva - Faludy-interjú Orbán János Dénessel
Rengeteg közös vonás volt bennünk, és nagyjából ugyanazok a dolgok érdekeltek. A klasszikus korok kultúrája, a humor, az erotika, a duhajkodás. Nem volt nehéz megtalálni hát a közös hangot. Főként hogy Faludy nagyon fiatalos volt.
Öregeket nem is engedett maga köré, mert nem akart a derékfájásról és a nyugdíjról beszélni. Benne volt minden marhaságban. Ivott, cigarettázott, poénkodott, habzsolta az életet, nem tudom, figyeltétek-e meg, hogy sosem érzelgősködött, nosztalgiázott. Ő történeteket mesélt, nem a múltat búsulta.
100 év múlva
Faludy-interjú Orbán János Dénessel
Onagy Zoltán: Ha jól tudom az irodalomperemi pletykákból, utolsó idejében igen közel álltál Faludy Györgyhöz, aki négy éve ment el szeptember elsején, huszonkettedikén töltené a százat. Hogyan találkoztatok?
Orbán János Dénes: Nemcsak pletykákból lehetett értesülni, hiszen számos lenyomata van ennek a barátságnak. 16 
éves koromban váltam Faludy-rajongóvá, mikor kezembe került a Villon-átköltések egy géppel írott, szamizdat példánya. Attól fogva áhítattal olvastam minden sorát. Nyilván szerettem volna megismerkedni vele, és ez Szőcs Gézán keresztül meg is valósulhatott volna, ha Géza nem lett volna olyannyira elfoglalt. No de akkor is elfoglalt volt, úgyhogy nem sikerült egyeztetni. Aztán 1999 decemberében Faludy-díjat kaptam. A névadó egészségi okokból nem tudott eljönni a szegedi díjátadó ünnepségre, de üzent, hogy szívesen lát otthonában. Úgyhogy addig rágtam a Géza fülét, amíg 2000 januárjában összehozta a találkozást. Roppant meg voltam illetődve. Hát még akkor, mikor kiderült, hogy már az első kötetem óta figyelemmel kíséri a verseimet, és jó egynéhányat tud kívülről…
éves koromban váltam Faludy-rajongóvá, mikor kezembe került a Villon-átköltések egy géppel írott, szamizdat példánya. Attól fogva áhítattal olvastam minden sorát. Nyilván szerettem volna megismerkedni vele, és ez Szőcs Gézán keresztül meg is valósulhatott volna, ha Géza nem lett volna olyannyira elfoglalt. No de akkor is elfoglalt volt, úgyhogy nem sikerült egyeztetni. Aztán 1999 decemberében Faludy-díjat kaptam. A névadó egészségi okokból nem tudott eljönni a szegedi díjátadó ünnepségre, de üzent, hogy szívesen lát otthonában. Úgyhogy addig rágtam a Géza fülét, amíg 2000 januárjában összehozta a találkozást. Roppant meg voltam illetődve. Hát még akkor, mikor kiderült, hogy már az első kötetem óta figyelemmel kíséri a verseimet, és jó egynéhányat tud kívülről… OZ: Hatvanhárom év volt köztetek. Egy átlagos nagyapa-unoka kapcsolatban sincs ekkora korkülönbség, és az átlagos nagyapa–unoka kapcsolatban is ég és föld a használatos szavak, gesztusok jelentése. Hogyan oldottátok föl? Egyáltalán feloldható ekkora pályatársi korkülönbség?
OJD: Feloldható. Főleg, hogy rengeteg közös vonás volt bennünk, és nagyjából ugyanazok a dolgok érdekeltek. A klasszikus korok kultúrája, a humor, az erotika, a duhajkodás. Nem volt nehéz megtalálni hát a közös hangot. Főként hogy Faludy nagyon fiatalos volt. Öregeket nem is engedett maga köré, mert nem akart a derékfájásról és a nyugdíjról beszélni. Benne volt minden marhaságban. Ivott, cigarettázott, poénkodott, habzsolta az életet, nem tudom, figyeltétek-e meg, hogy sosem érzelgősködött, nosztalgiázott. Ő történeteket mesélt, nem 
a múltat búsulta. A történetek pedig remekek voltak. Nem sírta vissza ifjúságát, mert ifjúnak érezte magát. Eric Johnson − aki pedig nehéz ember volt − is hamar föloldódott. Gyakran látogattam meg őket, hölgyekkel, haverokkal s mindig remekül zsúroztunk. Rengeteget malac történet hangzott el − nőkről − hogy ők hogyan viszonyultak egymáshoz, az ő dolguk, soha nem esett szó férfiszerelemről. A két derék humanista lator sportot űzött a nők fölfektetéséből, miközben persze egymást szerették. Pajzán történeteknek magam sem voltam híján soha. Talált a szó.
a múltat búsulta. A történetek pedig remekek voltak. Nem sírta vissza ifjúságát, mert ifjúnak érezte magát. Eric Johnson − aki pedig nehéz ember volt − is hamar föloldódott. Gyakran látogattam meg őket, hölgyekkel, haverokkal s mindig remekül zsúroztunk. Rengeteget malac történet hangzott el − nőkről − hogy ők hogyan viszonyultak egymáshoz, az ő dolguk, soha nem esett szó férfiszerelemről. A két derék humanista lator sportot űzött a nők fölfektetéséből, miközben persze egymást szerették. Pajzán történeteknek magam sem voltam híján soha. Talált a szó.Voltunk nyaralni együtt Tunéziában is, Faludy, Eric, Lanczkor Gábor meg én. A reptéren, a duty free-ben vásároltunk egy hatalmas táska tömény italt, Faludyra való tekintettel fölengedték a gépre, Tunéziában pedig nem kötöttek bele. Két hétig dőzsöltünk, egy nap pihenés, olvasás, beszélgetés a kultúráról, egy nap részegeskedés, marhulás. Szó, ami szó, matuzsálemi kora ellenére Faludyval úgy lehetett szórakozni, mint a korombéli cimborákkal.
OZ: Legendás Faludy erdélyi látogatása az új évezred első évében. A hírek szerint ebben is benne a kezed…
OJD: Már az első találkozásunkkor fölmerült az erdélyi látogatás témája. Bár a fél világot bejárta, a 90 éves Faludy még nem jutott el Erdélybe. Többször hívták, de egyik meghívás sem volt bizalomgerjesztő. Szőcs Gézában meg bennem azonban bízott, így létrejöhetett a Nagy Bevonulás, 2000 októberének végén.
Hárman fogtunk össze a nagyszabású esemény kivitelezéséhez, Szőcs Géza, Márkus Barbarossa János meg én. Géza pénzt szerzett és fölkészült a moderálásra, Barbarossa is beszállt lóvéval, sőt, egy patinás Ford-limuzint is vásárolt erre az alkalomra, és ő volt Faludy büszke sofőrje. Én meg a szervezés konkrétumait vállaltam be, a marketinget és a stáb verbuválását. Faludynak úgy kellett bevonulnia, mint a magyar költészet élő fejedelmének. Azóta is büszke vagyok, hogy milyen hisztériát sikerült generálnunk. Több száz fős közönség ünnepelte Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, és majd mindenkinek csorgott a könny a szeméből, mikor a Fejedelem fölolvasta az Óda a magyar nyelvhez című himnuszt. Erről beszélt két hétig egész Erdély, erről cikkeztek a lapok, minden erről szólt.
Faludyt elbűvölte Erdély szépsége és az emberek közvetlensége, kedvessége és vendégszeretete. Utána minden alkalmat megragadott, hogy Erdélybe jöjjön, át is akartak települni Fannival. Pompás házakat szemlélgettünk a Kolozsvár melletti festői magyar falvakban, de aztán sajnos, fölötte is diadalmaskodott az Elkerülhetetlen.
OZ: Az utóbbi évek Faludy-köteteit te szerkesztetted. Például a Pokolbéli víg napjaim második, harmadik kötetét, ha jól emlékszem. Hogyan működött ez? Magnóra mondta a visszaemlékezéseit, a kiadó legépelte, te pedig végigstilizáltad, hogy az élőbeszéd zavarait kiszűrd?
OJD: A visszaemlékezéseket feleségének, Fanninak diktálta le Faludy. Kaptam egy hatalmas paksamétát és szabad kezet. Nyilván voltak többször elmesélt történetek és voltak kevésbé sikerült szövegek. Ezeket kivágtam, a szöveget átstrukturáltam, újraépítettem és nyilván végigstilizáltam, a Pokolbéli víg napjaim stílusát-nyelvezetét véve alapul. Mindezt úgy, hogy maximálisan respektáltam azt, hogy ennek a könyvnek Faludy a szerzője. Kemény lego volt, de hát ki ne dolgozna szívesen egy ilyen könyvön?
OZ: Az összes Alexandra-Faludyt te szerkesztetted? Egy aktív költő hogyan szánja rá magát, hogy száz, vagy nem tudom mennyi ívnyi szöveg szerkesztését elvállalja? A szerkesztés vénaszakadt öreg mókusok kiváltsága, akik így keresik a kenyerüket, de ez a hobbijuk is.
OJD: Az Alexandra kiadó és a Faludy házaspár engem bízott meg az életmű gondozásával, és ebben szabad kezet 
kaptam. Megjegyzem, szerkesztőként és irodalomszervezőként aktívabb vagyok, mint költőként. Anno rengeteget szerkesztettem, ugye, a Méhes György életművét is én gondoztam, meg hát ifjú pályakezdők tucatjainak a könyvét. Mostanság már ritkán szerkesztek, csak barátaim vagy tanítványaim könyveit, mert kevés az időm, no meg a kiadók csak legvégső esetben fordulnak hozzám, mert rém drága vagyok. Az a fajta szerkesztés ugyanis, amit én végzek, nem csak szerkesztői tudást igényel, hanem írói tudást is, hatékony stílusimitáló készséget, de beleélést, átérzést is. Ott van például a Karoton című Faludy-regény. Annak idején magyarul íródott, de angolul jelent meg s a magyar kézirat elveszett. Faludy − nem tudom, miért − nem tartotta nagyra, évekig könyörögtem, hogy adjuk ki. Nos, tekintve hogy az angol fordítás nagyon gyenge volt, egy amatőr fordítóhölgyemény munkája, majdnem minden, ami Faludy-stílus volt benne, elveszett. Rekonstruálni kellett Faludy félelmetesen erős és színes nyelvezetét és a mögötte dobrokoló érzelmeket. Ehhez pedig író kell, nem csak szerkesztő. Gyönyörű munka volt, és a magyar irodalom visszakapott egy hátborzongatóan szép mesterművet. Faludy nagyon boldog volt, én pedig nagyon büszke. Úgyhogy ez igazi nagy kihívás, igazi kreatív munka volt, hogyne szeretne ilyet a bölcsészember?
kaptam. Megjegyzem, szerkesztőként és irodalomszervezőként aktívabb vagyok, mint költőként. Anno rengeteget szerkesztettem, ugye, a Méhes György életművét is én gondoztam, meg hát ifjú pályakezdők tucatjainak a könyvét. Mostanság már ritkán szerkesztek, csak barátaim vagy tanítványaim könyveit, mert kevés az időm, no meg a kiadók csak legvégső esetben fordulnak hozzám, mert rém drága vagyok. Az a fajta szerkesztés ugyanis, amit én végzek, nem csak szerkesztői tudást igényel, hanem írói tudást is, hatékony stílusimitáló készséget, de beleélést, átérzést is. Ott van például a Karoton című Faludy-regény. Annak idején magyarul íródott, de angolul jelent meg s a magyar kézirat elveszett. Faludy − nem tudom, miért − nem tartotta nagyra, évekig könyörögtem, hogy adjuk ki. Nos, tekintve hogy az angol fordítás nagyon gyenge volt, egy amatőr fordítóhölgyemény munkája, majdnem minden, ami Faludy-stílus volt benne, elveszett. Rekonstruálni kellett Faludy félelmetesen erős és színes nyelvezetét és a mögötte dobrokoló érzelmeket. Ehhez pedig író kell, nem csak szerkesztő. Gyönyörű munka volt, és a magyar irodalom visszakapott egy hátborzongatóan szép mesterművet. Faludy nagyon boldog volt, én pedig nagyon büszke. Úgyhogy ez igazi nagy kihívás, igazi kreatív munka volt, hogyne szeretne ilyet a bölcsészember?
OZ: Láttam, készítettél egy Faludy-válogatást a Tankönyvkiadó számára. Megfogalmazhatók röviden a leglényegesebb életrajzi, irodalomtörténeti pontok, amelyek Faludyt érdekessé teszik-tehetik a tizenöt-huszonöt éves fiatalok számára? Egyáltalán látsz valamit a XXI. században, ami érdekessé tesz a köznép számára költőt, kivéve a bulvár irányultságát?
OJD: A Tankönyvkiadó fölkért, hogy mind a 8, mind pedig a 12 évfolyam számára írjak tankönyvfejezetet Faludyról és szerkesszem meg az idevágó miniantológiákat is. Őszintén szólva döbbenettel szembesültem a mintaként elküldött irodalomtankönyvekkel (én erdélyiekből tanultam), eme borzalmas textusoknál jobban semmi sem riasztaná el az irodalomtól a diákokat. Ez esetben mellőztem a stílusimitációt, és leírtam a lényeget szépen, érthetően, magyarul. Szerintem Faludynak minden esélye megvan, hogy az új generációkat megragadja. Érthető, ellentétben a kortárs magyar irodalommal, izgalmas, humoros, erotikus és mélyen érzelmes (ellentétben a kortárs magyar irodalommal). Minden adottsága megvan, és hát emellé az izgalmas élete és karizmatikus figurája. Amúgy sem kell aggódni, hogy a köznép elfordulna az irodalomtól. Dehogy, ez álprobléma. Majd minden ember megpróbálkozik a versírással, az e-mail és a blogok korszakában nem kell túl okosnak lenni, hogy belásd: nem mindegy, hogyan írod meg azt az e-mailt vagy azt a blogot vagy akár azt az sms-t, ha hatni akarsz vele. Ez a korszak kedvez a kreativitásnak és kedvez az irodalomnak is. Az, hogy a kortárs magyar irodalom egyre inkább veszít a közönségéből, az a kortárs magyar irodalom hibája. A kortárs magyar költők legtöbbje elvont, túl metafizikus, humortalan és a nem szakmai olvasó számára dögunalmas. Azok, akik meg fognak maradni hosszú távon a közönség emlékezetében, azok lesznek, akik Faludy útját követik, ez egyike azon kevés utaknak, amely egyszerre hozhat szakmai és népszerűségi babérokat.
szerkesszem meg az idevágó miniantológiákat is. Őszintén szólva döbbenettel szembesültem a mintaként elküldött irodalomtankönyvekkel (én erdélyiekből tanultam), eme borzalmas textusoknál jobban semmi sem riasztaná el az irodalomtól a diákokat. Ez esetben mellőztem a stílusimitációt, és leírtam a lényeget szépen, érthetően, magyarul. Szerintem Faludynak minden esélye megvan, hogy az új generációkat megragadja. Érthető, ellentétben a kortárs magyar irodalommal, izgalmas, humoros, erotikus és mélyen érzelmes (ellentétben a kortárs magyar irodalommal). Minden adottsága megvan, és hát emellé az izgalmas élete és karizmatikus figurája. Amúgy sem kell aggódni, hogy a köznép elfordulna az irodalomtól. Dehogy, ez álprobléma. Majd minden ember megpróbálkozik a versírással, az e-mail és a blogok korszakában nem kell túl okosnak lenni, hogy belásd: nem mindegy, hogyan írod meg azt az e-mailt vagy azt a blogot vagy akár azt az sms-t, ha hatni akarsz vele. Ez a korszak kedvez a kreativitásnak és kedvez az irodalomnak is. Az, hogy a kortárs magyar irodalom egyre inkább veszít a közönségéből, az a kortárs magyar irodalom hibája. A kortárs magyar költők legtöbbje elvont, túl metafizikus, humortalan és a nem szakmai olvasó számára dögunalmas. Azok, akik meg fognak maradni hosszú távon a közönség emlékezetében, azok lesznek, akik Faludy útját követik, ez egyike azon kevés utaknak, amely egyszerre hozhat szakmai és népszerűségi babérokat. OZ: Nem gondolod, hogy az elmúlt három évben neki kellett volna állni, megírni és megosztani az érdeklődő olvasókkal a Faludyval kapcsolatos élményeidet? Sikerkönyv lehetne.
OJD: Rengeteg mesélnivalóm volna, és egyúttal egy ilyen könyvben megmagyarázhatnám, miért olyan jelentős alkotó Faludy György, miért tartom Ady Endre mellett a 20. század legnagyobb magyar költőjének, és esszézhetnék arról is, hogy mi az igazi irodalom és miért kellene azoknak, akik tollat, illetve billentyűzetet ragadnak, példaként tanulmányozniuk Faludy írás- és életművészetét. Meg is írom egyszer, egyelőre azonban hadd fussák ki magukat azok, akik Faludy hátán akarnak kis pénzt szerezni és elérni azt, hogy fölfigyeljenek rájuk. Most még túl nagy a káosz, túl sok a szarkeverés Faludy körül. De majd eljön a letisztulás ideje, a bulvár is lekopik róla, és akkor majd jövök én is. Számos egyedi dokumentum van a birtokomban és erdélyi barátaink birtokában, levelek, versek, fényképek és többnapnyi filmanyag. Nem bulvár hülyeségek, hanem igazi irodalomtörténeti dokumentumok. Akárcsak a Karotont, ezeket sem hagyom elveszni.
Az az érzésem, hogy közeledik a magyar irodalmi kánon forradalmi változásainak ideje. Az új generációk − akiknek a világháló és a nyelvismeret révén más rálátásuk van a világra − torkán egyre nehezebb lesz lenyomni az álértékeket, melyek különböző irodalmi lobbiknak köszönhetően kerültek a kánonba és a tananyagba. A magyar kánont mindenféle erkölcsök és ideológiák nyomorították évszázadokon át. A kereszténység korlátoltsága és prüdériája, majd a kommunizmus ostoba setétsége, majd a rosszul értelmezett liberalizmus. Meg a magyar narancs szindróma, a kicsike, savanyú, de a miénk. Mikor Balassi Bálint a gügye versikéit írogatta, Shakespeare egy azóta is fölülmúlhatatlan életművet tett le az asztalra, mégis a magyar diákot órákig kell untatni Balassival. De Molnár Ferenc, aki Hollywoodban is érvényesülni tudott, csak másod-harmadrangú szerzőként jelenhet meg a tananyagban. Az angolszász irodalom módfelett tiszteli Stephen Leacockot, de a magyar kánon Rejtő Jenőt kaszton kívüli, vicces ponyvaírónak tartja, és Karinthyt is inkább bájos bohócként könyvelik el, mint zseniként. A magyarországi polgár, ha az erdélyi irodalom témája merül föl véletlenül, áhítattal rebegi az egy ismert isteni Sütő András nevét, aki valóban kiemelkedő stilisztikával fogalmazta feljelentő leveleit, melyekkel a neki nem tetsző kollegáit a rendszer karmaiba lökte, ám szépirodalmi munkásságát a mai ifjúság magasról leszarja, és nemsokára az érdektelenség kukájába kerül, az őt méltán megillető helyre. Az emigráció nagy magyar íróinak sincs igazság szolgáltatva, őket nem engedték vissza a kánonba. A magyar irodalom egységesítése sem történt meg, nem is fog, mindaddig, amíg a határon túli irodalmakat vagy az emigráció irodalmát alacsonyabb rangú irodalomként kezelik. Summa summárum: azok, akiknek könyveit csak pár tucat elszánt szaki olvassa, nem lehetnek nagyjai egy irodalomnak, és nagyon lóg a levegőben a rendcsinálás, és én bízom abban, hogy az új kánonban Faludynak főszerep jut.
OZ: Egyik búcsúztatója voltál a temetésen, gondolom, munkatársként, barátként figyeled az utóéletet, nálam jobban képes vagy megállapítani, Faludy György meghalt, és most várakozik a feltámadásra, netán vidáman éli tovább az életét?
OJD: Faludy halála óta borzalmas éveket éltünk át. Magyarország politikailag, gazdaságilag és kulturálisan egyaránt mélyre süllyedt. De ez történt Erdéllyel – Romániával, és Felvidékkel – Szlovákiával is. Rossz a hangulat mindenütt. Nem kedvez ez semminek, és ha hamarosan nem történik valami, a majáknak lesz igazuk, akik 2012-re jósolták meg a világvégét. No de ne higgyünk az ilyen badarságokban, reméljük, hogy szép lassan jobbra fordulnak a dolgok, kigyalogolunk ebből a gazdasági és lelki szarból, és újrarajzoljuk − többek között − a magyar irodalom térképét és újraírjuk a történetét is, ezúttal igazságosabban, sem a hévnek, sem a lobbiknak nem engedvén. Most még nagy a zűr, és Faludy utóélete is zűrös. Évekig eltart, amíg megszületnek a monográfiák, a kritikai kiadás, az érdemleges megemlékezések. De ez mindig így van, amikor nagy emberek halnak meg.
Az a jó, hogy agyonmediatizált személyiség volt. Rengeteg fotó, film és hanganyag hordozza őt, láthatjuk felejthetetlenül 
karakteres arcát, hallhatjuk szenzációs szövegeit, láthatjuk különböző helyzetekben és ez jó, mert egyetlen klasszikusunkról sincs ennyi anyagunk. Ezek − főképp a film − az öröklét formái.
karakteres arcát, hallhatjuk szenzációs szövegeit, láthatjuk különböző helyzetekben és ez jó, mert egyetlen klasszikusunkról sincs ennyi anyagunk. Ezek − főképp a film − az öröklét formái.Halála évében még vendégül láthattam Kolozsváron, és Pozsonyba is elmentünk együtt. Aztán a temetés… Fábry Sándor volt a legjobb, míg mindenki más patetizált (még én is), Fábry zsebre dugott kézzel poénkodott, és igaza volt, Faludy sosem nyavalygott, és ha tehette volna, vidám temetést rendez magának, papok nélkül, hatalmas ivászattal. Karinthy mellé temették. Mekkora buli lesz itt − szóltam el magam félhangosan. Míg ők kánkánt járnak odalent, mi „riasszuk föl az éji baglyot egy kánonnal” − hogy Shakespeare-t idézzem.
Faludy György (Budapest, 1910. szeptember 22. – Budapest, 2006. szeptember 1.) magyar költő, műfordító, író.
Orbán János Dénes (Brassó, 1973. július 4.) költő, prózaíró.
