Irodalmi Jelen

Csigavonalak 5. – Kapolcsi-taliándörögdi napló 5.

2010. július. 31. - 11:47

Rutkai Bori és a Specko Jedno koronázza meg a napot. De mennyire rutkaiboris ez az óvodakerti koncert is! Szinte látod, ahogy Bori a színpadról a csúszdába szökell, majd hintázik egyet, végül pedig gyerekből újra díva lesz, lepipálva Palya Beát és Szalóki Ágit a nyaram eddigi legjobb koncertélményével.– Boldog Zoltán naplója Szőcs Tekla fotóival

Csigavonalak

– Kapolcsi-taliándörögdi napló 5.

Néhány órára offoljuk a Völgyet, vagy inkább kitágítjuk a völgyhatárt, megnöveljük a balatonfelvidéki művészet akciórádiuszát, és WST-vel meglátogatjuk Sára Sándort Köveskálon, a Szindbád és a 80 huszár operatőrét. Faggatjuk a keze alól kikerült kultuszfilmekről, a Biszku-ügyről, a kortárs filmgyártásról és sok másról. Ha a világ Sára Sándor lenne, én lennék a kamera benne. Hamarosan érkezik az interjú is.

A nyálkásan nyűgös nyári időben visszagurulunk a Völgykapun, egészen Taliándörögdig, ahol a romos klastrom romantikus díszletté alakul, különös nyomatékot adva az ott tartott előadásoknak. Bár a nap két legjobb előadását a Közösségi Házban látom a Horváth Mihály Gimnázium színészeitől, akik főleg azt mutatták meg, hogyan lehet mozgatni egy egész osztályt a színpadon. A mozgásról jut eszembe, csontkovácshoz megyek. Tuba Gábor Botondról egyébként is legendák keringenek a környéken. Kezei alá bocsátom magam, és hagyom, hadd kérdezzen, hisz a lélek akár a csont: helyre tehető. Majd egy órán keresztül ropogtat, hajtogat, össze- és kicsomagol óriásjurtájában, új embernek érzem magam. Ha a világ jurta lenne, istenfa lennék benne.

Taliándörögd főutcáján egy dj-buszra akadunk, ahol az esti bulira készülnek. A közelben a Völgyrádió székhelye, ahol a stáb legfiatalabb tagja, a 16 éves Juhász Bálint fogad minket. Jelenleg az ajkai Best Rádiónál dolgozik, de itt most „mindenes”. Körbevezet, és közben kicsit félve lépek a stúdióba: az ország minden táján átveszik a rengeteg élő adással készülő anyagot. Ha a világ Völgyrádió lenne, én lennék Juhász Bálint benne. De miért is nőnék fel ilyen korán?

A falu két legzsúfoltabb helye kőhajításnyira egymástól a Völgy Vendéglő és az Óvodakert. Előbbi az utcazenészek törzshelye, folyton hegedül, gitározik vagy éppen tótágast áll valaki. Állandó teltház, belül és a kertben is, a közönség folyton cserélődik. Az Óvodakertben a szentendrei Moha zenekar kellemes keménységgel készít fel az estére. Rutkai Bori és a Specko Jedno koronázza meg a napot. De mennyire rutkaiboris ez az óvodakerti koncert is! Szinte látod, ahogy Bori a színpadról a csúszdába szökell, majd hintázik egyet, végül pedig gyerekből újra díva lesz, lepipálva Palya Beát és Szalóki Ágit a nyaram eddigi legjobb koncertélményével. A zenekar és a közönség vicaversa összhangban, a Specko Jedno mindenre rögtönöz, még a „metálboris” bekiabálásokra és a lábcsókolásba torkolló nagyjelenetekre is. A magyar könnyűzene legféltettebb kincse Rutkai Bori, itt a helye a Völgyben. Ha a világ Taliándörögd lenne, én lennék az Óvodakert benne!

De holnap a világ autópálya lesz, visszatérés egy másik országba, ahol aludni többet lehet, álmodni kevesebbet. Várni a következő évet nagyobb völgyrutinnal, a stircelt krumplival és a langallóval, a stoppolással és a koncertekkel, az Irodalmi Jelen stábjával, kevesebb völgyidegenséggel. Vissza az Alföldre, a művészetek síkjára!

Boldog Zoltán

További képeink: