Ugrás a tartalomra

 

ÉRINTÉSEK - René MAGRITTE - Ujfalusi Éva

 

 

 

 

 A szürrealista René Magritte úgy fogalmazott, hogy ő gondolatokat fest. Gondolatokat, melyek színekben, formákban realizálódnak, s a verbalitásnál mélyebb szinten, érzékelés által nyilvánulnak meg. Majd újra gondolatmeneteket indítanak el, szerteágazóan, magukból.

 

 


 

 

 

RENÉ MAGRITTE – A DARABOKRA HULLÓ RÁCIÓ KÉPEI

Ujfalusi Éva sorozata

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy ablak; többszörös kép a képben. A festészet történetében igen kedvelt téma. S mennyire nem véletlenül! A tükör vagy az üveglap új vagy több teret hoz létre. Egyazon időben több dimenzió mosódik egybe és fedi fel magát: a képkivágat, az ablak, a kép a képben; s mindezt a saját nézőpontunk, a látott képmező keretezi. Egyre hátrálunk vagy előrébb lépünk, de az illúzió mégis eltakaró és feloldhatatlan illúzió marad. Mint mikor belecsúszunk az álmodozás képzeleti, de valóságnak megélt képeibe; amikor vágyunk valakire, s magunk elé képzeljük: érezzük az illatát, a bőrét, érezzük, ahogy megérint – átitatódván még jelenvalóbbnak érezzük, és e valóságba teljesen belefeledkezünk. Majd fölébredve eszmélünk csak rá, mennyire tünékeny volt! De nem csak az álom ilyen tünékeny, hanem valójában minden pillanat, minden, amit megélünk és megtapasztalunk, mindenki és minden, amivel találkozunk. De a függöny elhúzható, ha nem akarunk szembesülni…

Egybefésült időpillanatok kiterített síkja?
Az ablakon nem keresztüllátunk, hanem szilánkokként hullik darabokra a kinti világ képe. A táj látványa csak egy vászon, mely elrejti önmagát, vagy kétséget ébreszt. Széttöröm a látszatot… vagy új látszatot teremtek?

A két kép világa a külső és a belső, az objektív és a szubjektív szétosztottságának egyesítése, a szobán belülinek és kívülinek egybemosódó játéka.
Hogy mi van a vászon festett világa mögött?
Hogy mi tört darabokra?
(…)
Első ránézésre egyszerű a festészeti téma. Még második ránézésre is annak tűnik. Majd fokozatosan zavarba ejt a fátylak egymásra rétegződése; a szokatlan, az irracionális kiszakít a jelen eltompult észleléséből. Végre felébreszt! Hirtelen észrevesszük a világot, talán elbizonytalanodunk, mert annyira hihetetlen. Rákérdezünk arra, ami történik – ami történni látszik. Amit egyszerre csak sehogy sem értünk. A racionalitás darabokra hullik, bárhonnan közelítünk, nem oldható fel, ha nem vagyunk hajlandóak kimozdulni s elengedni a megszokott sémáinkat, megszokott hétköznapias gondolkodásunkat. Elengedni a ragaszkodásunkat a tiszta, ésszerű, megmagyarázható, igazolható világképtől, amiben minden a helyén van és semmi sem furcsa vagy titokzatos. Engedni, hogy létezhessen a titok, hogy létezhessen az irracionalitás, a sokszínű jelentéstartalom vibráló, nyitott közege.

Magritte a gondolatokat festi, túl a gondolatokon. De nem az érzéki valóságot akarja megragadni, hanem a tárgyilagosságnál marad: amikor a tárgyak megfagynak, a fű nem zizeg, a felhők nem úsznak tova, hogy a folyamatos átváltozásuk által oldódjanak fel és szülessenek újjá. Minden merev, szikkadt, szinte steril és síkszerűen összefogott. A vásznakon a tárgyak inkább csak jelzései önmaguknak. Felismerjük őket: a függöny függöny, az ablak ablak, és a vászon vagy a kitört ablaküveg szilánkjai is önmagukat jelenítik meg. Pontosabban – a fogalmat, a szót, amit használunk rájuk. Nem egyediek és semmi sajátos jellegzetességük nincs. Lecsupaszítottak és ijesztően egy-jelentésűek. Unalmasak és sivárak, mint egy vasárnapi tikkasztó meleg napon a nagyváros rendezett utcái, ahol csak épületek épületek mellett, lekövezett terek és utcák, semmi mozgás, semmi élet, csak a langymeleg átitató közönye.
S mégis. Gondolatokat fest, amelyek ’túl-mutatnak’, szerteágaznak, megkérdőjelezik a valóság érzéki szavahihetőségét. Elgondolkodtatnak. Ellentmondásosak. Felvetik a megoldhatatlant, de mégsem záródnak önmagukba.

 

 

 

 

PAUL ÉLUARD

 

René Magritte

Szem grádicsai

A formák lécein át

Folytonos lépcsők

Pihenők nélkül

Egyik felhőbe burkolózik

Másikat nagy kés vágja el

Megint másikra egy fa göngyölödik

Mint egy szőnyeg

Mozdulatlanul

 

Minden lépcső el van takarva

  

Zöld lombok szerteszórtan

Széles mezõk leszámított erdõk

Ólmos korlátok karjai közt

A tisztások térségeire

A reggel lágy tejében

Beissza a homok a napsugárt

A tükrökben suhanó árnyakat

Sápadt fagyos vállaikat

Látványos mosolyaikat

 

Sérthetetlen gyümölcsök árnyalják a fát.

 

Somlyó György fordítása

 

Magritte állásfoglalása a figuratív művészet mellett nagyobb hatókörű, mint hinnénk: valójában két síkon mozog, amelyek közül csak az egyszerűbb közérthető. Először kétségtelenül a mindennapi világunkat meghatározó tárgyak, tájak és élőlények teljesen hű visszaadására törekszik, de ezen túlmenően - és ebből áll Magritte alapvetõen eredeti és lényeges beavatkozása - arra, hogy egymás közötti viszonyaik fluktuálásának érzékeltetésével ráébresszen bennünket a dolgok rejtett belső életére. Túlfeszíteni, ha szükséges egészen a megerõszakolásig, ezeket a méretezésből, elhelyezésből, megvilágításból, váltakoztatásból, szubsztanciából, kölcsönös tűrõképességből és valamivé válásból származó viszonyokat annyit jelent, mint bevezetni egy másodlagos figuráció kellős közepébe, amely áthatja, felmagasztosítja az elsődleges figurációt, mindazoknak az eszközöknek az igénybe vételével, amelyeket a "szóképek" és a "gondolati képek" körébe sorol a retorika.
Ha a Magritte igényei szerint való konkrét figuráció az ábrázolás értelmében nem volna ennyire aggályosan lelkiismeretes, akkor szó sem lehetne a nagy szemantikai hídról, amely lehetõvé teszi, hogy a szó szerinti jelentéstől eljussunk a jelképes jelentéshez, és egyetlen pillantással egyesítsük ezt a két jelentést, s hogy végül elérkezzünk a "tökéletes gondolathoz", vagyis a gondolat tökéletes felszabadításához.
Ebben nyilvánul meg Magritte lángelméjének elsődlegessége és folytonossága a maga teljességében. A szürrealizmus neki köszönheti egyik legelső - és legutolsó - dimenzióját.
(André Breton)

 

 

René Magritte életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ren%C3%A9_Magritte

 

A képeken Magritte önarcképe, valamint Ajtó az erdőbe (1936) és Emberi sors (1933) című festményei láthatók.

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.