Annyi haszna volt a huszadik századnak, hogy kiderült; nagyjából minden fontos dolog körön kívülről jön, a házépítéstől a rock and rollig nem nagyon találni olyan területet, ahol nem valami intézményrendszerre és hagyományokra fittyet hányó figurát emlegetnénk ma úgy, mint az adott művészeti ág modern virágba borítóját.

Fanzine-kállítás a Közép-európai Egyetemen

„És ha neked ez nem képez művészetet kedves Ernő: hát akkor nem művészet”

   A körön kívüliség persze amúgy is szimpatikus, és ami fő, sokszor jóval szórakoztatóbb dolgokat képesek csinálni, mint a befutottak. Most volt például a CEU-n a rendszerváltás óta a médiában történt átalakulásról egy konferencia (pontosan: „Beyond East  and West: Two Decades of Media Transformation After the Fall of Communism”, június 25-27.), ahol szó esett olyan "ifjúsági szubkultúrának" nevezhető jelenségekről, mint a nemzeti rock, vagy a fanzine kiadványok. Utóbbival kapcsolatban volt beszélgetés és kiállítás is.

   A fanzine, ugye "rajongói lap" - hát ezen a kiállításon nem sok rajongást lehetett látni -, lényegében a punk mozgalom által (újra)feltalált megjelenési forma, olyan, mint egy háromakkordos dalokat játszó zenekar; vicces, hatásos, rondán beszél, rondán néz ki, és bárki csinálhat egyet otthon. A szerző vérmérsékletétől függően a fanzine-ok is sokfélék, hol egy zenemagazinhoz, hol egy képregényekből és idétlenségekből összemontázsolt vicclaphoz állnak közel. Van tehát, aki a megbotránkoztatásra helyezi a hangsúlyt - ahogy láttam, ügyesebbeknek még a kilencvenes évek elején is sikerült összehozni sajtópert, a nyolcvanasok végén pedig mintha szükségszerű lett volna, hogy az apa munkahelyén fénymásolt szamizdat kiadványt a rendőrség másnap estig utolsó példányig begyűjtse -, van, aki széleskörű tájékozottságával vagy jó tollával többet ér a legtöbb futtatott zenei újságírónál. Érdekes, hogy a  fanzine-ok partizán-bája nem csökken a rendszerváltás után sem (ahogy a kortárs punk zenekarok szerintem már azt sem érdekelték, akik csinálták őket), a fiatalos lendület, az, hogy nem kell senkinek sem megfelelni, a helyesírási hibák mellett olyan felszabadult hangú lapokat eredményeztek, amik még tíz évek után is élvezettel olvashatók, bár az énekesre, akit a fanzine-író éppen cikiz, már nem emlékszik senki.

   A kiállítás elsősorban szakmai közönségnek szólt, ehhez mérten volt látványos és figyelemfelkeltő. Lelkes fiatalok időnként szintén rendeznek maguknak fesztiválokon fanzine-kiállítást, amik ehhez mérten érdekesek és széleskörűek. Nehéz műfaj ez - képzeljük el, milyen lenne egy múzeumban a falon novellákat olvasni -, de szép lenne egy nagyobb szabású bemutató fanzine-ügyben, két négyzetméteresre nagyított lapokkal, hogy én is lássam őket. A magyar "gerilla sajtó" több mint húsz éve elég erős alapanyagnak tűnik.

Kép és szöveg: Rovar Lajos

(A fanzine azoknak a függetlenül publikált folyóiratoknak, magazinoknak az összefoglaló neve, amelyeket szerkesztőik valamely speciális terület, személy, jelenség, esemény iránt érdeklődők kíváncsiságának kielégítésére szánnak. Internetes változataik az ezinek vagy webzinek. Az ingyenesen látogatható tárlatot a Center for Media and Communication Studies (CMCS) által szervezett, Beyond East and West: Two Decades of Media Transformation After the Fall of Communism című (június 25-27., CEU) konferencia keretében rendezik meg.
   A tárlatot a témával kapcsolatos beszélgetések és dokumentumfilmek egészítik ki. Június 26-án, 15 órától levetítik a Dübörög a nemzeti rock című filmet, egy nappal később pedig a Street Punk Moscow-ot és a Gipsy Side-ot tűzik műsorra. Helyszín: 006-os szoba, CEU, Nádor u. 11.)
 

Kapcsolódó:

Itt olvasható a többi pályamunka: http://www.irodalmijelen.hu/?q=taxonomy/term/117