Micsoda figura!
Figura Ede élete folyamán volt óvóbácsi és tanító, látszik, hogy jól ismeri a gyermekeket. Érzékeli a gyermeki lélek minden rezdülését, így élethűen tudja bemutatni az első szerelem szépségeit és nehézségeit. Sok humorral tart görbe tükröt elénk, és mi szívből tudunk kacagni a látottakon, majd meghatottan hallgatjuk a megzenésített verseket. Időutazásunk a mában folytatódik . Kiderül, hogy milyen sok hasonlóság és különbség van a régebbi korok és ma szerelmesei között.
Micsoda figura!
Zenés irodalmi korrajz
„Én minden előadáson ott vagyok!” – kacsint rám bemutatkozás után Figura Ede a Magyarhertelenden élő előadóművész, amikor a hamarosan kezdődő programra terelődik a szó. A Hegedüs Géza Városi Könyvtár és a Filmszakadás Film Klub által közösen szervezett est előtt vagyunk.
Jó hangulatban, bizsergető várakozással ülök be a Kultúr Színháztermébe. Tudtam, hogy megzenésített szerelmes verseket fogok hallani Shakespeare-től Kosztolányiig, Petőfitől Varró Dánielig. Csak azt nem tudtam, hogy időutazáson is részt vehetek ezen az estén. Gyermekkorom jól ismert világába repít vissza a művész, felidézve az iskolai élet egy-egy emlékezetes, humoros vagy épp tanulságos pillanatát. Remek előadókészséggel, nagy empátiával és kiváló humorral kelti életre az iskola különböző figuráit, eseményeit. Egyik pillanatról a másikra változik át pusztán a szavak, a mozgás és a fantázia segítségével a szemünk láttára nagymenő fiúból vihogó kamaszlánnyá.
Figura Ede élete folyamán volt óvóbácsi és tanító, látszik, hogy jól ismeri a gyermekeket. Érzékeli a gyermeki lélek minden rezdülését, így élethűen tudja bemutatni az első szerelem szépségeit és nehézségeit. Sok humorral tart görbe tükröt elénk, és mi szívből tudunk kacagni a látottakon, majd meghatottan hallgatjuk a megzenésített verseket. Időutazásunk a mában folytatódik . Kiderül, hogy milyen sok hasonlóság és különbség van a régebbi korok és ma szerelmesei között. Az elhangzott versekből megtudjuk, hogy miért szép a nagy, piros, elálló fül, hogy hogyan találkozott Kukorica Jancsi és Iluska a patak partján. Kiderül, hogy miért reszket a bokor, hogyan lehet a legrövidebben szerelmet vallani SMS-ben, és ez miért praktikus, és hogy néha olyan jó gondolni a szerelemre kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az est folyamán a művész megénekeltet bennünket külön a fiúkat és külön a lányokat. A lányoké természetesen kiváló – no, jó, a fiúké is elmegy!
Végül a Hegedüs Géza Városi Könyvtár részéről Szabó Zsuzsanna fő szervező köszöni meg a művésznek az előadást. Mindenki mosolyogva, jókedvűen jön ki a teremből. Valahogy senkinek sem akaródzik még hazaindulni, csak egy kis beszélgetés után. Kifelé menet a művészről szólva valaki megjegyzi: „Micsoda figura!”
Igen! Micsoda figura! Figura Ede.
Fotók Domonkos István, szöveg Kontra Marika Szvita


