Irodalmi Jelen

Spirituális utazás Újzsélandtól Izraelig

2009. július. 25. - 17:50

Majdnem a vetkőző nős tollamat adtam kölcsön, hogy a feminista-kabbalista-szerelmetes regény szerzője dedikálni tudja Bódis Krisztának A zsidó menyasszonyt. Igazi elsőkönyves Margit Patrícia Eszter, nincs tolla a könyvbemutatón, ragyog az örömtől, élőszóban még keresi a szavakat, de a hat évig írt, olvasmányos műve már megállja helyét. Winkler Nóra felejthető volt, az esküvőjére készülő Vári György viszont remekül ellenpontozta.

Spirituális utazás Újzsélandtól Izraelig

„Kerestem, de nem találtam”

Ül a rabbi a romkocsmában és egy romantikus lányregény olvas. Viccnek is jó? Pedig Köves Slomó rabbi valóban Margit Patrícia Eszter könyvéről szólni érkezett a Mumus nevű romkocsmába. A helyről is lehetne részletesen, de elszaporodtak már Pesten az ilyen lebontásra váró bérházakban berendezett krimók, benne vagyunk rögtön káejrópában keményen. Kóser bor és sütemény fogadja a betérőket. Menórarajz az ablakon, gyertyák és kabalakövek, a falnál lévő polcon (könyöklőn?) az identitáskeresésről szóló regény példányai. Kabbalista személyiségteszt adna iránymutatást, de látom én magamtól, merre vannak a sütemények.

Bármilyen valláshoz tartozó útkeresőnek ajánlható a mű, mondja Vári György kritikus. „A budapesti zsidók számára ismerős környezet miatt mélyebben szól hozzájuk, de sok mindent megérthet a mai magyar zsidó lelkületéből ezen a könyvön keresztül más is” – árnyalja a célcsoportot. Bárki magára ismerhet az ürességben való sodródás, a depressziós fázisok vagy a szerelmi állapot leírásában, teszi hozzá Bódis Kriszta, a könyv szerkesztője. Se nem térítő, se nem tanító mű, állítja, nehéz volt szövegként kezelnie a kéziratot, annyira magával ragadta a történetből feltáruló új világ. De azért kihúzatta a harmadát, a „nyavalygást” panaszkodik tréfásan az író.

Főszereplője egy talpraesett, újlipótvárosi (újzsélandi) lány, aki nem a hercegére vár, hanem megmenti saját magát, s egy szigorú hagyományrendszerben is autonóm tud maradni. Dallos Saci az elején egy üres edény, aztán egyre inkább megtelik, fejtegeti kabbalista képpel a szerző, de az ismert költő, Barcs Miklós fülledt erotikájú sorai miatt veszélyes ilyesmit emlegetnie a korábban „alternatív” zenekarokban vokálozó hölgynek. Tereskova hatása nyilvánvaló a nagyszájú, kezdetben ösztönlényként viselkedő szereplőknél, aztán a Túró Rudi helyére beül a Szentlélek. Fejlődnek a figurák, mélyül a könyv, kiderül, mennyi mindenben rokon a zsidó vallás a misztikus keleti filozófiákkal. „A Tórában minden igazság benne van, de más kultúráktól részigazságokat lehet tanulni” – idézi könyvének egyik gondolatát az ortodox szerző, s a rebbe rábólint. Mekkora részét lehet viszont feltárni a beavatottaknak szóló tanokból nem zsidóknak vagy kevésbé vallásosoknak? (A hagyomány szerint csak negyven feletti, családos férfiak tanulmányozhatják a kabalát.) S meghökkentő lesz-e a flow, a jóga, a reiki, a Tóra és a szufizmus ötvözése? Hiszen mindenkinek van valamilyen képe a (tradicionális) zsidókról, és szigorúan előírt öltözködésükről, életmódjukról. Erre ezek a traumatikus élményeket örökölt harmadgenerációsok megengedik maguknak, hogy boldogok legyenek?!

Cukkolják kicsit a rabbit, hogy mit szól a szexelős részekhez, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője azonban diplomatikus, kitérő választ ad. Én viszont majdnem a vetkőző nős tollamat nyújtom a feministának mondott regény szerzőjének, a Női Média Lobby egykori elnökének, hogy dedikálni tudjon Bódis Krisztának, pedig nem akarom elrontani a kedvüket. Magamban dúdolgatom a Pál Utcai Fiúktól az Első dal egy részletét, aztán tűzök vissza a Vörösmarty téri forgatagba. Jó hangulat, jónak tűnő könyv, jól szervezett bemutató – mi hiányzott mégis belőle?

Nem Winkler Nóra, akit a Libriben tartott, következő könyvbemutató vezetésére kértek fel. A Kultúrház üdvöskéje nehezen tudott elszakadni az önéletrajziság megjelenését firtató kérdésektől. Kiderült így, hogy Margit Patrícia Eszter ortodox zsidó létére jógázik, és néhány hete New Yorkban dolgozik egy liberális közösségben, ahol a keleti filozófiákat próbálják összehangolni a zsidó vallással. Az írás is egyfajta spirituális gyakorlat számára. Olvasói éppen azokat a részeket tartják kevésbé hihetőnek, melyeket a valóságból emelt be. Dallos (Singer) Saci nagypapájának mintája Köves Slomó nagyszülője volt. Pesten egy zsinagógába jártak a most is meghívott Vári Györggyel. A megszólított esztéta elmesélte, hogy az ő nagymamája régen elhalt háziállatok oltási igazolványait is megőrizte, ennyiben számára ismerős volt a főszereplő mindent felhalmozó, gyűjtögető nagymamája, de nemcsak a deportáltak radikális éhségtapasztalata nyilvánult meg ilyen formában. Budapest 1945-ös ostromának túlélői 1956-ban igyekeztek bespájzolni mindenből a világháborús emlékek miatt.

Winklert azonban inkább olyan szintű kérdések foglalkoztatták, hogy miért romantikus regényként reklámozzák a könyvet. „Marketingfogás, de van benne szerelem, vegyék meg nyugodtan!” – bolondozott Vári, majd rövid regénytipológiai ismertetőt tartott. Nem boldogult olyan könnyen viszont a könyvet három fejezetre tagoló három szefira (szféra) értelmezésével, így a szerző fejtegette ezután, hogyan tette ezt szövegszervező elvvé, miként tekinthető a három párkapcsolat önmegvalósítási szinteknek. Főhőse a koncentrikus zsidó időábrázolásnak megfelelően addig nem léphet tovább, míg meg nem oldja az ismétlődő helyzeteket. A megnevezésben is jelentkezik a fejlődés: „Saciból Sári lesz a második fejezetben, végül Sáraként találja meg igaz szerelmét, Ábrahámját” – árulta el az alkotó, aki a Columbia Egyetemen a nemzetközi kapcsolatok mellett az író szakon tanult. Az angolra fordított regényrészleteket „workshopoltatta” a kreatív írás órákon, mert szíven ütötte, mikor a Zsidó Múzeumban az Esztertáska felolvasóestjén Lángh Júlia azt mondta: „nagyon tehetséges ez a lány, de meg kéne tanítani írni”. Bódis Kriszta szemináriuma során, a 2007-es JAK-táborban is csiszolta a szöveget, s a Libriben a közönség sorai közt feltűnő Mártonffy Attila szintén segítette a nyelvi megformálásban az utószó szerint. A boldog befejezést amerikai barátai javaslatára választotta, de semmi „Szívünk dobbanása a világ ősrobbanása”, lángoló érzelmek helyett a harmónia hozta meg a házasságot. Sajnos az utolsó fejezet aránytalanul rövid és elnagyolt az előzőekhez képest, a Sulamit név szerepeltetését pedig kifejezetten szájbarágósnak éreztem. Jó hangulatú, jól szervezett bemutató zajlott – mi hiányzik mégis belőlem?