Az amerikai filmipart két Magyarországról elszármazott személy hozta létre. A filmes szakirodalomban sem egyértelmű, hogy a múlt század húszas és harmincas éveiben egy Ricséről érkezett árva gyerekből lett filmgyáros, Adolph Zukor volt az amerikai filmszakma abszolút első embere. A magyarok kontribucióját mostani tanulmányaim során mindenképpen sokkal jelentékenyebbnek találtam, mint korábban gondoltam. Ehhez képest  Foxról – aki Tolcsván született, és akinek két éve sikerült azonosítani a szülőházát – Amerikában is mindössze két említést érdemlő könyv jelent meg. Igaz, az egyiket maga a tényirodalom atyja, Upton Sinclair írta .

Hollywood és a magyar olvasó

Onagy Zoltán: Három egymást követő kötet az amerikai sztárvilágról, a sztárvilág eredetéről, a térről, amit a mai napon kitaposott a globális világban: A siker neve Oscar, A siker helye Hollywood és A siker titka a sztár. Hogy érzed, kimerítve a téma? Vége?
Bokor Pál: Beszéljünk inkább amerikai filmről, melynek a sztárgalaxis is fontos alkotóeleme. A filmek világában Los Angeles trendmeghatározó város már vagy száz éve, s ezzel nem azt mondtam, hogy ott csinálják a legjobb filmeket, csak azt, hogy van mire odafigyelni. A sztárvilág az amerikai film kirakata és legfontosabb marketingeszköze. Én ezt a kirakatot arra használtam, hogy saját Hollywood-képemet elhelyezzem és megmutassam benne. Remélem elég árnyalt ez a kép ahhoz, hogy kiderüljön belőle: Hollywood rendkívül komplex kulturális és gazdasági jelenség, amelyet éppen globális hatásai miatt mindenkinek érdemes tanulmányoznia, akinek a filmhez és annak művészetéhez valamilyen köze van. Hogy ezzel vége van-e? A trilógiának igen, három évig dolgoztam rajta és nem bántam meg. De nem biztos, hogy ezzel vége. Egy Fox- és egy Zukor-életrajz például nagyon elkelne.

OZ: Mennyire érdekli a magyar olvasót Hollywood és a sikerszéria a kultúra felől vizsgálva? Úgy gondolná az ember, ha egyszer a bulvár átvette a politikai napilapoktól a tájékoztatás jogát, márpedig a példányszámok alakulása ezt bizonyítja, az olvasó jövet-menet vásárolja "A siker..."-sorozatodat, mert a sikeres figurák izgatják, a tv, a sajtó erre kondicionálja az érdeklődő magyart.
BP: A magyar olvasót nem könnyű becsapni. Bármelyik könyvemet kinyitja, rögtön rájön, hogy ez nem az a Hollywood, amelyről a bulvár tudósít. A műveltebb olvasót pedig folyamatosan győzködik arról, hogy Hollywoodnak semmi köze a kultúrához. Erről itt nem mondok véleményt, mert megtettem három kötetben. De a masszív előítélet, melyet egyik oldalról a bulvársajtó, a másik oldalról sokszor a szaksajtó is táplál, nagyjából meghatározza az egyébként nem létező átlagolvasó viszonyát ehhez a témához. Aki azt hiszi, hogy megint leborul valaki Hollywood előtt, az nem fogja megvenni ezeket a könyveket, de az sem, aki azt hiszi, hogy megint valaki leleplezi az úgynevezett amerikai filmszemetet. Vagyis csak a kritikában bízhatom, mert abból kiderülhet, hogy ezek akkor sem pletykakönyvek, ha közben nem fosztják meg az olvasót az általa jól ismert hollywoodi sikersztorik és botránysztorik hitelesebb változatától sem. Ezek a sztorik persze maguk is a filmkulturával szorosan összefüggő pszichológiai és gazdasági folyamatok kicsapódásai.

OZ: Kiadód, az Atlantic Press, remélhetőleg nem veszteségként könyveli el a kötetek kiadását. Jól gondolom?
BP: Ez szerencsére így van, annak dacára is igaz, hogy a könyvszakmában tudják: filmes könyvet kiadni, ha csak nem Dr. House-ról vagy az Alkonyat-filmek sztárjairól van szó, életveszélyes. Ehhez képest ez a trilógia megtalálta a helyét a könyvpiacon. Nem nagy biznisz, de nyilvánvaló, hogy a cél itt nem elsősorban anyagi természetű. Próbáltam egy kis rendet teremteni egy szellemileg kaotikus területen, ahol egyébként egy átlagos magyar napi több órát tölt el, persze elsősorban nem a mozikban, hanem a televízió előtt. Én abban az illúzióban ringatom magam, hogy az a párezer ember, aki a könyveimet elolvassa, az egy picit más szemlélettel ül utóbb a képernyő elé is. A dolog anyagi oldaláról annyit, hogy az első két kötet szerény nyereséget hozott.

OZ: Nem vagyok már olyan fiatal, hogy ellentételezés nélkül szórjam az zseniális ötleteimet, de megkérdem, ha valaki ennyire elmélyedt a Hollywood-ájerben, a már meglévő jegyzetekből, maradékokból, félrerakott „majd jó lesz valamire” félkész fejezetekből komolyabb erőfeszítés nélkül összeállítható volna Hollywood-témában a nagy-nagy szerelmek könyve, a színészgyerekek születése, élete, esetleg tragédiája. Mit szólsz a témaajánlatokhoz? A gyerek is, a szerelem is sikergyanús.
BP: Jó ötletek ezek is, bár sok könyv jelenik meg éppen ilyen résztémákról, míg más, engem jobban érdeklő dolgok obligón kívülre szorulnak, éppen azért, mert nincs bennük profit. Azt például kifejezetten érdekesnek találom, hogy az amerikai filmipart két Magyarországról elszármazott személy hozta létre. A filmes szakirodalomban sem egyértelmű, hogy a múlt század húszas és harmincas éveiben egy Ricséről érkezett árva gyerekből lett filmgyáros, Adolph Zukor volt az amerikai filmszakma abszolút első embere. A magyarok kontribucióját mostani tanulmányaim során mindenképpen sokkal jelentékenyebbnek találtam, mint korábban gondoltam. Ehhez képest  Foxról – aki Tolcsván született, és akinek két éve sikerült azonosítani a szülőházát – Amerikában is mindössze két említést érdemlő könyv jelent meg. Igaz, az egyiket maga a tényirodalom atyja, Upton Sinclair írta 1932-ben, de ez a könyv nem annyira a filmes Foxról szól, mint inkább az ő Wall Street-i bankárokkal vívott élet-halál küzdelméről, melyben egyébként később alulmaradt. 2006-ban megjelent Fox dédunokájának könyve is, melyet viszont azért nem érdemes lefordítani, mert kizárólag a filmgyáros legsikeresebb 15 évére koncentrál. Bár Zukorról több monográfiát adtak ki Amerikában, nem teljes az ő életrajza sem. Különösen a magyar vonatkozások feltáratlanok.

OZ: A hatvanas-hetvenes, sőt még a nyolcvanas évek sztárjai is fajsúlyosabbnak tűnnek a mai pörgő világ sztárjainál. Hétköznapi ember a neveket se képes megjegyezni legtöbbször. A filmrajongó, az amerikai filmkultúrára koncentráló fiatalok hol tájékozódnak? Nem látsz lehetőséget egy, akár évente megújított kortárs színészlexikonban (akár a fiatal magyarokkal bővítve)? Ha a papírkiadvány költséges, a neten, fizetős folyamatosan frissülő portálon?
BP: Úgy tudom, léteznek ilyenek, ha nem is elég megbízható a dokumentációs adatbázis, amellyel működnek. Kivétel persze az IMDb, amelynek most indul a magyar változata. Persze ha úgy viszonyul majd az eredetihez, ahogy a magyar Wikipedia, abból érzésem szerint több baj lesz, mint haszon. Autentikus kiadványokra bizonyára nagy szükség lenne, de úgy látom, ezeket még az olyan nagy közpénzekkel és bevételekkel működő szervezetek sem képesek előállítani és gondozni, mint a Magyar Filmintézet. Az internet is csak addig olcsó, ameddig senki nem törődik a hitelességgel és a minőséggel. Akkor pedig minek?

OZ: Én, aki sem Amerika-fan, se sztárrajongó nem vagyok, élvezettel olvastam mindhárom kötetet. Többet tudtam meg belőlük, mint amit korábban összesen az egész amerikai filmiparról tudtam, különös tekintettel a magyar vonatkozásokra. Ha egy nagy amerikai kiadó elvinné, beterítené vele az országot (a világot), egy ideig nem volna gond számodra a magyar könyvkiadás és terjesztés kiszolgáltatott helyzete. Érdeklődik a könyvek után az amerikai könyves szakma?
BP: Attól tartok, ne legyen igazam, hogy az amerikai könyves szakma egyáltalán nem kíváncsi arra a tisztán európai ad absurdum kelet-európai szemléletre, melyek az én látásomat vezetik. Német és olasz kiadóktól jöttek eddig érdeklődő megkeresések a Hollywood-könyveim iránt, vagyis észrevették őket, de még sehol nem tartunk, mert már az első válaszom után kiderült, hogy csak kész, lefordított kézirattal tudnának dolgozni. Mivel a fordítói honoráriumok a mai Magyarországon általában magasabbak a szerzői honoroknál, ezen a dolog egyelőre meg is rekedt. Bízom abban, hogy előbb vagy utóbb lesz egy nyugat-európai ügynökség, amelyik észreveszi, hogy hasonlóan átfogó ismeretterjesztő munka (most nem a tudományos monográfiákról beszélek) ritkán készül a kontinensen, vagy talán nincs is.

OZ: Ha jól számolom, 2005-2006-tól 2009 elejéig Hollywood, igaz, közben egy Obama-életrajz, az első Obama-kötet magyar nyelvterületen. A politika - minthogy nem idegen tér, Moszkvától Washingtonig végigdolgoztad újságírói életed tudósítóként - az új projekt, az új frontvonal?
BP: Több frontvonal van. Az Obama-könyvet, mint volt washingtoni tudósító, szinte jutalomjátéknak tekintettem. Fél évvel Obama megválasztása előtt jelent meg, s miután közben Barack Obama az Egyesült Államok elnöke lett, a folytatás szinte kötelező, ezen már dolgozom. Ezen kívül szeretném egyszer együtt látni azt a több mint száz riportomat, köztük vagy egy tucat meg nem jelentet is, melyek a huszadik század utolsó negyedének meghatározó országaiban és pillanataiban készültek. És mihelyt lesz lehetőségem, újra végigjárom azokat a helyeket, ahol fiatal újságíróként a riportokat készítettem: Amerika, Szibéria, Kína, Afganisztán. Vannak más terveim is. Szeretnék jó könyveket, jó verseket magyar nyelvre átültetni. Emily Dickinson például szinte feltáratlan kincs. Kellene egy sokkal teljesebb Emily Dickinson-kötet.  Van aztán néhány forgatókönyvem is, amelyeket szívesen csiszolnék, menedzselnék, ha lenne rá idő. Lehet, hogy évekig fogok még dolgozni A film mint mozgás című könyvemen, mert olyan munkát szeretnék majd letenni a fiatal filmesek elé, amely nem egy nemzedéknek és nem a filmelméleti divatirányzatoknak szól. Jó néhány dologra szeretném felhívni a figyelmüket, amelyek most elsikkadnak, holott legyen szó Hollywoodról vagy Magyarországról, ezeken, tehát a filmes mozgásokon múlik a film végső minősége. És még folytathatnám aktuális álmaim felsorolását. Bármelyikből lehet frontvonal. Az időtényező persze egyre fontosabb, de valahogy majd megalkuszunk.

********************

Bokor Pál (Budapest, 1942. május 2.) magyar író, újságíró, az Atlantic Press Kiadó igazgatója.

Kötetei:
Vlagyivosztok, Kamcsatka, Szahalin (riportkönyv, Kossuth, 1978)
Egy kínai nyár (riportkönyv, Kossuth, 1979)
Washington (riportkönyv, Kossuth, 1985)
Ezüst Malibu (riportkönyv, Gondolat, 1987)
A panda (regény, Magvető, 1988)
Shoot in Hungary (a magyar filmipar kézikönyve, Atlantic Press, 1996–2004, I-III. kiadás)
A siker neve Oscar – Nyolcvan éves az Oscar-díj (Atlantic Press, 2007)
Barack Obama szupersztár (Atlantic Press, 2008)
A siker helye Hollywood – Mozi, művészet, pénz, hatalom (Atlantic Press, 2008)
A siker titka a sztár - A Hollywood-galaxis állócsillagai (Atlantic Press, 2009)

Műfordításai
A sátán kutyája (regény, Arthur Conan Doyle, Alexandra, 2007)
Lady Ligeia (elbeszélés, Edgar Allan Poe, Alexandra, 2007)
Emily Dickinson versei (Élet és Irodalom, 2007)