Karafiáth Orsolyának ma jelenik meg az Ulpius-Ház kiadónál legújabb verseskötete a „Cigánykártya”. Az új kötetről, a cigánykártyáról, depresszióról, csokoládéról, macskáról, fotózásról, zenéről, szerelemről, Clark Gableről vall a híres költőnő az Irodalmi Jelen olvasóinak. Továbbá meghallgathatják - saját előadásában - három versét is.

 

 

 

 

 

 

A macskanő

 

 

 

 

Beszélgetés Karafiáth Orsolyával

 

 

 

 

 

 

WST: Ezt hoztam virág helyett. Csokoládé, belga csoki. Jó lesz? Van benne cigánykártya formájú csoki is.

 

KO: De édes vagy! Köszönöm. A csokoládét nagyon szeretem! Minden édességet.

 

Jobban szereted a csokit, mint a virágokat?

 

Igen, mert a virágokat megeszi a macskám egyből.

 

A macska virágon, te csokoládén élsz?

 

Nem csak az van, hogy a cica, amint meglátja a lelógó, csüngő bimbókat, rögtön letépi.

 

Mi a neve a cicádnak?

 

Rigó.

 

 

Ezt lehet, hogy benne hagyom az elején, hanem most, hogy az első példánya itt van a kezünkben az új könyvednek, benne a kártyapaklival, talán beszélni kéne arról, hogy ez nem egy hagyományos dolog, de lehet, hogy eztán rendhagyó lesz, hogy Karafiáth Orsolya egy kártyapaklis verseskötettel jelent meg. Mennyire marketingfogás, hogy kártyalapokkal jelenj meg, s mennyire a kötet adta koncepcióból jön?

 

 

Mindkettő egyszerre. Én azt már eldöntöttem az előző kötet után, mert a Café X-nek iszonyú sikere lett, de már ott is ragaszkodtam szigorúan a grafikákhoz – ott a megjelenés alapban nagyon szép, de mégis csak egy hagyományos dolog, egy verseskönyv - illusztrációval. Nem akartam megint egy hagyományos verseskönyvet csinálni, hiszen ha jól belegondolunk, én minden versemet publikálom, mindaz, amit a kötetekben találsz, a neten, lapokban már korábban fellelhetők. Mindenképpen úgy akartam, hogy ez a könyv egy speciális valami legyen, ne csak az, hogy én összegyűjtöm és akármilyen koncepció alapján összerakom a verseket, és esetleg odabiggyesztünk mellé valami illusztrációkat, hanem valamivel több legyen ennél. Ez engem már nagyon régóta foglalkoztat, hogy mostanában, amikor úgyis olyan keveset olvasnak verset, hogyan lehet egy verset eljuttatni emberekhez. Az egyik módja ennek – amit én szintén csinálok – a megzenésítés, vagy a vers felhasználása akármilyen szinten – akár színpadon, akár filmben, akár egyéb környezetben. Vagy az, ha az ember a verseskötetét nem egy könyvnek, hanem inkább egy tárgynak alkotja meg. És akkor gondolkodtam azon, hogy a verseskönyvem milyen tárgy lehet, s mivel gyűjtöm a jóskártyákat, akkor legyen egy jóskártya gyűjtemény. Azt szépen mellé lehet helyezni, olyan az egész mintha díszdobozban lenne, s végül egy ajándéknak is átadható dolog, de közben mégis ott vannak mellette az évek alatt összegyűjtött, és ím-ígyen most megszelektált versek. A „piár” része engem mindig is érdekelt, én eladható dolgokat szeretek csinálni. Magamról is úgy gondolkodok, mint egy használható alapanyagról, akkor mért pont a versek ne legyenek eladható köntösben?

 

Maga az, hogy itt egy jóskártyáról van szó, az mennyire illeszkedik a New Age, vagy az „ezoterikus-boom” sodrásába? Mennyire mondhatjuk azt, hogy Karafiáth Orsolyát megszállta az ezotéria iránti rajongás?

 

 Semennyire. Én nem vagyok egy ezoterikus típus. A kártya csak azért jött, mert nagyon sokat forgattam a cigánykártyát, és a tarot-t, mert rengetegféle van nekem. Van női tarotom, hagyományos, cigánykártyám, sőt van olyan kártyám, amit egy nő talált ki saját magának, és kicsit ez is adta az ötletet, de ő ezeken az ezoterikus alapokon készítette el, s tényleg úgy gondolja, hogy ezzel a jövőbe lehet látni, vagy ezzel valamit praktikusan lehet csinálni. Én meg úgy láttam, hogy végül is mindannyiunkat a kezdetektől fogva ugyanazok a kérdések foglalkoztatják: találunk-e pasit? Vagy ellenkező esetben nőt. Otthagynak-e? Lesz-e elég pénzünk? Tehát ezek az alapvető emberi kérdések, s voltaképpen egy-egy kártyalap ennek felel meg, csak hát persze az új dolgok is benne vannak, hiszen ahogy telik az idő, egyre több új dolog jön be, és én ezeket az újakat is bele akartam pakolni. És pontosan amiatt, hogy ez ne legyen ezoterikus dolog, hogy a cigánykártya hagyományosan harminchat lapos, (legalábbis az egyik vonulata, nekem van például ötvenkét lapos cigánykártyám is, gondoljunk a Piatnik cég Art Deco cigánykártyájára), akkor az enyém például ne legyen harminchat lapos, és kerüljenek ki belőle olyan hagyományos lapok, mint a halál… mert én nem szeretem. De kikerült nem csak a halál, hanem a betegség, kevés pénz, s az összes negatív lap. A kétértelműeket, ami lehet jó is és rossz is, benne hagytam. Például a „halál” helyett bekerült a „démonok”, melyek állandóan nyomasztanak minket. Akkor bekerült – ami egyébként nincs – az „előérzet” és a „törött tükör”. Egyébéként a „törött tükör” is több jelentésű, mert míg a cigány hagyományban azt jelenti, hogy hét évig nem mész férjhez, nálam nem ezt, hanem mint egy szétrombolódott képmás, rossz előjel, de lehet ugyanúgy jó is. Mert jelképezheti azt is, hogy ami most egészben tűnik rossznak, az sok-sok jó darabra fog szétesni. Én a rosszakat száműztem, nem akarom rossz színben látni a dolgokat. Aki az én kártyámat forgatja, az legyen optimistább! Egyébként van egy vers, ami nincs benne a könyvben, hanem akárcsak az első könyv esetében ez is kikerült a hátlapra. Tehát az is a koncepció része, hogy maga a „Cigánykártya” vers, az itt van hátul, és abban meg is magyarázom, hogy jósol neked az, hogy „szenvedély, csillag, szívkirály”. Egyébként minden ott lenne a pakliban, de ebben a pakliban nincsen.

 

 

 

Ismered a Szondi-tesztet?

 

 

Persze.

 

 

Akkor tudod, hogy a Szondi-tesztben is használnak kártyákat, hogy az is az embereknek a lelki beállítottságáról ad képet, hogy milyen kártyák szimpatikusak, s milyenek nem.

 

 

 

De ott elmebetegekről vannak képek.

 

Igen. Mégis azt kérdezném, hogy lehet-e azt mondani, hogy Karafiáth Orsolya lelki beállítottságáról sokat vall az, hogy milyen kártyákat hozott be, s húzott ki a pakliból?

 

 

Persze! Nyilván, de nem csak az enyémről, hanem Filó Veráéról is, hiszen együtt forgattuk a paklikat, s mindegyikről kiválasztottuk, hogy tetszik-e vagy sem, s még így is láttuk, hogy nem fedi, amit mi gondolunk, azért raktunk bele még újabb lapokat, melyeknek még a nevét is mi találtuk ki.

 

 

 

Hány év gyümölcse ez a kötet?

 

 

 

Öt. Minden kötetembe öt év verseit teszem. Itt most viszonylag könnyebb dolgom volt, mint az előzőnél, a Café X-nél. Az is régebbi koncepció volt, hogy mindegyikbe 55 vers kerüljön, de nem sikerült ötvenötöt összerakni, lehetett volna, de nem voltam velük elégedett. Ahogy az évek telnek, azt vettem észre, hogy egyre szigorúbb leszek, szóval kezdek elmebeteg lenni, legszívesebben már mindent szelektálnék, s már ez is nagy szám volt nekem, hogy negyvenet össze tudtunk rakni öt évből. De ezt az öt évet tényleg szerencsés időszaknak gondolom. A kötet harmadát egyébként idén nyáron írtam.

 

 

 

Gyorsan össze kellett szedni a verseket?

 

 

Nem! Nem csak az, nekem ez az ötévenkénti kötet szerencse dolog. Meg idén nyáron sokat utaztam, lent voltam a tengerparton, szóval a rengeteg vázlatból, ami az utóbbi egy évben készült mostanra tudtam összeszedni magam. A legtöbb már úgy volt, hogy csak egy sor hiányzott belőle, vagy egy versszak, s azokat szépen összeraktam Padovában, Padova mellett Isola Verde-n, a tengerparton.

 

 

Kedvenc hely?

 

 

Nagyon szeretek ott lenni. Vagy ott írok, vagy Berlinben vagy Baselben. Ez a három város ahová állandóan járkálok.

 

 

Budapesten nem?

 

 

 

Itthon állandóan annyi dolgom van, hogy nem. De nem vagyok olyan sokat itthon szerencsére. Ilyenkor, amikor nyomjuk a könyv kampányát, akkor igen, de amikor lehet, elhúzok.

 

Költőnek nem alkalmas Budapest?

 

De egyébként alkalmas lenne, csak olyannak nem, mint én, akit ha fölhívnak, hogy „Te figyelj, van egy gála, vagy egy hülye tévéműsor – vállald már el” – akkor én el szoktam vállalni.

 

Nem tudsz nemet mondani?

 

De nagyon is tudok nemet mondani, csak amikor olyan összegek, s olyan piár-szempontok kerülnek szóba, akkor nem szívesen mondanék nemet.

 

Tegyük hozzá, hogy ebből élsz, s nem a versekből.

 

 

Igen. Nem is tudnék ennyit utazgatni, nem engedhetném meg magamnak, hogy így éljek, ha ezeket nem vállalnám be.

 

 

Nem biztos, hogy szerencsés, releváns az a kérdés, hogy miről szólnak ezek a versek?

 

 

De ezt meg lehet kérdezni! Voltaképpen három szál van benne, az egyik ez a nagyon sötét depresszió. Ez a fő vonal, erről szól a fő vers is, a nagyon hosszú is, a „Fekete macska” vagy ezek a német címűek is. Megpróbáltam leírni ezeket a nagyon durva depressziós állapotokat, tudod, amikor úgy érzed, hogy a személyiséged megy szét, és hát arra is vannak külön lapok. Pont a „Rend” – ami egy pozitív szó, nálam a tébolyult elmének az önmaga rendbetevésének a pozitív szimbóluma. Ez az egyik legfőbb. Filó Vera mondta is, amikor megkapta a verseket, hogy ez most nagyon nehéz munka lesz, mert viszonylag homogén szövegek, ugyanarra épülnek rá, de mindegyiktől elmegy az életkedve, és hogy akkor mégis csak valami megoldást kell találni. Ezért lettek ezek a gyerekrajzszerű illusztrációk, hogy mégiscsak ellensúlyozzuk azt, ami ott van ezekben a szövegekben. A másik meg, amit pont a Dunajcsik is írt (Magyar Narancs, 2009. november 5.), hogy egy túl régóta tartó kapcsolatot, hogyan dolgoz fel egy idősödő nő. Engem érdekelt az öregedés, a kapcsolódások, hogy hogyan találod meg a szenvedélyt egy régi kapcsolatban. Nagyon röviden összefoglalva.

 

A Maffia-klub mennyire volt kirándulás a prózába, a regények világába?

 

Én verseket mindig írtam, de most is írok egy regényt. Mindig mindent párhuzamosan csinálok, ment az új könyv, a lemez, a blog, amit most a Prae.hu oldalán csinálok, a „Csókolj” meg.

 

Igen láttam. A kádas képek nagyon jók.

 

Jók? Lesznek még jobbak is! Adagolom nyilvánvalóan.

 

Készültek akt képek Karafiáth Orsolyáról a kádas képek mellett?

 

Nem-nem! Több olyan akt nem készült. Vagy de? Hát lesz olyan, ami melltartós.

 

Mindezeket a képeket mindig ugyanaz a fotóslány készíti, ugye?

 

 

Igen. Rólam azt azért el lehet mondani, hogy ha én valakit jónak találok, akkor az egy biztos pont. Mindenkivel nagyon hosszú ideje dolgozok együtt. Ez igaz Filó Verára is, akivel már a következő könyvön dolgozunk. Mindig csak a Marjai Judit fotóz, én benne maximálisan megbízok, meg nagyon jó ötletei vannak, most is ennek a cigánykártyának az illusztrációit, amikor csináltuk… azokat érdemes megnézni, odaadom a beszélgetés mellé.

 

 

Köszönjük. A kádas képek közös ötlet volt, vagy külön te kérted?

 

 

Az is az ő ötlete volt. Elolvasta a Maffia-klubban a szépségmániás lány novelláját, s felhívott, hogy ő ezt a lányt szeretné megörökíteni egy ilyen fotósorozatban, s én persze, benne voltam. Nagy kiállítás volt belőlük, három vagy négy éve volt. Azóta már több közös munkánk is volt, s most ebből is lesz a cigánylány, mert öregcigánylány is vagyok, meg fiatalcigánylány is, meg macskanő egy békásmegyeri háztetőn, és abból is vannak még durvábbak.

 

 

Fontos, hogy egy költőnő megjelenjen ebben a fajta képi világban? A Magazinok világában?

 

 

 

Nekem fontos. Én majdnem az összes magazinban ott vagyok. Női magazinokban, nagyon „megdesignenolva”, profi képeken. Engem így ismertek meg… vagyis hát nem így ismertek meg, de én már akkor ezt meg akartam csinálni, csak akkor még nem voltak meg az eszközök. De például az első fotózásomnál kikötöttem, hogy én Karádi Katalinnak szeretnék kinézni, s akkor hoztak nekem egy stábot, igaz, hogy hétórás fotózás volt, de megcsinálták nekem, s az volt az első ilyen. S akkor rájöttem, hogy az ember kiköti, s következetesen ragaszkodik hozzá, hogy szerepet játszik, akkor előbb-utóbb… Mondjuk ez veszélyes is, mert azonosítanak a szereppel. Pedig ez hiba, mert egy színészt sem azonosítanak azzal, hogy ő állandóan Ofélia vagy Júlia. A magánéletbe nem azonosítják, engem meg igen, valószínűleg azért, mert verseket írok, s az mégiscsak olyan alanyi dolog, és akkor ott vagyok egy ilyen hülye outfitben, akkor ez a lány ez, mert más nem tudnak elképzelni. Ez szerintem egy kicsit ilyen letapadt gondolkodásmód, de én már föladtam, hogy ez ellen küzdjek. Akkor gondolják azt, hogy én ilyen vagyok!

 

 

 

Korábbi interjúidból kiderült számomra, hogy te azért elég jól felmérted, hogy van egy konzervatív felfogás arról, hogy milyennek kell lennie egy költőnek, s ehhez képest te nem így képzeled. Ez gondolom, a megvalósítása annak, hogy kártyapaklit csinálsz a verseskötetedhez, hogy magazinokban szerepelsz, hogy fotózásokon veszel részt, hogy más megélhetést keresel, de mennyire érzel költőnő szerepet mindebben? Én speciel úgy érzem, hogy a valósághoz, a történésekhez több köze van annak, amit te csinálsz, vagy méginkább jobban tükrözi, mintha csak egymásnak, vagy önmagának szóló alanyi költészetet művel valaki.

 

 

 

 

Szerintem ez csak megközelítés és személyiség kérdése. Szerintem az irodalomnak a valóságról kell szólnia, s ez is a valósághoz tartozik, a média is valóságunkat formálja. Kérdés, hogy mi a célod? Nekem célom az, hogy ott legyek, hogy ismerjenek, hogy vegyék a könyveimet.

 

 

Miért fontos ez?

Hogy meg tudjak olyan dolgokat csinálni, amiket egyébként nem. Mikor pakolna belém egy kiadó annyi pénzt, amennyibe ez is került, ha nem térülne meg?

 

Hacsaknem valamilyen politikai irányzatot szolgálna az, amit csinálsz.

 

 

Na jó, de az meg nálam kiesik. Pontosan tudom, hogy üzleti alapokon van minden. A következő ötletem egy textilkönyv, s az aztán tényleg méregdrága lesz, meg CD és egyebek, és sosem lehetne ezt megcsinálni, ha nem produkálnék nekik bevételt a könyveimmel. Ehhez is lesz egy CD, az a címe, hogy A fekete macska, és egyébként az EMI/Hunnia Records jelenteti meg. Alapvetően egy jazzes-kortárs zenei cédé, nem biztos, hogy sokan fogják szeretni.

 

 

Azért talán lehet tágítani a közízlést.

 

 

Végül is igen. Én ezt a lemezt megálmodtam. Nekem van egy nagyon kedves zenekarom, a Phantom/Ghost, és ők csinálnak ilyen koncept lemezeket. Irodalmi művekre írják rá a dalaikat, és teljesen olyan zene, hogy vagy vannak idegeid hozzá, hogy végighallgasd, vagy kikapcsolod a második számnál. És én is valami ilyesmit akartam csinálni, csak én nem mások verseihez nyúlok, hanem a saját alapanyagomból építkezek. És akkor kitaláltam, hogy az egész könyv elég depressziós, s akkor legyen a fekete macska a középpont, a fődalhoz Bartók György szerezte a zenét, egy szál zongora szól, és az ének. A többi dal (Másik János zseniális Tangójának kivételével) Tóth Evelin és a zenészek közös szerzeménye.

 

 

Ki énekel?

 

 

Tóth Evelyn énekel, Ludditák és Másik János a két vendég, Lukács Miklós cimbalmozik, Dés Andris van az ütőhangszereknél, főleg a könyvbe szereplő versekre támaszkodva, a könyvnek a zenei párja.

 

Kártyáznak, szivaroznak, olvasnak, s közben hallgatják a lemezt?

Ez lenne az ideális.

 

Az ideálokról jut eszembe! Milyen szerelemi ideálod van?

 

 

 

Nehéz kérdés, mert kilenc éve vagyok ugyanazzal az emberrel együtt, ő az ideálom. Mindig ezt szokták mondani a híres popsztárok is, hogy a „feleségem az ideálom”. Ami nekem nagyon fontos egy férfiban, hogy humoros legyen, olvasott legyen, kreatív legyen, tudjon helyettem gondolkodni, hogy intézgesse az ügyeimet. Nekem fontos, hogy racionális és praktikus legyen. Tudja, hogy mi a pálya, de közben legyen magas, vékony, sötét hajú, sötét szemű, kicsit torz. Én nem szeretem, ha valaki nagyon csinos. Markáns. Clark Gable szerű pasi. 

 

 

 

Majd ide beteszek egy képet Clark Gableről is.

 

Jó! (Nevet.) Azt lehet! Én őt nagyon szeretem, mert ő még öregen is nagyon sármos volt. Nekem fontos a sárm, a jó fellépés, a jó szöveg. Mondjuk, aki úgy külsőleg leginkább bejön az az a csávó, akit mindenhova ki szoktam írni, az a Dirk von Lowtzow, ő énekel egyébként a Phantom/Ghost-ban is.

 

 

De nem ő a kedvesed?

 

 

Sajnos nem ő! (Nevet.) Mondtam is Legátnak, hogy egy emberért hagynám ott, és az Dirk! Nem, azt hiszem nem egyébként. Szóval szerintem fontos, hogy legyen kicsit beszédhibás, pösze, s amiket elmondtam.

 

 

Na, akkor ezzel adtunk a bulvárnak egy pofont!

Tudod te is, hogy a legfontosabb kérdések egyike egy költőnőtől, hogy milyen a férfiideálja!! (Kacag.)

 

Még egy utolsó kérdésem lenne csupán. Ha egy kapszulába beletehetnénk egy mondatot tőled, s ezer év múlva kinyitnák, te mit üzennél?

 

 

 

Hú, hát ez nagyon nehéz! De ez ilyen szimpla üzenet, és nem is magamról szól. Senki ne törődjön semmivel, csak azzal, hogy kényelmesen és önkiteljesítően éljen. Szerintem ez a legfontosabb, ez az üzenetem.

 

 

 

 

 

  
Kapcsolódó: Karafiáth Orsolya elmondja három versét

Nagy Karafiáth comeback! - A "Cigánykártya" című verseskötet bemutatója

Weiner Sennyey Tibor: A nagymesternő és serege - Karafiáth Orsolya verseskötetének bemutatójáról

 

 

Készítette Weiner Sennyey Tibor

Fotók: Marjai Judit