Kellemes idő volt, a nap már lassan búcsúcsókot lehelt az ég aljára. Táskámban a kamerámmal és az ajándékba kapott Simándi Ágnes kötetemmel érkeztem a bemutató helyszínére. Egy pohár bor és egy csinos hegedűművész társaságában várt rám Weiner Sennyey Tibor, aki meginvitált erre a bemutatóra. Arcukon nyoma sem volt idegeskedésnek, sőt jókedvük hangulata belengte a teret. A könyvesház házinénije izgatottan sertepertélt a vendégek között, minden érkezőt hellyel kínált.

Üvegsáncok

Szeptember 22-én izgatottan baktattam a Budai vár macskaköves sétányain. Utam a Lítea könyvesházba vezetett, a vár szívébe. Kellemes idő volt, a nap már lassan búcsúcsókot lehelt az ég aljára. Táskámban a kamerámmal és az ajándékba kapott Simándi Ágnes kötetemmel érkeztem a bemutató helyszínére. Egy pohár bor és egy csinos hegedűművész társaságában várt rám Weiner Sennyey Tibor, aki meginvitált erre a bemutatóra. Arcukon nyoma sem volt idegeskedésnek, sőt jókedvük hangulata belengte a teret. A könyvesház házinénije izgatottan sertepertélt a vendégek között, minden érkezőt hellyel kínált. Lassan mindenki elfoglalta helyét a barátságos épületben. A költőnő, már a kis asztalkánál várta a kezdést kerekesszékében. A könyvesház egy barátságos kis kuckóra emlékeztetett, ahová nem csak vásárolni jár az ember, hanem elmélyülni, gondolkodni, relaxálni.  Mindenhol könyvek, képek, képeslapok, és virágok. Az egész olyan volt, mintha csak egy üvegházat építettek volna át könyvesházzá. Az emberek hangja elcsitult és helyette felcsendült Lakatos Enikő hegedűjátéka. Bach kellemes dallama töltötte be a teret. Talán éppen azért választotta Tibor ezt a hangszert köszöntőül, mivel a költőnő maga is játszik ezen a nemes hangszeren. A hegedűszó végeztével kezdetét vette egy igazán meghitt hangulatú, baráti csevegés Tibor és Simándi Ágnes között. Szó esett magáról a hegedűről, a hegedülés művészetéről. A költőnőnek több verse is a hegedűről, a hegedűhöz szól, melyekből fel is olvasott a közönség számára. Nagyon kellemes, barátságos hangja volt. A közönség arcára volt írva, hogy jól érzik magukat itt, és érdeklődéssel hallgatták a beszélgetést. Tibor néha aprókat kortyolt a borból ami az asztalon pihent előtte. A költőnő készséggel beszélt az ikonfestészetről is, melyet szintén nagy szeretettel művel. A teológia ugyanolyan közel áll személyéhez, akár a költészet. Bár leszögezte, hogy ő elsősorban költő és csak aztán ikonfestő, zenész. Az Üvegsáncok tartalmának érzelmi hátteréről, az úgynevezett múzsáiról is beszélt a költő. Nem szabott gátat Tibor; magánjellegű kérdéseinek sem. Emlékeibe révedve mesélt emigrálásának körülményeiről, a Kanadai életéről, szeretteiről. Elmesélte például, hogyan vonult fel büszkén Magyarország zászlajával, más nemzet zászlajai között egy Kanadai felvonuláson. Szomorúnak tartja viszont azt, hogy Budapest nem sokat fejlődött a rendszerváltoztatás óta, amikor ő emigrált külföldre. A mozgáskorlátozottak helyzete Magyarországon eléggé kilátástalan, nagyon nehezen tudott ő is közlekedni a fővárosban. Bepillantást adott a közönség számára a Kanadai életből, az ottani mentalitásról. Könyvéből több verset is felolvasott a hallgatóság nagy örömére. Az a röpke órácska úgy tovasuhant, hogy észre se vettük. Talán csak akkor, ha kipillantottunk az ablakon és megláttuk az éjszaka; földre rebbenő pilláit. Mielőtt azonban befejeződött volna különös összejövetelünk, a könyvesház háziasszonya mondott pár kedves mondatot, majd Tibort arra ösztönözte, hogy mondjon pár szót az Üvegsáncok kiadójáról; az Irodalmi Jelenről. Erre sokan érdeklődve felkapták fejüket, mivel a lap Magyarországon sajnos már csak, mint internetes honlap van „Jelen”. Tibor ismertetője alatt kellemes pogácsa illat lengte be a kis helységet. A dolgozók egy kis meleg, ropogós csemegével köszönték meg a közönség részvételét. A költőnő szívesen fogadta az érdeklődők kérdéseit, köszöntéseit. Én is előhalásztam táskám rejtekéből kis kötetemet és megkértem, hogy dedikálja nekem. A költőnő arcán örömöt láttam, és szinte azonnal a „dedikáló tollát” kérte rokonaitól. Még egy baráti puszival is megajándékozott, sőt képet is készítettem róla, amin a kötetet mutatja nekem. Szívemet átjárta a boldogság, és a meghittség hangulata. Magára hagytam a költőnőt a többi, köszönetet mondó hallgatóval, majd búcsút vettem Tibortól és csinos hegedűművészünktől. Lefelé baktatva a várból még mindig az este hatása alatt voltam, és éreztem, hogy ez egy felejthetetlen este volt, mindannyiunk számára.

Kép és szöveg: Demencze Ilona