A kamaszkorától kezdve mindent megírt, majd bevitte az Európa Kiadóba a szöveget, ahol szerkesztőjének, Gy. Horváth Lászlónak, illetve Barna Imrének tanácsára (akik nagyon jónak, ámde túl direktnek ítélték) átdolgozta azt. Pl. megváltoztatta a tulajdonneveket: „Esterházy”-„Csillaghegyi”, „Apák könyve”- „Ősök könyve”, „Terézváros”- „Lenézváros”. Azonban saját meglátása szerint is túlzásba vitte ezt, ezért újfent átdolgozta.

„…ki viszi haza a múmiát?”

Helyszíni tudósítás a Nyugati téri Alexandra Könyvesház Panoráma Terméből

A könyvesházban megszokott fülledt meleg fogadta 2009.10.21-én, szerdán, 19:00-kor a Vámos Miklós Tiszta tűz c. könyvének bemutatójára érkezetteket. Lévén Vámos népszerű író, a szervezőknek egy percig sem kellett attól tartaniuk, hogy esetleg kínosan kevés embert vonz majd az esemény. Az Európa Kiadó ennek megfelelően készült a dedikáltatók rohamára, akik a terembe toppanva nyomban meg is vásárolhatták a szóban forgó művet, melyben páros novellák és kisregények kaptak helyet.

19:00 után egy-két perccel eltompultak a fények, és megjelent az est két főszereplője. Az író, illetve Barna Imre, a kiadó igazgatója.
Barna Imre röviden köszöntötte a nézősereget (akik között egyébként a hölgyek domináltak), majd egy ügyesen megválasztott idézettel kívánta indítani a beszélgetést: „…betegre izgulom magam” (Vámos Miklós: Tiszta tűz, Budapest: Európa, 2009., 350.old.), melynek révén egyszerre kerülhettünk volna közelebb az íróhoz, és azonnal bele is csöppenhettünk volna a kötetbe. Vámos azonban nem volt ebben partner: Barna szellemesen feltett első kérdésére, vajon izgul-e, nyomban rátért szerző és az elbeszélő én megkülönböztetésének problematikájára, illetve el is határolta magát az idézett hőstől (bár azt egy percig sem tagadta, hogy hasonlítanak egymáshoz). Ez a különbözőség és hasonlóság egyébként a beszélgetés folyamán igencsak egybefolyt, és különös, talányos színezetet adott a bemutatónak: a néző szinte sosem tudta, vajon magáról vagy a hőseiről beszél-e az író.
A hős(ök) és a közte lévő különbségek fejtegetése után végül mégis válaszolt a kérdésre: igen, izgul, amit ő sem ért, hiszen sokszor szerepelt már. Az izgulás akkor múlik el, amikor megszólal. Egyből egy anekdota következett az édesapjáról, aki őt hat éves korában mandulaműtétre kísérvén mindössze annyit mondott a rettegő kisfiúnak: „Ne szarj be!”

Barna törekvése, hogy egy fonalra fűzze fel és irányítsa a beszélgetést, újra és újra kudarcot vallott. Ez azonban nem róható fel neki hibaként: az író egyszerűen nem hagyta magát terelgetni, anekdotázott, messziről indította a válaszait, folyton elkalandozott, és gyakran nem is jutott el odáig, hogy a ténylegesen feltett kérdésre válaszoljon. Furamód mégsem volt ez zavaró. Vámos valószínűleg azért sem tudta hagyni megzabolázni magát, mert ő is szokott beszélgetéseket vezetni-gondoljunk csak vissza tévés műsoraira.
Édesapját említve újabb történet következett a kisfiúkorában a Szépművészeti Múzeum múmiái között felejtett íróról. A „múmiák” témakörrel úgy tűnt közelebb kerülünk az írásokhoz, hiszen a „múmia” igen összetett szimbólumként jelenik meg a kötetben. Barna ekkor visszavette a szót, és az elbeszélő én-hős-író problematikáján át szándékozott elképzelésének medrébe terelni a beszélgetést, és ezzel egyúttal rátért a mű keletkezésének körülményeire.
Vámos hosszan taglalta, hogyan is született ez a könyv: Márton Lászlónak egyszer mesélt arról, hogy ő ki van közösítve az irodalomban, és az ő tanácsára írta le élményeit. A kamaszkorától kezdve mindent megírt, majd bevitte az Európa Kiadóba a szöveget, ahol szerkesztőjének, Gy. Horváth Lászlónak, illetve Barna Imrének tanácsára (akik nagyon jónak, ámde túl direktnek ítélték) átdolgozta azt. Pl. megváltoztatta a tulajdonneveket: „Esterházy”-„Csillaghegyi”, „Apák könyve”- „Ősök könyve”, „Terézváros”- „Lenézváros”. Azonban saját meglátása szerint is túlzásba vitte ezt, ezért újfent átdolgozta. A családjához való viszonyát is úgy ábrázolta, hogy ne bántódjon senki. Az „eredeti” kötetnek Tiszta víz lett volna a címe, az átdolgozott változatából pedig így lett Tiszta tűz.

Az író ezután az őseiről anekdotázott. Ő maga Vámos Tibor néven élt 18 évig. Nagyapja apját még Weissbergernek hívták, nagyapját pedig már Vámos Mózes Móric néven anyakönyvezték (akitől egyébként Weöres Sándor hitelre vett cipőt). Aztán nagyapja valahogyan felvette a Miklós nevet. Így tett ő is 18 éves korában.- Ha arra kellene válaszolnunk, mindennek mi köze a könyvhöz, alighanem zavarba jönnénk. Valószínűleg onnan jutott el ide az író, hogy a kötetben hogyan jelenik meg a családja.

Barna újra magához ragadta a szót: a kérdésre, vajon miért páros írások vannak a könyvben, Vámos egyszerűen azt válaszolta, hogy azért, mert minden páros. Majd a „múmiás novellákra” tértek át: az egyikben tíz, a másikban pedig ötvennyolc éves az elbeszélő. A kisfiú és felnőtt nézőpontjának érdekes találkozása ez. A két novella arról is tanúbizonyságot tesz, hogy az írónak nemcsak gyerekkorában, hanem felnőttkorában is mennyire meghatározó volt a viszonya a szüleihez. Elmesélte: szülei betegségük alatt egyformák lettek, lefogytak, összeasztak: „múmiák” lettek. Betegségüket és halálukat felnőttként élte meg. Elővette fiatalkora novelláit, és így születtek a páros írások, közöttük az említett kettő: az ottfelejtett kisfiú számára ijesztő múmiák a múzeumban, illetőleg a lefogyott, összeaszott, halálba tartó szülők a kórházi ágyon.

Barna ezután néhány összefüggést kívánt felvillantani, hogyan is jelennek meg ugyanazok a szereplői vonások és motívumok az egész köteten át, de előbb tűzről és vízről, azaz a címről faggatta az írót. Vámos azonban újra elkalandozott a témától, és megemlítette egy olvasónak a kötetről írt reflexióját, amely szerint ő egyfajta játszmát űz az olvasóval: minden könyvben van egy szánnivaló kisfiú, aki azt sugallja, hogy szeressék, és a felnőtt szereplőkben is gyakran lakozik ott ez a kisfiú. - Ez a hozzászólás nagyon elgondolkodtatta, mert nem érzi, hogy játszana az olvasóval, egyszerűen van egy gondolata, ahhoz kezd keresni figurákat (pl. figyeli az ismerőseit) és történetet. Úgy gondolja, ha jól le tudja írni, akkor magukba szállnak az emberek. Ennek kapcsán utal a Tűz című írásra a könyvben, amely a házasságról és problémáiról szól.

Majd áttért az önéletírás kérdésére, ugyanis az elbeszélő - író–hős -problematika végigvonult az egész beszélgetésen. Vámos azon a véleményen van, hogy az író ne törődjön azzal, hogy ki fog megbántódni és ki nem: ha önéletrajzot ír az ember, úgyis mindenki megsértődik.

A zárszóhoz közeledvén Barna kérdésére, vajon miért nem regény lett a Tiszta tűz, hiszen összefüggenek az írások, fel-felbukkannak ugyanazok a figurák és motívumok, szűken válaszolt: úgy szokott novellákat írni, hogy összetartozzanak. Ebből nem akart regényt.

Vámos az este slusszpoénjaként megosztotta a közönséggel a hírt, miszerint a New York Times irodalmi rovatában meg fog jelenni Apák könyve c. művéről egy kritika, melyben a Pulitzer-díjas Jane Smiley dicséri őt és a kiadóját egyaránt.

Habár magáról az új könyvről sok szó nem esett, ettől függetlenül is egy érdekes, sok szálon futó beszélgetésnek lehettek tanúi az érdeklődők, és minden bizonnyal kedvet kaptak ahhoz, hogy elolvassák az új novellákat és kisregényeket. 

Kép és szöveg: delphoi

Budapest, 2009.10.21.