Hivatalosan még el sem kezdődött a Könyvhét, de már zajlanak a könyvhetiként hirdetett könyvbemutatók, kifejezetten nagy érdeklődéssel kísérve. Kedden este telt terem figyelte a Hungarovox új kiadványainak méltatását az Írószövetségben, akárcsak a Kalligram könyveinek laudálását a Szlovák Intézetben. S mindkét helyszínen sok olyan író is hallgatta a pályatársakat a közönségből, akinek most nyáron nem jelent meg kötete az adott kiadónál. 

 
Kifulladásig könyvbemutatók

Alig ért végét a Könyvfesztivál, s egymást érik a programok megint. Lehet és kell is válogatni. Ha a társalgás vezetője az udvarlásban már a szerző felmagasztalásáig megy, nagy a kihívás, hogy simán lelépjek. Kihívás és felelősség – Irodalmunk Európában kötetének ismertetésekor a hetvenöt éves Pomogáts Béla udvariasan hárította, hogy ő írjon új magyar irodalomtörténetet, elég neki, ha a teljes huszadik századi erdélyi irodalom áttekintésére lesz még néhány éve. Ám ha még egy évtizeddel megajándékozza a Teremtő, vannak tervei jócskán. Ezeket azonban már részletesen nem közölte, mert indulnia kellett a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó által megjelentetett Magyar irodalom Erdélyben 1918-1944 köteteinek – a kiadó ötszázadik könyvének – bemutatójára a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

   Néhányan követték példáját, én Baranyi Ferenc szerelmi lírájának egekig emelésekor döntöttem úgy, hogy inkább fél emelettel lejjebb, az Írószövetség Könyvtárában tanulmányozom az Orfeus újdonságait. (Szőcs Géza viszont serényen fotózott az Írószövetségben, cikke vélhetőleg olvasható lesz az Irodalmi Jelen oldalán.) Végül azonban a Szlovák Intézet irányába mozdultam el, ahol a Kalligram könyvheti műveiből ajánlottak nyolcat szerzőik, illetve más illusztris írók jelenlétében. Én például a rendkívül precíz és jó stílusú Filep Tamás Gusztáv mellett ültem, de a csehszlovákiai irodalom iránt kevésbé érdeklődők bizonyára Esterházy Péter vagy Németh Gábor nevére mordulnak elismerően.

   Milan Kurucz igazgató üdvözlő szavai után, ünnepi megnyitó helyett Mészáros Sándor szerkesztő „Dolgozzunk!” felszólítással rögtön megkérte Rácz Péter költő-műfordítót, hogy beszéljen Kornis Mihály családregényéről. A két évvel ezelőtt megjelent Egy csecsemő emlékiratait folytató Nekem az ég – Hazafutás az 1950-es évek, a gyermekkori erotika és a politika világába kalauzol, számtalan fotóval illusztrálva a kort, (ötéves) tervszerűen többször megtörve a szöveget. Rácz laudációját az törte meg kissé, mikor a „zseniális kornisi mondatok” említésekor „Szevasz!” kiáltással Kornis kiintegetett a teremből, felugrott és vissza sem tért később.

   Kukorelly Endre újra a csajozásról és a szexről ír az Ezer és 3 avagy A nőkben rejlő szívben, a Don Giovanni Regiszteráriájában szereplő hódításokra utalva a címmel. Horváth Györgyi igen szellemesen csipkedte a számszerűsíthető teljesítményt, a minőség helyetti mennyiséget, mikor „férfigép kopulál a nőgéppel”. Az állandóan reflektáló narrátor a „bé betűs szót” emlegeti, hiszen nem szeretkezések zajlanak, mert érzelemcsere fel sem merül. Az olvasó is egyre unottabban húzza a strigulákat az aktusok után. Tündérvölgyről szó sincs, „varázstalanított, romantikátlan valóság prózai lenyomata ez az érzéki katalógus, szövegkönyv zene nélkül” – sziporkázott az irodalomkritikus, viccesen lajstromozva, hogy melyik sorszámú nők milyen gyakorisággal, hol, hogyan, hányszor fordulnak elő.

   Csányi Vilmos ötödik szépirodalmi kötete kapcsán Kőrösi Zoltán többször elmondta: ha egy befutott tudós úgy dönt, nem leírni akarja többé a valóságot, hanem a nyelvvel teremteni egyet, az minden írónak elismerés. Oldottan sztorizgatott Kőrösi, s elárulta, hogy a díszletként szolgáló hatalmas plakáton a Kalligram összes kiadványát jelenti az 1099-es szám.
   Ezek egyike Gerevich András Barátokja, melynek kapcsán Demény Péter a normalitás és a vágy határait vizsgálta, mert elmondása szerint „a tekintet költészetét mozgósító” verseskötetben a „Mi lenne…?” feszültsége íratja a költeményeket. (Mi lenne, ha lenne családom, gyerekem? Mi(lyen jó) lenne, ha olyan lennék, mint mindenki?!) A gyanakvó érdeklődés és érdeklődő gyanakvás tekintetéről beszélt, hogy „egy megsebzett tekintet látványát forgatja minden” Gerevich műveiben – ami tulajdonképpen elég jól hangzik, jelentsen bármit.

   Krusovszky Dénes „túlzott poetizáltságtól mentes költészetének nagyfokú tudatosságát” hangsúlyozta Krupp József, alaposan elemezve az Elromlani milyen versciklusait. A kritikus véleménye szerint a tudatosan építkező lírában nem az átírás technikái foglalkoztatják Krusovszkyt, hanem a felmutatás gesztusa, ezért idézi és hivatkozza pontosan például Szíjj Ferenc vagy Győrffy Ákos szövegrészleteit. (Az etikátlanul textustolvaj Esterházy mintha kissé fészkelődött volna székében ekkor.)

   Gerold Lászlónak a Tegnap és Ma sorozatban megjelent Gion Nándor monográfiájánál finoman érzékeltette Szerbhorváth György, hogy többféle olvasata lehet egy írói életműnek. Mert ő bizony alaposan megbírálta Giont az Új Symposionról szóló Vajdasági lakomában, de az 1990-ben, tizenévesen vásárolt Börtönről álmodom mostanábant változatlanul a kedvencei között tartja számon. S hogy mellőzött lenne Gion a kánonból? Talán cáfolja ezt, hogy írói világának 2009-ben Elek Tibor is kötetet szentelt.

   Tóth László esszégyűjteményének unalmas bemutatása után végül Ablonczy Balázs bizonyította, hogy az elhúzódó méltatások miatt fáradt közönségnek is lehet izgalmasan, érdeklődést keltve ajánlani valamit. Történészi lényeglátással, mégis szórakoztatóan választott Zeidler Miklós A revíziós gondolat című munkájából olyan elemeket, melyek a bámulatos mennyiségű adatot és levéltári hivatkozást megmozgató műnek a Trianon-kutatásban betöltött fontosságát igazolták. A megterített asztalok ellenére is szívesen hallgattam volna még az irredentizmus kultuszát szemléltető szavait.

   Ám ekkor már a hatvanéves Szigeti László ünneplésére került sor. Juraj Migaš szlovák nagykövet kiemelte a kiadótulajdonosnak a magyar-szlovák kulturális életben játszott meghatározó szerepét, s jóféle szláv szilvóriummal ajándékozta meg, hogy erősítse benne a lelket. Cserébe Nádas Péter szlovákra fordított Párhuzamos történetek köteteit adta Szigeti a júniusban posztjáról leköszönő nagykövetnek. Esterházy Péter humorosan jellemezte a nála egy évvel idősebb ünnepeltet – önéletrajzi elemeket is beleszőve természetesen felköszöntőjébe –, majd a „Hajrá Szlovákia! Hajrá magyarok!” szózattal zárta beszédét a Szlovák Intézetben.

Kép és szöveg: Klein László

Kapcsolódó oldal:
A bemutatott Kalligram-kötetek: http://www.kalligram.com/?cl=spravy_item&iid=46