A kis lángok táncába feledkezve elmerengtünk a „Huszonnyolc év” örök érvényű igazságain, az „Eső esik” melankolikus szépségén, meghallgattuk a Liberecben megismert Klementine Tschiedelhez, a kis Tinihez írt, „Szerelmi ciklus” három jellegzetes részletét, és magunk elé idéztük a lázadót, a maga „huszonkét szemtelen évével”, kinek Szegeden jelenik meg első kötete, a zsoltárszerűen megfogalmazott „Pogány köszöntő”, és kit 1931-ben perbe fogtak következő kötete, az „Újmódi pásztorok éneke” kapcsán.

A halálon ülve diadalt

Emlékező-est Radnóti Miklós születésének 100., halálának 65. évfordulóján

Talán az az este is ilyen ködös és borongós lehetett, mikor megszületett, hátrahagyva anyját, a „világszép asszonyt”, Grosz Ilonát, és testvérét a nemlétben, mint a mostani.

Mert most, bár köd volt és sötét, de mi kicsi lángokkal a lelkünkben siettünk az algyői faluházba, hogy Rá emlékezzünk.

Mikor az algyői könyvtár és a Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre meghirdette emlék-estjét, olyan vers barátok jelentkezését vártuk, kikkel kedvenc Radnóti verseik felolvasásával közösen emlékezhetünk. Nagy örömünkre szolgált, hogy az algyőiek mellett kedves barátaink, a vásárhelyi Kárász József Alap Irodalmi Körének tagjai is megtisztelték rendezvényünket, elhozva kedvenc verseiket.

Az emeleti klubszoba kis kávéházi asztalain hamarosan kigyúltak a gyertyák fényei, a poharakban forró tea illatos gőze párolgott, és Ménesiné Jusztika, az est forgatókönyvírója és háziasszonyának köszöntő szavai után elkezdődött a varázslat.

A jól felépített műsor gerincét életrajzi visszaemlékezések alkották az „Ikrek havából”, valamint Gyarmati Fanni naplójából, Vas István emlékeiből, erre fűztük fel az adott korszakot legjobban megidéző verseket.

A kis lángok táncába feledkezve elmerengtünk a „Huszonnyolc év” örök érvényű igazságain, az „Eső esik” melankolikus szépségén, meghallgattuk a Liberecben megismert Klementine Tschiedelhez, a kis Tinihez írt, „Szerelmi ciklus” három jellegzetes részletét, és magunk elé idéztük a lázadót, a maga „huszonkét szemtelen évével”, kinek Szegeden jelenik meg első kötete, a zsoltárszerűen megfogalmazott „Pogány köszöntő”, és kit 1931-ben perbe fogtak következő kötete, az „Újmódi pásztorok éneke” kapcsán.

A „Páris”c. vers elénk varázsolta a”szép ámulások szent városát”, a maga varázslatos szabadságával és szabadosságával, az „Újhold”c. kötetből pedig a „Himnusz a békéről” és „Este a kertben” c. költeményeket hallgattuk meg.

És jöttek a szebbnél szebb szerelmes versek, Fannihoz, a támaszhoz és múzsához, és mi könnyes szemmel hallgattuk egy sosem fakuló szerelem vallomásait, mit talán a „Tétova óda” szavai koronáztak.

Majd az örök kedvenc,a „Nem tudhatom..” hallhatatlan sorai döbbentették rá újra a hallgatóságot, milyen áldás az, ha valaki szülőföldjén élheti meg a mindennapok kis csodáit.

Megrendült lélekkel éltük át az időközben Sík Sándor által a Bazilikában megkeresztelkedett költő reménytelenségét, mely az eclogákból folyamatosan érzékelhető. A „Hetedik ecloga” felolvasása sokunk szemébe csalt könnyeket, nemkülönben Fanni napló részlete, melyben leírja férje megaláztatásait, megkínzását.

És a vég, a bori bányák pokla, a végtelennek tűnő menetelés a halál tornácán, honnan a „razglednica” tudósít. Barátja és bajtársa, Lorsi Miklós hegedűművész ósziváci kivégzésére írt sorai profetikusnak bizonyultak, s a legendás kockás füzet és írója Abdánál kerül a tömegsírba.

Elhangzottak az utolsó verssorok,a gyertyák is elsírták viaszkönnyeiket, a kivetítőn Beethoven muzsikája alatt képek peregtek,s mi lelkünk megilletődött csendjébe merülve együtt fohászkodtunk, soha többet háborút, szenvedést és megaláztatást.

Kép: Szilágyi-Perjési Réka; Szöveg: Szilágyi-Perjési Katalin