Bárdos József: Kísértetregény Tizenkettedik fejezet

– Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettőt megbánod. Bízzál egy nőben, meg fogod bánni, ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy nőben vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd föl magad, meg fogod bánni; ne akaszd föl magad, azt is meg fogod bánni; akaszd föl magad vagy ne akaszd föl magad, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uram, minden életbölcsesség foglalata.
– Ki maga? – kérdezte Szerémi, de a férfi nem válaszolt, ehelyett előbb elnyúlt a plafon felé, majd egyszerűen szertefoszlott, mint a füst a kémény fölött.

Tizenkettedik fejezet,

amelyben a krimi véget ér, viszont megtudjuk, mi is minden életbölcsesség
foglalata

V.
 

Míg ők egymással voltak elfoglalva, váltottam néhány szót az őrnaggyal. Támadt ugyanis egy ötletem. Közben Bajszín valamennyire megnyugodott, visszaült, bár még mindig tele volt felháborodással.
– Igenis maguk tehetnek mindenről! – morogta az őrnagyra nézve. – Már kétszer betörtek! És mit összekönyörögtem, hogy csináljanak végre valamit!
– Már ne haragudjon – mondta Koltai. – Nem állíthatok minden házhoz rendőrt, csak azért, mert egyszer oda már betörtek.
– Nem könyörögtem eleget, hogy védjenek meg minket?! Azért is költöztünk ki ide. Elegem volt Pestből. Az ember azt hinné, itt legalább nyugta lesz. És tessék!
– Mégis, mit kellett volna tennem? – kérdezte az őrnagy.
– Nem tudom. De ha nem volt képes megvédeni, akkor legalább higgyen nekem! Szegény Verának már mindegy.
– Sajnálom, igaza van. A feleségének mindegy. Én mégis szeretném pontosan tudni, hogy mi történt itt.
– Már elmondtam, nem? Esküszöm, úgy történt minden, ahogy mondtam. Mivel tudnám meggyőzni?
– Nyugalom – szólaltam meg. – Mindenre van megoldás. Mindjárt felhozza egy rendőr a kocsimból a hordozható kis Philips lejátszómat.
– Már kértem, maga ebbe ne avatkozzon bele – sziszegte Andrea. – És minek ide videó? Különben meg – mondta – van itt a házban is. Nem kell azért kimenni.
– Az enyém speciális. Most nemrég hoztam Hollandiából. Ide az kell – mondtam.
– Minek? Videózni akarnak vagy mi? – morogta Bajszín.
– Most említette az őrnagy úr, hogy a második betörés után titokban infrakamerákat szereltetett fel ebben a helyiségben. A Philipsben van infradekóder. Le tudja játszani az hőfelvételeket is. Úgyhogy rögtön megnézhetjük, pontosan hogyan és mi történt itt ma éjjel – mondtam.
Csend lett. Aztán Bajszín felugrott, mint akit a bolha csípett meg:
– Mit raktak ide fel a tudtomon és engedélyemen kívül? – harsogta.
– Nem hallotta? – kérdezte az őrnagy nyugodtan. – Infrakamerákat. Amelyek a sötétben is látnak. Kifejezetten betörések felderítésére fejlesztették ki ezt a típust. Még csak egy-két ékszerboltban, nagyobb áruházban, forgalmas bankautomatánál szereltek fel ilyet. Mert a normál kamerákhoz általában kevés a fény. Nálunk kísérleti stádiumban van a dolog, talán ezért nem hallottak még róla. De nyugaton szinte minden jelentősebb gyűjteményt ezzel is védenek.
– Te jó Isten! – mondta Andrea.
– Mit jóistenezel nekem?! – csattant fel Bajszín.
– Ugye megmondtam, hogy ne csináljuk! – kiabálta Andrea. – Ilyesmivel nem lehet játszani!
– Mit mondtál te meg? – most már Bajszín is üvöltött. – Hát kinek az ötlete volt az egész? Ki akart ide beköltözni? Beleülni a vagyonba? Ki javasolta, hogy betörésekkel készítsük elő? Ki utálta annyira Verát, amiért mindent ő örökölt? Talán én? Talán én?
– Aljas vagy! Tudd meg, hogy sötét, aljas gazember vagy! És gyilkos! Egy tehetségtelen, lepasszolt senki! Igaza volt Verának, hogy el akart válni tőled! – sziszegte Andrea.
Talán ott helyben egymásnak is esnek mindjárt, ha fel nem áll Koltai:
– Elnézést, hogy megzavarom a vitájukat, de szeretném figyelmeztetni önöket, hogy mi is itt vagyunk. És talán megértik, ha most őrizetben veszem mindkettőjüket, mert alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy előre megfontolt szándékkal, és valószínűleg nyereségvágyból…

– Nekem tetszik – mondta Törökné. – Olyan lélektani. Persze vannak, akik jobban szeretik az olyat, amiben van autós üldözés, lövöldözés.
– Ha belemelegszünk, írhatok olyat is – mondta Szerémi. – Sőt, ahogy mondtam az előbb, ez csak egy betéttörténet. Egy étteremben, vacsora közben meséli a főhősöm egy nőnek. Aki abban a másik történetben az egyik főszereplő.
– Ennyire haragszik a nőkre? Mindig egy nő lesz a főbűnös? – kérdezte a szállásadónője.
– Nem, ott épp ellenkezőleg. Elmeséljem?
– Most ne – mondta a nő, és feltápászkodott a kanapéról. – Vacsorát ígértem. Úgyhogy tegye meg, hogy egy óra múlva kijön az étkezőbe. Addigra tényleg összeütök valami finomat.
– Nem fáradság? – kérdezte hősünk.
– Tudja, szeretek főzőcskézni – mondta Anna.
Szerémi visszament a szobájába. Még be sem csukta az ajtót, megszólította az angyal:
– Látom, jól elvagy nélkülem is.
– Most mi van? Csak nem vagy tán féltékeny?
– Jól néznék ki. Nem is azért jöttem. Hanem hát az adósod vagyok. Úgy látszik, tényleg képes vagy krimit írni.
– Mit szólsz hozzá? Neked is tetszik?
– Lehetek őszinte?
– Szóval nem tetszik.
– Nem is tudom. Kicsit átlátszó volt a trükk ezzel a hőkamerával.
– Ez csak egy betéttörténet. Az is lehet, hogy a hősöm kicsit nagyzol. Felvág, hogy a nő azt higgye, ő ennyire okos.
– Beképzelt alak?
– Azért ne túlozzunk. De mindenesetre nagymenő. Nem olyan, mint én. Ő bezzeg tudja, hogy mitől döglik a légy. Habzsolja a létezést. És mindig győz.
– Látom, filozofikus hangulatban vagy – mondta a kísértet.
– Nem, csak kissé irigylem a saját hősömet. Neki mindenből a legjobb, az igazi kell. És el is éri.
– Hozok én neked igazit, egy igazi filozófust. És talán elmúlik belőled az irigység.
– Miféle filozófust?
– Figyelj! – mondta az angyal, és a fal mellett egy alacsony, fekete nadrágba, fekete, a nyaknál záródó, széles gallérú, romantikus kabátba burkolózó, fehér inggalléros, kissé kopaszodó negyvenes férfi jelent meg, fekete, romantikus nyakkendőcsomója szép összhangban volt széles karimájú, fekete keménykalapjával. Az összhatást csak a rövidlátó szemét kisegítő ódivatú szemüveg bontotta meg. Egy percig zavartan állt, mint aki nem érti, hová is került, de aztán balkezével megtámaszkodott a számítógépasztal szélében, jobb kezét felemelte, és mutatóujjával Szerémire bökve kissé reszelős hangon megszólalt:
– Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettőt megbánod. Bízzál egy nőben, meg fogod bánni, ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy nőben vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd föl magad, meg fogod bánni; ne akaszd föl magad, azt is meg fogod bánni; akaszd föl magad vagy ne akaszd föl magad, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uram, minden életbölcsesség foglalata.
– Ki maga? – kérdezte Szerémi, de a férfi nem válaszolt, ehelyett előbb elnyúlt a plafon felé, majd egyszerűen szertefoszlott, mint a füst a kémény fölött.
– Tessék neked életbölcsesség, egyenesen Kierkegaard-tól – hallotta hősünk most már angyalának kellemes, otthonos női hangját. – Gondoltam, ha már ott ülsz a magad jól kibélelt gödrében, hát nézz szembe ezzel: ez legalább következetesen reménytelen. És döntsd el, mit akarsz. Nyalogatni a sebeidet, vagy fölkelni végre a földről.
– Fölkelnék én, de látod, semmire sem megyek. A feleségem lerázott, mint kutya a bolhát. Azóta vígan él azzal, akit a legjobb barátomnak hittem. Ott maradtam fedél és pénz nélkül. Láthatod, fölkeltem. Ideköltöztem, találtam állást, kezdtem talpra állni. Még őfőnökasszonysága kegyeit is elnyertem. Velem íratja az előadását. Mit akarsz még? Írtam egy könyvet. Egy jó könyvet. Igenis, szerintem elég jó. Elutasítottak. Nyolc helyről is. De nem hagytam magam. Mégis találtam kiadót. Azt hittem, pont nekem való. És erre mi van? Hát persze, hogy nem jelenek meg. Talán. Jövőre. Vagy sohakor.
– A jó dolgok ott vannak a szemed előtt, csak nem veszed észre őket – mondta az angyal. – Na, eredj, te szegény, vár a vacsora.
– Gondolod, volna esélyem annál a kis szőkénél?
– Verára gondolsz?
– Verának hívják? Köszi. Nem is tudtam.
– Tényleg akaszd föl magad! – mondta a kísértet. – De előbb menj vacsorázni.

(Itt találja a kisregény következő fejezetét!)

(Itt találja a Kísértetregény előző fejezetét!)

(Itt kezdődik a kisregény!)