Arról, hogyan formálódik, mélyül, terjed szét bennünk itt a Katlanban kamaszkorunk ikonjai által a színpadról feszt hangoztatott „festivaltime”. Arról, hogy mennyire mozgalmas egy ülő- rádiójáték-színház. Arról, hogy milyen az, ha a kavargó fellegek alatt a palkonyai roséhoz szól a jazz. Arról, hogy fogja le Háy János – aki elmúlt ötven – a Felkelő Nap házának akkordjait, meg arról is, miért működik szenzációsan a Budapest Bár nevű produkció. Röviden arról, hogy milyen ’egy pillanatra meglelni elbitangolt jobbik részünket és visszavarázsolni ezt a fránya varázstalanított, titoktalanított világot.’  – Vass Norbert beszámolója

Katlannapló 2. – Rocksztárok és Lassúság

    Napsütötte nyári záporra ébredünk. Hol máshol verné az ördög a feleségét, mint itt, a Katlanban? A viharfelhők és villámok amúgy is egész napos díszszemlét tartanak az égen, de csodamód mindig épp akkor kezd esni, amikor egy program véget ér. A programkavalkád meg végeláthatatlan és az éghez hasonló szivárványt ígér. Irány Palkonya. Palkonya egy ékszerdoboz. Nemcsak patyomkin-pincesorával, hanem napcirógatta fekvésével, rendezett portáival, (Tiszta udvar, rendes ház) templomával, no meg faluházának belső udvarával. Itt töltünk ugyanis egy jó órát abban a reményben, hogy – noha elfogyott már a jegy, meg a levegő – bejussunk a KeresztHuzat Társulat Szép Ernő kávéházára. Uszkve tucatnyi potyautassal, köztük jelen sorok írójával – megfogadom, hogy kisebb levegőt és ritkábban veszek majd a teremben – indul az előadás. Áll a levegő, de él a darab.
 

    Az Isten madárkái – budai világ egy felvonásban címet viselő félórácskát rádió-szín-házasítva, vagyis helyszíni rádiójáték gyanánt adták elő nekünk. Felvétel nem készült. A díszlet – ha egyáltalán – célratörő-minimál. Fekete ingek, fehér abrosz, háttérben fekete drapéria. Történik egy körülült asztalnál, akarom mondani egy madárkereskedésben. Az asztalon elszórtan madárra emlékeztető tárgyak, madáreleség, a plafonon héliumtól dagadó keblű lufibagoly – ’süketnéma, vagyis nem huhog’ – a színészek gyöngyöző homlokán díszmadár madárdísz. Pál András – halmozza a szerepeket ezen a délutánon – konferálja fel az előadást, ő működik közre, továbbá mindenféle betévedő vevőként, s formál pár mondatból – ülve – karaktereket, ő magyarázza kihangosított wikipédiaként az avíttnak ható kifejezéseket, ódonnak ható szlenget, szófordulatokat. Lass Bea az elkelt, nagyszájú, cserfes kerítőnő, s hozzá dalos pacsirta (madárboltban mi más?) szerepében is éppen csak annyira harsány, amennyire ezt a szerep megköveteli. Kifogástalan komika. A bolttulajdonos eladó sorban lévő leány – Szabó Vera – kissé harmatos naivát hoz, akihez éppen illik Tóth Géza félszeg tollnoka, aki – ó ártatlan lelkek, Isten madárkái – kezdetben valami díszes pintyre gerjed, s csak utána, a kerítő díszpinty heves közbenjárására fordul meg fejében a házasulási szándék. A KeresztHuzat Társulat előadásának legnagyobb értéke az volt, hogy jókat kacagtunk rajta. Ez pedig azt jelenti, hogy élettel töltötte meg, frissé tette a szöveget, mindezt a felcicomázott világ lemeztelenített, kelléktelenített ábrázolásával.

    Következnék egy szusszanásnyi promenád, hiszen Palkonya utcáit és pincesorát róttuk, de hát az a fránya nedű, meg jazz nem odaszögezett egy teraszra? Az égen a viharfelhők továbbra is tanakodó állásponton kavarogtak, a rosé viszont igen jólesett. Andalító lassúság fogott el. Hogy nincs miért rohanni, hogy elvégre itt vagyunk ebben a katlanban és ez így van rendjén. Afféle tartalmas lassúság ez, nem holmi lébec. És elindultunk a nagyharsányi szoborpark felé, ahol Háy János – Katlan-díszvendég – körül szövődő este készült. A nagyharsányi szoborpark szenzációs hely. Őskori amfiteátrumoz hasonló kialakítású, monumentális alakzatokkal teli játszótér. A játékot a Kompánia Társulat kezdte. Háy János verseit zenésítették-énekesítették meg. Marion és Marlon, a cro-magnoni és neandertháli Rómeó és Júlia kőkorszaki szerelméről daloltak. Ha a két főhős évszázadonként egyszer tényleg kimászik a völgyhasadékból, hogy körülnézzen, tuti, hogy most tették. És mit hallottak? Neolit funky-t, neander-jazz-t, belsőség-country-t. Kompániáék ugyanis kelta rúnákat, meg népmesekezdő motívumpotyogtató galambokat zenéltek a levegőbe. Összetartás. Nátrium-benzoát.

    Aztán a színpadra hívják a verselőt, az ötven esztendős (sőt, április elsején már el is múlt…) Háy Jánost, aki saját megfogalmazása szerint bukott rocksztár. Sosem állt össze ugyanis az Originál Láger nevű új hullámos szellemiségű bandája, melyet 1982-ben alapított. A történelemnek tartozunk annyival, hogy leírjuk az egyik köszöntő Kiss Tibi első zenekarának a nevét is. Október. Ha húrok, akkor Rátóti Zoltán, aki némi belepengetéssel mondja el A kéz című Háy-novellát, arról, hogyan lehet a rakkendrollal csajozni. Aztán a színpadra jön Kapa is, vagyis Mucsi Zoltán, és felolvas egy hosszabb monológot a Bárkában készülő – még erőst preprodukciós státuszú – Nehéz című Háy-drámából. János aztán azt mondja – és fontos lesz nekem ez a mondat –, hogy létezésünk alapkérdése az, hogy miként viszonyulunk az időhöz. Kell ugyanis ez a Katlanlassúság, ez a szellemi ücsörgés, ez a kőkorszaki rock. Mire a Nap lemegy, Háy János (ünnepelt, író, bukott rocksztár), Rátóti Zoltán (köszöntő, 49, színész, polgármester, bukott rocksztár) és Kiss Tibi (köszöntő, rocksztár) a húrokba csap és együtt eljátsszák a Felkelő Nap házát.

   Este Nagyharsányra a nagyszínpadra csupa rocksztárt vártak. A Budapest Bár nevű formációban ugyanis hemzsegnek a rocksztárok. Sok torok van a Bárban. És éppen ettől működik. Az alatt a pár nóta alatt, amíg adott rocksztárt világítják a színpadi fények, megfigyelésem szerint nagyjából ugyanannyi energiát ad le, mint amúgy egy teljes koncert alkalmával. Ettől hatványozódik a BB-intenzitás. Nekünk Rutkai Borit, Németh Jucit, Ferenczi Gyurit, Frenket és Kiss Tibit hozta el Farkas Róbert virtuóz zenekara. Vendégként pedig Szakcsi Lakatos Béla szerepelt. Mindahányan kiválóan teljesítettek. Hát tartalmas egy nap volt. Rocksztárostul, lassúságostul. 
      

Vass Norbert