Katlannapló – A megérkezés
Melyben arról olvashat a nyájas olvasó, mint érkezünk meg Nagytótfalu szőlőfürtös lankái közé, mint kötöttünk tágabb-szorosabb ismeretséget a tájék növény- és állatvilágával, illetve a fesztivál gasztronómiájával, no meg, miként mulattunk Boban és Marko Markovic szélvésztüdejű bandájának muzsikájára. – Vass Norbert beszámolója
Katlannapló – A megérkezés
Pécs–Harkány viszonylat. Műút. Nincs épp nagy forgalom. Bal oldalt feltűnik Máriagyüd kéttornyú búcsújáró temploma, jobbfelől Siklós vára, az út mellett meg égszínkék csempével kirakott harmóniától csöpögő medence jelzi, hogy elkészült Siklós wellness-termálközpontja. Robogunk tovább. Egyelőre még gépkocsival, ám holnaptól már kerékpárral, vagy a Katlan települései között csúszó Csigabusszal
Szállásadónk Imre borász, akinek pincéjét a nagy fánál balra fordulva közelíthetjük meg – így szól az útbaigazító tanács. A hegy máskülönben Nagytótfaluval határos – csak, hogy az olvasó számára könnyebb legyen a beazonosítás. Imre borász nejével, Máriával fogad. Elsőnek megismertet a birtokviszonyokkal. A lankán tizenhét sor szőlő, számolatlan tő kacskaring lefelé. Aztán vázolja a szüretelési rendet, no meg azt, hogy egy-egy hűvös éjen akár 20-25 centit is nőhet a rakoncátlan szőlőtő, számomra meg új értelmet nyer a metsző hideg.

Ahogy a pince – leendő szállásunk – felé indulunk, valami vöröses jelenés eszeveszett tempóban cikázni kezd gyepszinten. Megállunk, kémlelünk. Megáll, fülel. Naná, hogy egy tapsifüles rohangál a tótfalusi szőlőhegyen. Imre gazda mosollyal az arcán mondja, hogy ez az ő ’házi nyuszkájuk’. Mindennap lerohan, hogy felmérje, hol tartanak a munkálatok. ’Számon is tartom’ – így, jó szállásadónk. ’Ha nem látom valamelyik nap, már aggódom, mi lehet vele.’ No, nem csak kiváló rágcsálókkal teli ám a vidék. Mária néni panaszolja, hogy a pölü (Somogyban pele, ha jól azonosítom. Délebbi vidék, zártabb ajakállás…) előszeretettel dézsmálja a diót, amit a mátyásmadár, azaz a szajkó is meg-megcsipked
A welcome drink alighanem kiváló szilvapálinka, valamint helyben szüretelt vörösbor, ám este én vagyok a sofőr, úgyhogy az ízekről talán a következő naplóbejegyzésben tudok beszámolni. Vagyis hát az italok ízéről, mert hát azért csurrant egy kis fesztiválgasztro. Nevezetesen a Nagyharsányban, vacsora gyanánt fogyasztott kemencés lángos. Most is elindul a nyálelválasztásom. Úgy vélem odaát, a monitorokkal szemben sem lehet másképp. Zsigeri reakció ez, e betűsor olvastán: kemencés lángos. Kétféle kapható. Kolbászos, vagy szalonnás feltéttel. Utóbbira esik a választásom. Gyűszűnyi vastag tészta, tejfellel megkenve, s a szalonnára sajt reszelve, kemencében három percet pirítva. Na most ezt a három percet legalább hatnak éreztem, s ki tudja, hogy az éhség babrált-e ki az időérzékelésemmel, vagy a Blöff című klasszikushoz hasonlóan tíz perce még öt perc volt-effektus zajlott, ám voltaképp nem is fontos ez, hiszen az első harapásnál kijelentem, hogy megérte várn
Estérekelve Nagyharsány focipályáján gyűl össze a nép. Az egész szezon nézőszámát sokszorozza a katlanlakó ilyenkor. Mi úgy a tizenegyes pontnál foglalunk helyet, legalábbis úgy saccoljuk. A büntetőhöz hasonlóan a koncert is kihagyhatatlan. A szerb trombitaművészt, Boban Markovicot teljességgel felesleges volna bemutatni a közönségnek. Számos zenei díj birtokosa, számos Kusturica-betétdal szerzője. A Balkan fever maga. Pár éve már fiával, Markóval együtt vezeti félelmetes rezesbandáját, akik bizton állítom, hogy szélcsend esetén sem rekednének a Balaton közepén. A tüdejüknél csak a szívük nagyobb, és a hangjuk tisztább. Két órát zenéltek izomból, mégis könnyedén. Három dal erejéig pedig Rúzsa Magdit is vendégül látták a színpadon. Hát kétségtelen, hogy az ő orgánumának is jól áll ez a török gyökerű balkáni muzsika, mely gyors, mint a géppisztolygolyó, fennkölt, mint a kürt, a Markovicok virtuozitásához pedig immár négy generáció óta kétség sem férhet
A koncert után Varga Líviusz kívánt jó éjszakát. Így kezdődött hát az Ördögkatlan.
Vass Norbert

