Azóta a gyerekelhelyezési perben még a tanúmeghallgatások se fejeződtek be, első fokon, éppen ezért fontolgatom, hogy feljelentem a Magyar Államot kiskorú veszélyeztetése miatt. Ez nem vicc. Ezen kívül a családon belüli erőszak érdekel, amit a nők követnek el a férfiak ellen. Ez nagyon komoly dolog, és nagyon kevesen hajlandóak nyilatkozni.

Dinokkió a bőröndben

Kisinterjú Ficsku Pállal
 

„1995-ben alakult meg a Pufi Pressz Bt, a világ legkisebb, egyszemélyes hírügynöksége, Ficsku Pál, alias Pufi személyében. Azonban írni jó, olvasni is jó, és még jobb dolog eljuttatni az írásokat az olvasóhoz. Ezért foglalkozik 2001 ősze óta a Pufi Pressz könyvkiadással is. Logónk egy síró kisdisznó, reméljük hamarosan az is olyan híres lesz, mint a delfin-könyvek vagy a pingvin-buksz." - írja Ficsku Pál kiadója honlapján.
   Író, kiadói vezérigazgató, a Ficsku-éden (Mályi tó) társtulajdonosa. 1967-ben született Debrecenben. Három kötete jelent meg a Seneca Kiadónál: Videódisznók (ami egy regényből kimarad), Élni három nővel (magyar gépmesék), Matatás a végeken (vigyázat, dzsalok). Negyedik könyvét, a Szakbarbárok (magyar RAPszódia) címűt saját kiadója, a Pufi Pressz adta ki. Utolsó kötete: Gyerekgyár (Ulpius Ház, 2006)

Őt, Ficsku Palit kérdezem, miután telefonjai nem élnek, én pedig sürgősen keresném a postacímét.

Onagy Zoltán: Mi van a kiadóddal?
Ficsku Pál: Kiadót vagy kényszerből csinál az ember vagy szerelemből. Meggazdagodás miatt, ha van tőkéje. Nekem nem volt csak adósságom. Annak idején januárban kaptam egy levelet az NKA-tól, hogy vagy megjelenik a könyvem, vagy vissza kell fizetnem egy komolyabb összeget, amit az évek során felvettem a könyvemre. Januárban kiadót találni, aki kiadja a könyvhétre a még nem létező könyvedet elég nehéz. Így hát, mivel a cégemnek kiadási jogai is voltak, belevágtam. Aztán két év múlva egy betegség miatt abbahagytam, a modern könyvkiadásban a tulajdonos nemcsak a pénzt kezeli, hanem terjeszt is, cipekedik, nekem meg ezt az egész szart nem bírta a gerincem.

OZ: Mi van az ikrekkel és a csodálatos asszonyoddal?
FP: A gyerekeimet pontosan két évvel ezelőtt elrabolta (szó szerint) a feleségem, Budapestről elrabolta Pécsre, amíg én Miskolcon voltam. A rendőrséggel se tudtam visszahozni őket. (Ennyit a szerelemről meg a lombiklétről…) Azóta a gyerekelhelyezési perben még a tanúmeghallgatások se fejeződtek be, első fokon, éppen ezért fontolgatom, hogy feljelentem a Magyar Államot kiskorú veszélyeztetése miatt. Ez nem vicc. Ezen kívül a családon belüli erőszak érdekel, amit a nők követnek el a férfiak ellen. Ez nagyon komoly dolog, és nagyon kevesen hajlandóak nyilatkozni. Mindenesetre a következő regényem alapja, aminek a címe Bőröndök. Középpontban egy elmebeteg anya és egy meseíró apa, plusz három gyerek, akiket mint bőröndöket hurcolnak ide-oda. Sejtelmes gyilkosság lesz a vége. Meg gondolom polgári per, sajtóvisszhang, remélem dőlő pénz.

OZ: Hogyan bírod a pesti nyüzsgés nélkül?
FP: Van egy lakásom Budapesten a Palotanegyedben, egy Mályiban, vízparton, egy teljes tetőterem Miskolc-Tapolcán és lassan Pécset is kénytelen leszek belakni. Ezenkívül benzinkutak, útszéli csárdák és büfé-kocsik létezésem helyszínei. Így felsorolva szerintem van benne elég nyüzsgés. Csak csajok nincsenek. A kislányomon kívül, akinek már van szakmája:”mindenttudó és meseíró”.

OZ: Te voltál az utolsó népi író…
FP: Fiatalon sok mindent kitalál az ember. Amikor kitaláltam ezt a népi íróságot, azt hittem valami kis botrányt okozhatok az akkori, újra fellángoló népi-urbánus vitában. Nem lett az, sőt azóta feledésbe merült az a vita, abban volt legalább néhány dolog, ami az irodalomról, az alkotókról, a stílusról szólt, ma úgy érzem mindent a politika ural, ebben én már nem akarok részt venni. Túl öreg vagyok. Egyébként az ikreim szoktak „politikusat” játszani. A kis műanyag asztaluk mögé leülnek a kisszékükre. Előtte az egyik szekrényből odavonszolják az összes használhatatlan telefonkagylót, mobilt, klaviatúrát. Füzetet, tollat vesznek elő meg egy törött földgömböt, és értelmetlenül beszélnek. Szerintük ez a politika. Négy évesen találták ki. Szerintem jobb, mint a népi íróság…

OZ: Miből élsz, mit csinálsz?
FP: Csak irodalomból megélni lehet, de két gyereket eltartani lehetetlen. Kiszolgáltatott vagyok, mint oly sok író, lehetetlen előre számítani a honoráriumok határidő szerinti kifizetésére. Mostanában úgy mutatkozom be, hogy író-ingatlanbecslő. A gyerekek születése után szembesülve a pelenkaárakkal, meg azzal, hogy attól függetlenül, hogy én öt éve ugyanabban a tíz pólóban járok, ők viszont egyre csak nőnek, mivel ikrek, sőt fiú-lány még csak nem is örökölhetnek egymástól ruhát, mint egy jó Móra novellában, és a táp után rászoktak lassan a lazacfilére és libamájra, kénytelen voltam kitanulni az ingatlankereskedő és becslő szakmát, megjegyzem, ez volt az a hely, ahol először kérték az egyetemi diplomámat. Szóval van egy családi cégünk, Borsod megyében dolgozunk két nagy banknak. Valószínűleg többet tudok „a magyar lakosság” életéről, mint a politikusok, újságírók, szociológusok,, satöbbi. Ki jut el egy autópálya rendőr villájába, ahol a fogadóteremben (!) üvegpadló van, alatta akvárium, benne piranják úszkálnak. És ki jut el az S-i putriba, amire hitelt akarnak felvenni, meg „szocportot”, „nagyságosúr, még csak hat gyerek van, de ha megkapjuk a pénzt meglesz a hetedik is, nézze meg az asszonyt, egészséges, de egy kicsit nyüzüge”. És akkor én kitöltöm a számlát harminc rongyról. És nincs lelkiismeretfurdalásom, csak a munkámat végzem. Mindez így volt a válságig. Most kicsit nyomor van. A nyáron vettem egy tornacipőt, a többi pénzemet a gyerekekre és az ügyvédekre költöm.

OZ: Írsz-e végre rendszeresen?
FP: Rendszeresen egy napilap hétvégi rovatába írok meg egy internetes regionális újságba naponta. Ez elég sovány, de legalább rendszeresen karban tart. A Bőröndökhöz még csak anyagot gyűjtök, meg kell várnom az első fokú tárgyalás végét, hogy a teljes peranyagot fel tudjam használni. Viszont a gyerekeimmel írunk egy hatalmas mesét, talán mesesorozatot, amihez merész terveket fűzök. Dinokkióról, az életre kelt kis dinóról szól, Dinokkió kivételével az összes hős alakját és nevét ők találták ki, nekem már csak meg kellene írnom. Szerepel benne a Laraszaurusz ( a kislányomat Larának hívják), a fiam a Csigaszaurusz, az én kedvencem az Ilyenfejű, Mátépál találta ki. Egy aranyos kis lény, akinek úgy változik a feje, amilyen utcában van éppen. Ha a Tégla utcában, akkor tégla feje van, ha a Szív utcában, akkor szív alakú. Amikor mondtam nekik, hogy ilyet én nem tudok írni, akkor csak nevettek, apa, te mindent meg tudsz írni. Hát így vagyunk most.

Ficsku Pál: Önarckép rókával

 (420)