Az idő múlását, illetve megragadhatóságának ciklikus jellegét szeretné képzőművészeti eszközökkel megjeleníteni mostani tárlatunk; a zene és a költészet világát mint ihletforrást is segítségül híva, ilyen módon emlékezve egyúttal Joseph Haydn halálának, illetve Felix Mendelssohn Bartholdy születésének kétszázadik, valamint Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára. Legyen ez a kiállítás tehát időbe ágyazottságunk mementója, tudva azt, hogy egy végeláthatatlan útnak vagyunk a letéteményesei.

Évszakok

In memoriam Joseph Haydn, Felix Mendelssohn Bartholdy és Radnóti Miklós

Az idő múlását, illetve megragadhatóságának ciklikus jellegét szeretné képzőművészeti eszközökkel megjeleníteni mostani tárlatunk; a zene és a költészet világát mint ihletforrást is segítségül híva, ilyen módon emlékezve egyúttal Joseph Haydn halálának, illetve Felix Mendelssohn Bartholdy születésének kétszázadik, valamint Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára. Legyen ez a kiállítás tehát időbe ágyazottságunk mementója, tudva azt, hogy egy végeláthatatlan útnak vagyunk a letéteményesei. Pillanatnyiságunk ellenére is birtokunkban van azonban a jeladás, a nyomhagyás lehetősége, és előttünk járó szellemi nagyságaink időkön átívelő, művészi formába öntött üzenetéből erőt és biztatást merítve válunk képessé hétköznapiságunk megélésére, illetve rácsodálkozásunk révén annak képi eszközökkel történő átlényegítésére, ekképpen fordítva tekintetünk bizakodással a jövendő irányába. 
   De lássuk közelebbről is, hogy az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) szervezésében, a kolozsvári Apáczai Galériában (Erdély talán egyetlen iskola-galériája!) kiállító negyedszáz képzőművész hogyan is vall külön-külön, személyisége szűrőjén át kivetítve, az idővel kapcsolatos megtapasztalásairól. –
   A tömörítés, színtézisre való törekvés jellemzi Boros György szabadkai festő- és grafikusművész alkotásait. Művei közül (Tavaszi algák, Őszi felhők, Jeges palicsi tó) a Strandkirálynők című, míves rézkarca például a fiatalságban rejlő szépség megfoghatatlanul tünékeny, mégis örök érvényűségére hívja fel figyelmünket. A két stilizált női alakzat, archaikus ábrázolásmódjából fakadóan, valamiféle panteista, a földieket az égiekkel összekötő kisugárzó erőt áraszt. Az ugyancsak szabadkai Molnár Imre miniatűr, triptichon akvarellsorozata a négy évszak témakörét járja körül az elvonatkoztatás és a tudatosan irányított, csupán látszólagosan spontán felületalakítás lehetőségeivel élve, a zeneiséget sem nélkülöző „szín-hangnemei” révén érzékeltetve a megfelelő évszakok hangulati „fizionómiáját”.

   A maga konkrétabb látásmódjában, de hasonló törekvések figyelhetők meg Horváth Gyöngyvér vegyes technikában megrajzolt-festett, szürke árnyalatok uralta két alkotásán: az In memoriam Radnóti, de főleg a Téli szünet címűn, ahol a nyugtalanul áramló vonal- és foltmezőből kibomló, magára hagyott, elárvult csónak, egyfajta sorstalan számkivetettség leirata, mint ahogy Orbán István: Őszi táj I.-II. című akvarelljei, Pócsai András: Ősz a Berettyó partján című olajképe, Tompos Opra Ágota erőteljes, hideg színekben megfogalmazott Lármafák III. című akrilfestménye vagy Fekete Zsolt (Marosvásárhely) Téli erdő című pasztellje. Mindahány lelkiállapot-megfogalmazás, ahol a vonal és a folt csak utalás egy köztes valóságra, amely által megszólal az emberi, belső hang. Ez történik a Koncz-Münich házaspár, Judit: Madárdal és András: A Hója erdő I.-II. című alkotásaiban is. De miközben Judit bőrplasztikája, feszes vonalstruktúrája és főleg a barna árnyalataira szorítkozó színhatása révén a szabadság iránti visszafojtott vágyakozás leképeződése, az András által jegyzett akrilfestmények madártávlatból láttatják az erdő elmosódó színfoltjának ég felé, tehát az örökkévalóság felé irányuló áhítatát. A fotógrafika eszközével élve Károlyi Zöld Gyöngyi: Erővonalak című alkotása egy kert fáinak egymáshoz való térbeli viszonylatát, illetve ezen viszonylat önmagán túl mutató értelmezhetőségét taglalja. Ugyancsak a fotógrafika eszközei révén, M. Farkas Melinda: Görög nyár című, négy darabból álló sorozata sajátságos technikai beavatkozások révén jeleníti meg a hellászi napégette táj lomb-ágazatának eső utáni áhítozását, a mondanivaló érdekében pedig előcsalogatva, hangsúlyossá téve a látványban rejlő, abból kihámozható, vonagló vonalhálót a szépia árnyalataiban játszatva.
   Kísérletező szellem jellemzi Forró Ágnesnek a most kiállított (Hangya az erdőben) vegyes technikájú kerámiáját is, amely a gyermekrajzok világából ihletődve mutat fel ez alkalommal is meglepő, szürrealisztikus képi összefüggéseket, szelíd melegséggel.

   Más hangsúlyokkal, más anyagban kivitelezve, de ugyancsak egyfajta konstruktivizmussal ötvöződő szürrealizmus jellemzi Kovács Géza (Sepsiszentgyörgy) látásmódját is. In memoriam Haydn című szobra, alkotójára oly jellemző módon, most is valamikori vaseszközök darabjaiból összehegesztve állt össze térplasztikává. Kísérletező kedv hatja át a fiatalabb korosztályt képviselő M. Lovász Noémi két, már címében is önmagáért beszélő színes monotípiáját (Mozgásban I.-II.), Haszmann Júlia Réka csernátoni népi motívumokból építkező, batik eljárásban készült alkotását vagy Kocsis Ildikó vegyes technikában kivitelezett: Zodiákus című művét, amely egy, a művészt régóta foglalkoztató, nagy ívű sorozat újabb darabja.

   Csendélet..., mondhatjuk joggal Bordy Margit kiérlelt, metafizikai hangvételű, a tárgyak titkos életét beleérző módon feltárni szándékozó Esti áhítat című pasztellrajzára. Meditációra késztető alkotás, amely a látványon túli dimenziók világába vezérli a szemlélőt, olyan világba, ahol a dolgok átlelkesülnek, belső életet élnek, felfele gravitálva. Lukács Mária olajfestményének (Őszi sugárzás) a sárga színárnyalatok aprócska színfoltjainak képzeletünkben virágcsendéletté összeálló vibrálása is, bár más látásmódú, más temperamentum által vezérelt, de a látványmögöttiség jegyében történik.

   Különleges színfoltját képezi a tárlatnak Gedeon Zoltán Haydn zenéjéből ihletődött színes linóleummetszete (Concerto grosso), amely mind ritmikai felépítésében, mind árnyalataiban egyfajta fortissimóban megmutatkozó szín-muzsika, amelyben benne lüktet a tér fogságából kitörni vágyó idő (a zene) erőteljes dinamizmusa. Sütő Évának, talán a boldogság kék madarát megjelenítő temperafestménye (Lila hangulat) törékeny, fehérben játszó vonalhálója révén az illanás érzetét keltő, lilás árnyalatú, dekorativitásában is festői érzékenységet felmutató, ezáltal a röpke-idő képzetét keltő képi kvalitás, akárcsak a nemrég elhunyt kiváló festőművész, Szabó Vilmos játékos kedvű, a lim-lom dolgokat óvó melegséggel ábrázoló, azokat kozmikus összefüggésekbe helyező, a múlhatatlanság aurájával ellátó művészetének egyik szép példája, az itt látható Bagatellek című pasztellrajza. Ugyancsak tér-idő élményt közvetít Starmüller Katalin: Szín-tézis című akrilfestménye és Gothárd Veronika (Sepsiszentgyörgy) Csoda című olajképe is. Első látszatra mindkét alkotás spontán, lendületes ecsetkezelésű, ám a bennük megbúvó aprócska vonal-, pont- és folt-„szösszenetek”, megbicsaklások eredményeként mégis mintha teret kapna a nagy ívű időfolyamban fel-felbukó pillanatnyiság habkönnyű, tünékeny megfoghatatlanságának érzete is. Részben ide kapacsolható Székely Géza (Egybe-hangzó I.-II.) két pasztellképe, amelyek közül az egyik Haydn, a másik pedig Mendelssohn zenéjének állít emléket. De megemlíthető kiállított másik két monotípiája (...virrasztó éji felleg I.-II.), amely Radnóti Miklós költői világából ihletődött, akárcsak Gyökér című pasztellrajza is. 

Székely Géza

Kolozsvár, 2009. dec. 15.