Irodalmi Jelen

Kivirágzott a tavaszi talp! – interjú Rutkai Borival

2010. március. 21. - 17:24

„Egy kicsit a szellemiséget fel kéne tölteni tartalmakkal, meg felszabadítani. Igazából ez az, ami hiányzik nekem, mert le vannak épülve az agyak.” – Rutkai Borival az iF-kávéházban beszélgettünk 2010. március 18-án este, kiállítása megnyitóján. A fotóriportot a cikkhez a kávéház fotósa, Hirschberg Judit készítette. Az interjút felvezető szöveget Szili Eliz írta.

Ha valaki sokáig üldögél az illúziók hullámait bámulva, lábat lóbálva az élet nevű tó partján, olyasmi képek kerülnek előbb-utóbb ki nem üresedett elméjébe, melyeken emberarcú halak csókolóznak a víz alatt, vagy éppen focipocakú és rövidgatyás csajok (Szűzmária és Borika) szurkolnak nemzetiszínre sminkelt orcával. Sötétes árnyalatú és tündöklő színekben pompázó élet és álomképek váltogatják egymást, amolyan Borikás ritmusban: üdén, bájosan vagy éppen komótosan-nagyasszonyosan. Borika fél-lénysége szinte mindegyik képen tetten érhető: egyszerre pillanatnyi és örök, szerzetesi és világi, vízalatti és éteri, földi és földöntúli nő és férfi, de mindig emberi és megszólítható. Könnyedsége és elmélyültsége magasra repteti, akár egy égigérő álomgyárkémény, melyen számtalan ablak nyílik. Ösztönökről, gondoskodásról, lelkiéletről, szerelemről, barátságról mesélnek ezek a festmények – érdemes hát elidőzni előttük, mintha csak egy tiszta vizű tó partjára érnénk, lássuk, mit mutat meg magunkból a Bori tükre.

(Szili Eliz)

Weiner Sennyey Tibor: Egy gyönyörű nyitóbeszédet hallhattunk, amit el fogok kérni, hátha közölhetjük majd az Irodalmi Jelenen.

Rutkai Bori: Simán! Csináljunk a Petiből költőt!

WST: Rendben van, hogy én ismerlek, de most nem nekem csináljuk az interjút, hanem azoknak, akik olvassák.

RB: Igen, tanárbácsi!

WST: …hanem téged azért a legtöbben énekesként ismernek, a Specko Jedno, a Gyapjas Betonka, illetve a Magyar Rádióban futó gyerekműsor, a Vaczka Rádió előadónőjeként, de közben festesz is. Aki látta a korábbi képeidet, az talán felfedezhet valami különbséget a mostani iF-kávéházas kiállítás és a korábbiak között. Te látsz valami különbséget a mostani és a korábbi képek között?

RB: Nagyon sok fajta különbség van. Szerintem most ezek sokkal bátrabbak, lazábbak, vidámabbak. Nagyon jó korszak volt az elmúlt időszak, sokkal elmélyültebben is tudtam dolgozni. Nagyon jó energiákkal, úgyhogy szerintem ez látszik a képeken, meg az egész festési folyamatra lehet úgy is gondolni, hogy van egy kép, és az összes többi kép ennek az asszociációs következménye. Tehát nem erőltettem semmit, hanem mindig, ami jött, mindig mentem az újabb ötletek után, és így haladtam a kiállítással.

WST: Te magadra hogyan gondolsz? Festő? Előadó-művész?

RB: Ezek ilyen tevékenységek, amiket…

WST: Jóga?

RB: Mindegyik feltölt, mindegyik épít. Van amikor pihentet, van amikor elgondolkoztat, új utakra visz. Ezek nélkül nem lennék tulajdonképpen semmi, ha nem csinálhatnám.

WST: Önismereti tréning a festészet?

RB: Mikor festek, akkor sokkal tisztábban tudok fogalmazni, meg erősebben. Most, hogy beszélek, hirtelen csak nagyon buta közhelyek jutnak az eszembe, de várjál most próbálok úgy csinálni, mintha festenék. (Nevet.)

WST: Térjünk a kiállítás anyagára. Emeljünk ki három képet.

A kávéház tulajdonosa: Kivirágzott a tavaszi talp!

WST: Akkor az első kép, amit most kiemelünk ez a talpas. Ön mit gondol erről?

A kávéház tulajdonosa: Mit jelent az, hogy kiemeljük?

RB: Majd én mondom… …ott van a te kedvenc képed, Tibor, a „Szerzetesek sétája”. Az a kicsi kép volt az első, s amikor ezt a talpasat feltettem utolsóként, akkor jöttem rá, hogy ez a „Szerzetesek sétája” alulnézetből.

WST: Nem Rutkai Bori önarckép alulnézetből?

RB: Nem! Ez nem az én talpam. Volt egy talpmodellem.

WST: Ellenben van itt rögtön mellettem egy nagyon fontos kép, ugye mert akkor már két képet említettünk, most következzen egy harmadik. A „Termékenység és utánpótlás” című, amit a kiállítás megnyitó szövegében is hangsúlyozottan láthattunk, itt egy hölgy és egy fiatalember van egymás mellett…

RB: Nem! Nem! Ez két hölgy! Mindkettőnek cicije van.

WST: Hoppá!

RB: Ez két hölgy, csak lehet ebben a fényben most nem látszódnak a mellei.

WST: És hogy kerül rá Puskás Öcsi?

RB: Igen, ez egyébként kilóg a sorból, mert ez egy Puskás Ferenc emlékkiállításra készült, csak nem fejeztem be határidőre, úgyhogy ide került a kép.

WST: Mindenestre rendkívül figyelemreméltó festmény, szerintem lehetne futballplakátokat készíteni vele, népszerűsíteni focimeccseket. De van még egy kép, amiről mégis beszélni kéne. Van itt egy központi kép, amit én először szekrény-asszonynak láttam, de te felhomályosítottál, hogy azok ablakok rajta… mi is a címe annak a képnek?

RB: Hát nagyon hosszú is lehetne a címe…, mert van egy Betonka-szám, amiből jön, szóval az, hogy „Örökölt Zsebpörkölt – Csipkerózsika álma (rózsamotívum folytatása) – Egy örökölt, zsebpörkölt! Az melegít, csak igazán! A Gének is ha vének is, nem félek, mert a télnek is van széle, s azon túl egy tavasz vár! Somebody kúszik, lost in the music, zöldborsó hides me, itt foglak várni! – történjen bármi – csak a csipkecsókkal rúzsozzál ki, csak a csipkecsókkal rúzsozzál ki, csak a hecsedli dzsemcsókkal rúzsozzál ki, csak a cscscscsscscscocsucsocsocsálki.”

WST: Hát, hogyha ezt leírom, lehet segítened kéne, hogy jó legyen.

RB: Jó. Szívesen lektorálom.

WST: Tehát a korábban említett című képben én mégis valamiféle kubizmust látok. Van valamilyen irányzat ezekben a képekben, amihez csatlakozik Rutkai Bori festészete?

RB: (Megváltoztatja a hangját és összekulcsolja a kezét) Jaj, hát kérem szépen, hát persze, én egy született… (visszaváltoztatja hangját és leteszi kezeit az asztalra) … ezt ilyen naiv művészetnek szokták mondani, és ami kubizmust most látsz a képeken, az az hogy érdekel az egyenes meg az íves vonalaknak a ritmusa, meg az összhatás, hogy hogyan görbül meg, és egyenesedik ki egy-egy vonal.

WST: Ezt a kiállítást, meg a zenédet is olyannak érzem, mint egy pöttyös labdát, amit begurítanak a Parlament elé. Szerinted van-e benne valami ilyesmi provokáció, hogy akkor ezzel tessék, kezdjenek valamit a nézőid, hogy mondjuk Puskás Öcsit használod, vagy ezt csak én látom bele?

RB: Ez egy egészséges, jófajta provokáció, tehát egy kis szellem-nyitogatás. Tegnap játszottunk egy óvodában, és ott is úgy éreztem, hogy a gyerekeknek a szellemiségét nyitogatjuk, ahogyan játszunk, meg amit énekelünk, és féltem is, hogy az ilyen nagyon óvó nénik mit fognak hozzá majd szólni, de nekik is tetszett a koncert. Bár a gyerekeket néha nagyon kőkeményen fegyelmezték, s néha kedvem lett volna szólni, hogy hagyják őket virgonckodni. Szóval körülbelül ugyanezt gondolom a felnőtt közönségről, hogy egy kicsit kell emelni.

WST: Hagyják szabadon az embereket?

RB: Egy kicsit a szellemiséget fel kéne tölteni tartalmakkal, meg felszabadítani. Igazából ez az, ami hiányzik nekem, mert le vannak épülve az agyak.