Cseh Tamásra emlékezett szombaton a Katlan. Barátok, zenésztársak, ifjak és idősebbek énekelték Tamás dalait. Láttunk még Pirandello-álommoralitást, illetve török dervis-rakkendrollt is. – Vass Norbert beszámolója

Katlannapló 3. – Akiért a harang szól…
 

   Tegnap egy éve, hogy elment Cseh Tamás. Dalait én már csak eredeti kontextusukból, a kíváncsian hallgatózó, tébolyító, összekacsintó, kacsóval kacsót mosó, aljas diktatúrából kiemelve hallhattam. Elementáris erejű históriás énekekként. Így hát csak saccolni tudom, mit jelenthetett abban a közegben elénekelni ezeket a dalokat, amelyben elénekeltettek, amelyről íródtak. Amint most e sorokat gépelem, a távolban megszólal egy harang. Arra emlékeztet, hogy elment Cseh Tamás. Itt a Katlanban minden harang Rá emlékezett tegnap 17 óra 4 perckor. Épp a kaposvári színinövendékek emlékműsorába kondult bele a fájdalmas-könnyed harangzúgás. Cseh Tamás, az Ördögkatlan Fesztivál örökös védnöke – a kezdetektől támogatta az ügyet, szorgalmazta a rendezvényt – lefogott egy akkordot, lenézett az isteni fényből az Ördögárokba, s arcán bölcs félmosollyal nyugtázta, hogy minden rendben van.

    A kaposvári harmadéves színinövendékek emlékkoncertjére több okból is kíváncsi voltam. Elsőnek, mert az utóbbi időben – tán csak a régóta elkényeztetett néző szól belőlem – mintha alább adott volna a színvonalból színházunk, a kaposvári Csiky Gergely. Kikkel egészül ki, frissül fel egyre fogyatkozó társulatunk? Ez volt tehát a lokálpatrióta helyi érték. A másik meg természetesen az, hogy mint viszonyul az ifjú garnitúra a Cseh Tamás-mementóhoz. Nos, ahogy Tamás a felhőről, a közönség a fűből nyugtázhatta, hogy minden rendben van, illetve minden rendben lesz. Az előadás ugyanis kifogástalanra sikeredett. Humorral, érzelemmel, néhány fújásnyi Quimbyvel, egy rövid Pink Floyddal, de mindenütt profin nyúltak hozzá a Cseh-Bereményi dalokhoz. Történt mindez a színpadi rotáció jegyében, vagyis mindenki énekelt is, meg hangszereken is játszott. Percekig zúgott a vastaps és ez többet mond minden hasonlatnál. Nemrégiben megjelent egy lemez, melyen Cseh Tamás-dalokat értelmeznek újra pályatársak és ifjú titánok. Úgy gondoltam, mindenképpen beszerzem azt a lemezt. De most már azt is tudom, hogy helyet csinálok mellette a kaposvári ifjú színészek hanganyagának is.

   A koncert után ugyanott Másik János idézett meg régi Kex-slágereket, és dünnyögött harmonikás-bús-bordalokat, ám sajnos nem hallottuk végig, hiszen a nagyharsányi tornateremben kezdődött a Bárka Színház Pirandello-játéka. Merengőn érkezünk meg a kerítéshez, de egy szobából kiszűrődő lila fénynyaláb elhúzott onnan. Kiss Tibi és Háy János ördög-angyalszobájára leltem. Az alkotók idén pingálták ki a falakat és az infernális tapétázást csak Háy félszeg angyalai ellensúlyozzák valamelyest. Láttán, mindenesetre feszültség terem. És ez a feszültség el sem ereszt, egészen a darab végéig.

   Arénaszerűen van berendezve a sportcsarnok, középütt kifogástalan terítékkel terített asztal, négy oldalt, egész közel a nézőtér. Pirandello Nem tudni, hogyan című darabja afféle álom-moralitásjáték. Bűnről és bűnhődésről kérdez. A Tágra zárt szemek című Kubrick-opusz és az Eredet című Cristopher Nolan-film szolgál asszociációul – tudniillik álmok és bűnök peremvidékéről – holott nyilvánvaló a fordított sorrend. Mindhárom mű a tudatalatti/tudattalan vágyódást járja körül. A Pirandello-történet szerint a Mucsi Zoltán által megformált Romeo gróf (neve ellenére inkább hamleti figura) neje álmában más férfit kívánt meg. Ez az álom lesz a valóság gyutacsa, és ez fokozza egész a fegyverdördülésig a feszültséget. Romeo gróf tézise szerint senki sem bűntelen. Ahogy telik az este, a feszült párbeszédek során egyre több valós- vagy gondolatbűn ismertetik be. Ki így, ki úgy vét a hűség erkölcsi parancsa ellen. Romeo az előadás egyik csúcspontján – mikor már a hűtlenséget mindenkire rábizonyította – módszeresen lepakolja az asztalterítéket és az asztalban rejlő (keresztelő)medencébe veti magát. Csuromvizesen – bűneitől megtisztulva? – éri a gyilkos lövés, melyet a felesége megcsalását nyíltan vállaló tengerésztiszt (Illyés Róbert) ad le rá. A teríték visszakerül az asztalra, a terítőt lesimítják, kezdődhet is a lakoma. Természetesen az új udvarlóval. Vagy talán mindez csak álom volt? Szuggesztív, intenzív darab.

   Az este a BaBa ZuLa elementáris dervis-rakkendrolljával ér véget. Nem véletlen emlékeznek meg eleink a török had félelmetes zenebonával való vonulásáról. Ők csupán hárman voltak, mégis pokoli zajt csaptak ősi hangszereikkel. A színpadon hastáncosok tekeregtek a zenészek körül, a színpad mögött pedig a háttérbe kivetülő csupaszín rajz készült. Színes egy nap volt…                  

Vass Norbert