Első Magyarországon kívüli helyszínként Székelyudvarhelyen látható a Boldogasszony című kiállítás, amely huszonhat kortárs képzőművész egy-egy reprezentatív alkotását mutatja be. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban szervezett kiállítást Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg vasárnap.
Az alábbiakban Róth András Lajos, a múzeum ideiglenes igazgatójának köszöntője és Szőcs Géza megynitó beszéde olvasható.

Párkányi Raab Péter: Mária/portal.ujember.hu

Köszöntő beszéd a Boldogasszony kiállítashoz

Lukács evangeliumában az áll, hogy Isten elküldte Gábor angyalt Názáretbe ,,egy szűzhöz, aki egy József nevű férfi jegyese volt, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták.'' Mária szeplőtelen fogantatásától elindulva egy kultúra, egy kontinentális, majd globális kultúra, a keresztény civilizáció teremtődött meg.
Augusztus 15-én tartják a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napját, amely egyúttal Magyarország védőszentjének a napja is. Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének, Jézus anyjának a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba való jutásának napja, melyet 1950-ben dogmatizált XII. Pius pápa. A dolog rendkívülisége abban is fogantatik, hogy ez a dátum azon uralkodónk halála napja is, aki egykoron Szűz Mária oltalmába ajánlotta minden magyarok mindenkori – általa alapított – hazáját, Magyarországot. Szent Istvánról van szó!
Szent István király még uralkodása alatt ünneppé avatta augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját. Egyébként a Boldogasszony elnevezés bizonyára  ősi magyar hitvilágunkból való merítkezés, egyben nyelvünk hallatlanul gazdag remeklése. Szent István ezen napon tartott Fehérvárott királyi tanácsot és törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. A felajánlás jogi vetülete a Regnum Marianum eszméje, mely szerint Magyarország Mária országa. Szimbólisztikus jelentése számtalanszor, korról-korra újraértelmezve megihlette a művészeket.
Engedjék meg, hogy a Haáz Rezső Múzeum nevében tisztelettel köszöntsem mindnyájukat, önöket, kik vállalták, hogy egy „hetedhétországra” terjedő, – hagyományainkat, értékeinket, érzelmi és szellemi kötődésünket, 26, többnyire Munkácsy Mihály-, vagy Kossuth-díjas képzőművész által felmutató kiállítás rajtjánál szerepet vállalnak. Köszöntöm tehát a budapesti Forrásgaléria részéről Tóth Norbert tuladonos urat és Sárba Katalin galériavezető asszonyt és városunk polgármesterét Bunta Levente urat, kik nélkül e jelen kiállítás nem valósulhatott volna meg. Tisztelettel köszöntöm mindazon jelenlévő művészeket, kik személyükkel bensőségesebbé teszik varázslatos műalkotásaik élvezetét (Kő Pál – szobrászművész,  Incze Mózes – festőművész, Rádóczy Gyarmathy Gábor – festőművész).
És köszöntöm a hosszú út porát vállaló, hazai tájainkra visszatérő, Magyarország Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát, Szőcs Géza urat, kit Bunta Levente polgármester úr köszöntő beszéde után tisztelettel felkérek, hogy méltassa a kiállítást és mutassa be a kiállítást kísérő hétnyelvű, illusztrált katalógust.
Magam és intézményünk nevében kívánok tartalmas kikapcsolódást mindannyiunk számára, s mivel szép, napsütéses, fénylő nap a mai, kívánom, hogy legyen gazdag szőlő-, s szilvatermésünk..., s ami a legfontosabb: mindannyiunk szívét járja át e nap sugallta békesség!!

Róth András Lajos
 

Győrfi Sándor: Pogány Madonna/www.mfm.u-szeged.hu

Itt megjelent egyházi és világi főméltóságok és méltóságok, nagyrabecsült alkotóművészek, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves érdeklődők, amikor Tóth Norbert galériatulajdonos felkérésére és Szász Jenő helyettes polgármester úr meghívására igent mondtam arra, hogy a mai napon együtt legyek itt Önökkel, ebben Udvarhely megbecsülése, a város fontosságának tudata ugyanúgy szerepet játszott, mint az a tény, hogy a mai magyar kultúra ritka, már-már példátlannak mondható csillag-együttállásának pillanata az – ez –, amikor mintegy negyedszáz kortárs művész munkáit szemlélhetjük meg egyetlen közös esztétikai architektúrában. E kollektív művészi üzenet nemsokára útjára indul, hogy a Kárpát-medence húsz városában épüljön bele a kulturális tudatba, a társadalmi tudatba, sokezer érdeklődőben erősítve meg azt a felismerést, hogy a Boldogasszony tisztelete nem múlt idejű emlék. A szervezők külön bölcs előrelátására vall, hogy a kiállított műveket egy nyolcnyelvű albumban is hozzáférhetővé tették azok számára, akik nem tudnak eljutni erre a 20 kiállításra, illetve azoknak is, akik el tudtak jutni oda, de el is akartak hozni onnan valamilyen tárgyi emléket is, már úgy értem, a pillanatnyi spirituális élményen túlmenően. E kiállítás, mint műtárgy-együttes, felkavaró és egyben megnyugtató tanúbizonysága annak a bensőséges kapcsolatnak, amely a magyar spiritualitást tekintve a Mária-képzetben fogalmazódik meg, a magyar érzületet illetően pedig a Mária-kultusz értékfelhalmozásában. Ez a ragaszkodás, ez a morális és lelki erőforrás, ez a hitbéli támasz, amelyek révén Mária – úgy is, mint Nagyboldogasszony – nemcsak szakrális, de történelmi értelemben is szimbolikus védőalakként jelenik meg számunkra, egyszóval ez a kapcsolat, ez az ezredéves kötődésrendszer az Ómagyar Mária siralommal kezdődik – bocsánat, nem azzal kezdődik, de az az első esztétikailag artikulált lenyomata – és ívének 21. századi fix pontjait napjaink művészileg értelmezhető történései definiálják.
2010 augusztusában a Székelyföldön, vagy még pontosabban: Mária-napkor Székelyudvarhelyen a fentieket a valóság nyelvére lebontva van egyszer ugyebár egy kiállításunk, ez itt előttünk, majd az esti órákban kezdődik Máréfalván egy Mária-napi népi történelmi játék. Két külön műfaj, két külön eszközrendszer, de egyazon lelkület, egyazon igény egy olyan üzenet-együttes megfogalmazására, amely egyszerre archaikus és egyszerre harmadik évezredbeli.
Térjünk vissza ahhoz az állításunkhoz, amivel kezdtük ezt a gondolatmenetet: hogy e kiállítás egyszerre felkavaró és megnyugtató. Felkavaró azért, mert kiderül belőle, hogy ez a 26 műtárgy külön-külön és főleg együtt felejthetetlen hangosító berendezése annak a legszemélyesebb monológnak, amely a legkitűnőbb mai magyar alkotóművészek beszéde a Nagyboldogasszonyhoz, önmagukon keresztül és természetesen magyarságukon is átszűrve, azt esztétikai formákba szublimáltan megjelenítve. És itt ki kell mondanunk a kulcsszót a Mária-kultusszal – és magával Mária alakjával – kapcsolatban: hogy ennek a ragaszkodó kapcsolatnak egyik legfontosabb összetevője, az általa hordozott egyik legmeghatározóbb komponens értéke az nem más, mint az ihlet. Nos, pontosan ez az inspiráció, ez a sugallatos erő az, aminek révén a Máriához való kötődés, a vele való gyermeki indíttatású és áhítatú személyes kommunikáció pszichés és mentális erőforrást jelent a művészek számára és általuk az egész nemzet számára – és tegyünk hozzá két lényeges szót: a nemzet számára még mindig. Vagyis több mint ezer év óta és mindazzal együtt, ami ezer év alatt történt vérben, mocsokban, deszakralizációban, értékrombolásban. Boldogasszonyhoz való hűségünk – és ez az, amit viszont megnyugtatónak nevezhetünk – oly töretlen és ép maradt, mintha csak tegnap ajánlottuk volna fel az országot Máriának.
Cinikus hangok mondhatnák, hogy patrónánk jobban is vigyázhatott volna az országra, íme milyen kevés maradt belőle és milyen állapotban. De a helyzet az: ha csak ránk lett volna bízva az egész, anélkül az oltalom, anélkül a providencia nélkül, amit Mária jelenlétének köszönhetünk, jelenlétének első sorban is saját magunkban, mibennünk, akkor már régen elherdáltuk és szétvertük volna a hazát. Így is megtettünk azért mindent, ami csak lehetséges, s hogy ez nem sikerült teljesen, csak ennyire, abban kétségkívül óriási szerepe volt annak, amit nevezhetünk szerencsének is, de nevezhetjük megmagyarázhatatlan gondviselésnek is. Hiszem, mint a filozófusoktól tudjuk, a sors nem más, mint Isten akarata keresztülhatva azt, amit léleknek nevezünk.
És Isten hozta Önöket (Önöket is) ide erre a kiállításra, amelyet ezennel megnyitok.
 

Szőcs Géza

Kő Pál: Látomás/portal.ujember.hu

B. Raunio Mária: Védelem
Bráda Tibor: Washingtoni Madonna (A washingtoni Nemzetek Templomában, a
Magyar Kápolna oltárképének terve)
Győrfi Sándor: Pogány Madonna
Gyulai Líviusz: „Hegyet hágék, lıtıt lépék…” (Erdélyi Zsuzsa gyűjtése)
Incze Mózes: Boldogasszony triptichon
Jankovics Marcell: Pünkösd
Kárpáti Tamás: Angyalhír
Kő Pál: Látomás
König Róbert: Boldogasszony
Lajta Gábor: Angyali üdvözlet
Mara Kinga: Magyarok Nagyasszonya
Molnár Kálmán: Sugaras Mária
Nádas Alexandra: Mária háza
Nagy Gábor: Angyali üdvözlet
Orosz István: "... keSeruen kynzathul / uoS cegegkel werethul"
Papageorgiu Andrea: Délelőtti ragyogás
Párkányi Raab Péter: Mária
Péterfy László: Angyal
Rádóczy Gyarmathy Gábor: „Oltalmazónk, minden titok dicső Nagyasszonya, Vigyázó két szemed óvjon Nap Atyánk fényében.”
Raffay Dávid festette: Korényi János: Gyászoló Szűzanya, Világ Királynője Mária Natália nővér után
Somogyi Győző: Matyó Madonna
Sulyok Gabriella: Sumer Boldogasszony „…az arc Úrnőjét teremtettem neked…”
Szabó Ákos: Újszülött bemutatása a templomban
Szemadám: György Madonna
Szinte Gábor: Csíksomlyói Madonna
Tóth-Kovács József: Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának