"Korod már arra int, / S kér téged Candidus, / Kóbor szerelmekről / Mondj immár végre le, // És add fel végre hogy, / Cypris időszakos / Tanyáit felkutasd, / Szüzet keress inkább, / Rendes szokás szerint"

 

 

Mórus Tamás

 

Candidushoz,

 

 

hogy milyen feleséget válasszon

 

 

Korod már arra int,
S kér téged Candidus,
Kóbor szerelmekről
Mondj immár végre le,

És add fel végre hogy,
Cypris időszakos
Tanyáit felkutasd,
Szüzet keress inkább,
Rendes szokás szerint

Akit szerelmeddel
Hű hitveseddé tégy,
S ki nemzetségedet,
Nincs ennél üdvösebb,
Édes porontyokkal

növeli termékenyen.
Atyád egykor neked
Így írta már elő,
Elődidtől amit
Előbb kaptál viszont,

Utódaidnak azt
Kamattal visszaadd.
S közben ne az legyen
Fő gondod Candidus,
Hogy azt tekintsd a lány

Milyen csinos avagy,
Hozománya mekkora.
Bizony nem oly szilárd
A szerelem, amely csupán
Külcsínen gerjedett

Balga rohamtól lett,
Vagy pénz iránti láz
A hitvány, szülte meg.
Ki pénz miatt szeret,
A pénzen kívül az,

Ugyan mi mást szeret?
Mihelyt meglett a pénz,
Rögtön nem oly heves
A röpke szerelem,
S elmúlik szinte már

Előbb, mint létrejött.
S elég nem lesz a pénz,
Mit egykor oly mohón
Vágyott s kivánt szegény,
Örömre nem derül

Egy pillanatra sem,
Mert egy asszonyt, akit
Szeretni nem tudott,
Mint hitvest tartani
Most mégis kénytelen.

Mit ér a külső? Tán
A láz s az évek nem
Mulasztják lassan el
Virágot, mint a nap?
Akkor, amint az arc

Elveszti színeit,
A szerelem, amit csupán
Ezek nyügöztek le,
Eloldva elszökik.
Szerelmed ám igaz,

ha átgondoltan és
eszedre hallgatva,
bölcsen találod meg;
üdvös jellel, amit
Erénynek híre kelt

(mely biztos, állandó,
és nem mulasztják el
a láz s az évek sem);
ezek s a tisztelet.
Így elsőként, akit

Hitvesedül kivánsz
Barátom nézd meg, hogy
Milyen szülőktől lett:
Hogy anyjának legyen
Erkölcse folttalan,

Amit tejével már,
A csöppnyi lány akár
Magába szívhasson.
Aztán természetét
Hogy édes-e, azt nézd,

A lánynak orcáján
Legyen mindig derű
S a lánynak orcáján
Sosem legyen ború;
Ellenben szűzi pír

Szinezze szüntelen,
De szemtelen, kacér
Sosem legyen a lány.
Aztán nyugodt legyen,
S ne vesse rá magát

Az első férfira.
Illemtudó arcú
Legyen, s tekintetét
Kószán ne jártassa.
Csacskán, fecselyre csak

Piros kis ajkai
Ne nyíljanak sosem,
De ne hallgassanak
Parasztosan sután.
Művelt legyen, s okos,

Könyvtárakban jártas,
Vagy ha nem, legalább
Elméje boldogan
Fogadni kész legyen
A régi auctorok

Miként tanítanak
A boldog életről.
E vértezetben így
Jövő sikertől majd
Túl nagyra nem dagad

S jövő bajoktól majd
Gyásztól lesujtottan
Se sír szánalmasan.
Kedves kisérője
Lesz életednek így

Örökké, s hisztisen
Sosem lesz terhedre.
S e művelt asszony már
Tejével szinte csöpp
Utódaidba olt

Egy kis betűvetést.
S már boldogan hagyod
el cimboráidat,
És művelt asszonyod
Ölében megpihensz

Mert hálásan ölel
S hajlékony ujjai
A lantot pengetik
Miközben énekét
(hugod se fújna még

csodásabbat, Prokné)
A tiszta éterit
Apollón úr akár
Örömmel hallaná.
És boldogan beszélsz

Át éjt-nappalt vele
Mert nyájas és egyben
Művelt társalkodó.
És boldogan jegyzed
Minden szavát, amely

Oly édes, mint a méz,
Ám gondolattal telt,
És bájosan fakad,
Mint nektár, ajkáról.
Ezekkel visszafog,

Ha hetyke gőg emel
Az égbe téged, és
Ezekkel nyújt vigaszt,
Mikor sötét kétség
Apasztja lelkedet.

Legékesebb beszéd
S a mindenség nehéz
Tudománya egyként
Vetélkednek benne.
Ilyennek képzelem

A dalnok Orpheusz
Hitvesét, kiért
A Tartaroszt olyan
Piszkos-keservesen
Megjárta volna, ha

Fejőnő lett vón’ ő?
Hitünk szerint ilyen
Volt lánya Naso-nak,
Kinek költészete
Akár papájával

Versenyre kelhetett.
S ilyennek gondolom
A lányt, ki atyjának,
Ki legműveltebb volt,
Legdrágább kincse volt,

Ilyennek Tulliát.
Aztán ilyen, ki szült
Két Gracchust, s két fiát
A jóra sem volt rest
Maga tanítani,

Szülő s tanár benne
Legjobban egyesült.
De miért soroljuk itt
A múlt mit elhagyott?
Paraszt e kor, igaz

Bír mégis egy szüzet,
Egyedül őt csupán,
Az egyetlent, akit
Ma élő nők között
Példának állíthat,

S az egyetlent, akit
Akárkivel a múlt
Nagyasszonyi közül
Egy sorba állíthat,
Ki lám, tanítja most

Szélső Britanniát,
Sebes szárnyán hova
Elért a hírneve
Dicséretét zengve,
S azt, hogy e kisleány

Világnak ékköve,
Kasszandra bár igaz,
Saját honában is.
Nyilatkozz Candidus,
Ha ily leány neked

Juthatna hitvesül,
Amelyeket előbb
Elősoroltam itt,
Képes lennél vajon
Külcsín miatt, avagy

Ha kispénzű a nő,
Csekély hasznod felett
Panaszra nyitni szád?
Hát halld igaz szavam:
Eléggé szép a lány,

Ha megtetszett neked,
S nincs gazdagabb annál,
Ki bármennyit ha bír,
Elégedett vele.
Hazudjak úgy neked

Ahogy hű hitvesem
Utál most engemet.
S a szűz, kinek bájos
Külsőt az ég nem mért
Legyen bár oly sötét

Fekete, mint a szén,
Fehérebb lesz nekem
Egy hattyúnál, ha ily
Erényes jellemű.
S a szűz kinek vagyont

A sors, a csalfa nem
Adott, legyen akár
Mint Írosz, oly szegény:
Bizony mondom, e nő,
Erényes jellemét

Ha nézem, gazdagabb,
Krőzus, még nálad is.

 

Latin eredetiből fordította Petneházy Gábor
 

 

 

 

Versus iambici dimetri brachycatalectici ad Candidum,

 

 

qualis uxor deligenda.

 

 

Iam tempus id petit
monetque, Candide,
vagis amoribus
tandem renunties,
5
tandemque desinas
incerta Cypridis
sequi cubilia,
quaerasque virginem,
quam rite iam tibi
10
concorde vincias
amore coniugem,
quae iam genus tuum,
quo nil beatius,
fecunda dulcibus
15
natis adaugeat.
Pater tibi tuus
hoc ante praestitit.
Quod a prioribus
prius receperis
20
non absque faenore
repende posteris.
Non sit tibi tamen
haec cura maxima
spectare, Candide,
25
quid dotis afferat,
quam sitve candida.
Infirmus est amor,
quem stultus impetus
decore concitus
30
parit, vel improbus
ardor pecuniae.
Quicumque amaverit
propter pecuniam
amatur huic nihil
35
praeter pecuniam.
Capta pecunia
vanescit ilico
item fugax amor,
fereque iam prius
40
perit quam nascitur.
At nec pecunia,
quam avarus antea
miser cupiverat,
iuvare postea
45
quicquam potest, ubi
quam non amaverit
invitus attamen
omnino cogitur
tenere coniugem.
50
Quid forma? numquid haec
vel febre decidit,
Annisve deperit
Ut sole flosculus?
Tum defluentibus
55
genae coloribus,
amor ligaverant
quem haec sola vincula,
solutus aufugit.
At verus est amor
60
quem mente perspicax,
ratione consule
prudens iniverit;
et quem bono omine
virtutis inclutae,
65
(quae certa permanens
non febre decidit,
annisve deperit)
respectus efficit.
Primum ergo quam voles
70
amice, ducere,
quibus parentibus
sit orta perspice:
ut mater optimis
sit culta moribus,
75
cuius tenellula
mores puellula
insugat, exprimat.
Tum qua sit indole,
quam dulcis, hoc vide,
80
ut ore virginis
insit serenitas,
ab ore virginis
absitque torvitas;
at rursus ut tamen
85
sit in genis pudor,
nec ore virginis
insit procacitas.
Et sit quieta, nec
cingat salacibus
90
viros lacertulis.
Vultu modesta sit,
nec spectet undique
vagis ocellulis.
Proculque stulta sit
95
parvis labellulis
semper loquacitas,
proculque rusticum
semper silentium.
Sit illa vel modo
100
instructa literis,
vel talis ut modo
sit apta literis,
felix quibus bene
priscis ab optimis
105
possit libellulis
vitam beantia
haurire dogmata.
Armata cum quibus
nec illa prosperis
110
superba turgeat,
nec illa turbidis
misella lugeat
prostrata casibus.
Iucunda sic erit
115
semper, nec unquam erit
gravis, molestave
vitae comes tuae.
Quae docta parvulos
docebit et tuos
120
cum lacte literas
olim nepotulos.
Iam te iuvaverit
viros relinquere,
doctaeque coniugis
125
sinu quiescere,
dum grata te fovet,
manuque mobili
dum plectra personant
et voce (qua nec est,
130
Progne, sororculae
tuae suavior)
amoena cantilat,
Apollo quae velit
audire carmina.
135
Iam te iuvaverit
sermone blandulo
docto tamen, dies
noctesque ducere,
notare verbula
140
mellita maximis
non absque gratiis
ab ore melleo
semper fluentia,
quibus coherceat
145
si quando te levet
inane gaudium,
quibus levaverit,
si quando deprimat
te maeror anxius,
150
certabit in quibus
summa eloquentia
iam cum omnium gravi
rerum scientia.
Talem olim ego putem,
155
et vatis Orphei
fuisse coniugem
nec unquam ab inferis
curasset improbo
labore feminam
160
referre rusticam.
Talemque credimus
Nasonis inclutam,
quae vel patrem queat
aequare carmine,
165
fuisse filiam.
Talemque suspicor
(qua nulla carior
unquam fuit patri,
quo nemo doctior)
170
fuisse Tulliam.
Talisque, quae tulit
Gracchos duos, fuit,
quae quos tulit, bonis
instruxit artibus.
175
Nec profuit minus
magistra quam parens.
Quid prisca saecula
tandem revolvimus?
Utcumque rusticum,
180
unam tamen tenet
nostrumque virginem,
tenet, sed unicam,
at sic ut unicam
plerisque praeferat,
185
cuique conferat
ex his, fuisse, quae
narrantur omnibus
tot retro saeculis,
quae nunc et ultimam
190
monet Britanniam
perlata pennulis
famae volucribus,
laus atque gloria
orbis puellula
195
totius unica,
ac non modo suae
Cassandra patriae.
Dic ergo Candide,
si talis et tibi
200
puella nuberet,
quales ego tibi
supra recensui,
desit licet queas
formam requirere,
205
dotisve quod parum
lucrere conqueri?
Hic sermo verus est,
quaecumque sit, satis
est bella quae placet,
210
nec quisquam habet magis
quam qui sibi satis
quodcumque habet, putat.
Sic nunc me amet mea,
ut nil ego tibi,
215
amice, mentiar.
Cuicumque gratiam
formae negaverit
natura virgini,
certe licet siet
220
carbone nigrior,
foret tamen mihi hac
virtutis indole
olore pulchrior.
Cuicumque lubrica
225
dotem negaverit
fortuna virgini,
certe siet licet
vel Iro egentior,
foret tamen mihi hac
230
virtutis indole
te Croese ditior.