Könyvheti napló 1. - Boldog Zoltán írása
"A könyviszonyom oldódik, mert a második napon kézbe veszem egy pár debütáló szerző kötetét. Nincs az a nagy teher, hogy mit nem olvashattam tőlük. Simon Márton remélhetőleg egy vékony, visszafogott verseskötetet dedikál majd (Dalok a magasföldszintről), és az ilyen munka mindig antidepresszáns is, mert megnyugtat: az irodalomban megfontolt lépésekkel fel lehet gyalogolni a Parnasszus tőszomszédságában álló ház magasföldszintjére, ahol még nem szédül az ember, de már érezheti, hogy néhány lépést tett az ég felé." - Boldog Zoltán könyvehti naplójának első része
Könyvheti napló 1.
Könyviszonyom van az első napoktól, vagy inkább időparám. Mikor olvasom el mindezt? Ha lesz nyár, talán akkor, talán egy orfűi panzió kertjében, ahová átszűrődik a rockzene lüktetése, hamis hörgése vagy egyszerűen csak aláfestésnek kellemes ismeretlen dallama. Zenekara és részegsége válogatja. Talán akkor, ha lesz tél, amikor a nyár kipihenhető, és lesz hozzá meleg és fény, amivel a nyár hiánya elviselhető. Ne szaladjunk ennyire előre!
Ma megmondtam Balázs Attilának, hogy a Kinek Észak, Kinek Dél jobb, mint a Darvasi összecicomázta Virágzabálók. Ittam egy kicsit, de akkor is ez a való. Több tét, finomabb irónia és kevesebb szellemi erőfitogtatás, ami elegánsabb iróniával társul. Darvasi egy elszállt zseni, Balázs egy következetes mesterember. Hozzáér a vállamhoz, de ezzel nem formál rajtam se többet, se kevesebbet. Ezt is a maga nem túlzó finomságával teszi, még az izmaimat is kitapintja.
Trianon a sláger június 4-e és a 90. évforduló bűvkörében. „Nem lázadni, de semmit sem engedni” – jut eszembe a Hamvas-mondat. A legtöbb kiadó is érzi, hogy engedni nem lehet: legfőképpen a kereslet, a piac nyomásának nem. Az újdonságok közt van versantológia, amely bizonyítja: a korabeli költészet nem volt érzéketlen a témával kapcsolatban, a közhiedelem (a költők hallgattak Trianonról) csak a Kádár-korszak hathatós politikájának köszönhetően jegecesedett tótumfaktummá. Trianon piacképes, bármennyire fáj ezt kimondani. Akad mai szemmel megírt történeti munka, ami nem családon belül (l. a Csurka-család munkái) születik, hanem határon innen és túl: erdélyi szemszögből szól a határváltozásokról.
A tankönyvekről általában kevés szó esik, és arról még kevesebb, amiből a tanár is tanulhat. Sz. Tóth Gyula Tanári noteszek című sorozatának 4. kötete őket képezi tovább a szerző gyakran rendszerkritikai, hívószavakra reflektáló észrevételeivel. Szombaton pedig Fűzfa Balázs egy rendkívüli irodalomkönyvet kínál a diákoknak, a tavalyi legszebb tankönyvnek választott irodalom_12 következő, 11-eseknek szóló részét, és azoknak a pedagógusoknak is, akik beismerik: az irodalomtanítás helyzete nem oldódott meg a kompetencia varázsigéjével. Könyvének legnagyobb előnye: tanár nélkül is élvezhető.
Sz. Tóth Gyula a Tanári notesz 4. részével
Péczely Dóra visszaintegetett a színpadról. A Magvetőnek is kell egy tündér, aki akkor is emberszámba veszi a kritikust, a szakmabelit, ha az szétázott fejjel próbál elvegyülni a vacogó érdeklődők között. A Kalligram standjánál pedig maga Mészáros Sándor áll, éppen a könyvekre vigyáz (főszerkesztői pedantéria) olyan hatást keltve a fehér pavilonban, mintha egy hatalmas kefires dobozba egy szarvasgombát ejtettek volna, aminek valójában sokkal jobb ízhatása van együtt, ha feldolgozzuk a szembetűnő kontrasztot.
Weiner Tibi este bemutatott egy mongol költőnek, Mendooyonak, akinek kalligrafikus kötete az idegen nyelv ellenére is megnyerő, hisz feléjük minden vers képvers. Az angolra fordított darabokban asztaltársaságunk hölgytagja felismer egy magyar szót: Boldog. Így, nagybetűvel. Ott született Dzsingisz kán. Nekem ez éppen kapóra jön a magánmitológia építéséhez, meg ahhoz is, hogy Danyi Zolival végre tartalmasan beszélgessek. Kevesebbet új prózakötetéről (Párhuzamok, flamingóval), többet minden másról.
A könyviszonyom oldódik, mert a második napon kézbe veszem egy pár debütáló szerző kötetét. Nincs az a nagy teher, hogy mit nem olvashattam tőlük. Simon Márton remélhetőleg egy vékony, visszafogott verseskötetet dedikál majd (Dalok a magasföldszintről), és az ilyen munka mindig antidepresszáns is, mert megnyugtat: az irodalomban megfontolt lépésekkel fel lehet gyalogolni a Parnasszus tőszomszédságában álló ház magasföldszintjére, ahol még nem szédül az ember, de már érezheti, hogy néhány lépést tett az ég felé.
Boldog Zoltán
Fotók: Szőcs Tekla
Kapcsolódó anyag:
