Sokszor sóhajtjuk vágyakozva, hogy bárcsak a falak beszélni tudnának, de ki gondolná, hogy ha a falak nem is, a gerendák talán igen. Feszty Árpád kingyesi tanyájának gerendái Bródy Sándornak, Dankó Pistának, Gárdonyi Gézának, Jókai Mórnak, Rákosi Viktornak vagy éppen magának a festőnek az alkalmi költeményeit őrzik, amelyek nemcsak a felvidéki rejtek századvégi hangulatának egy-egy pillanatát, hanem egy szerteágazó barátság hiteles lenyomatát is ránk hagyományozták.

 

 

 

 

A gerendák magán- és közélete

 

Szenzációs irodalomtörténeti dokumentumok a Feszty-házban

 

 

 

A Feszty-család

 

 

„Söröd sincs bár sok a[z] árpád
Isten veled Feszty Árpád!”
(Részlet a kingyesi gerendáról)

 

 

Feszty Árpád időnként elvonul felvidéki tanyájára, hogy az Isten háta mögötti Kingyesen kezébe véve az ecsetet megnevezhetetlen árnyalattá mossa össze a munkát és a szabadidőt. Szökés a várostól az alkotói magányba, ahol a pusztai panoráma óriási vászonná változik képzeletében, ahol kacérkodik az irodalommal, amely kapcsolat majd Az én parasztjaimban változik prózában festett idillé.

Az eltűnéseket megneszelő Gárdonyi a költő Pósa Lajossal és a felnőtt mulatságok mellett a Népszínház legkiválóbb cimbalmosának tartott Lányi Gézával látogatásra szánja el magát, de a sors fonákjára fordítja baráti meglepetésüket. A felvidéki tanyavilág mintha szövetségese volna Feszty Árpádnak, a hívatlan vendégeket megvicceli: kocsijuk az árokba borul, és a cimbalmos szmokingján olyan sűrű feketét kever ki a sár, mint amilyet festő barátja a Krisztus temetésének készítése közben visz föl a vászonra. Már Gárdonyi is megbánja az esetet, miközben Pósa a gyermekköltészetben elért eredményeit siratja a kietlenségben. A sötétből érkező agyagosi ember útbaigazítja őket, hogy a holdvilágnál elérkezzenek Feszty Árpád mestergerendáihoz.

Ahhoz a mestergerendához, amelynek sorai Gárdonyi Géza Kingyes című novelláját zárják, megnyitva egyben a baráti látogatások sorát, amelyek nyomait a fába vésett versek őrzik.
Ahhoz a mestergerendához, amely ugyanannyi titkot fecseghet el, mint amennyit elhallgat. „No, aztán, hogy micsoda regényes hely az a Kingyes, és hogy mit csináltunk ott három napig, azt nem mondom el.” – írja sejtelmesen Gárdonyi, közölve egyben a gerenda első és eddig egyedüliként publikált részletét („1894. szept 12. 13. 14. / itt mulatott három ember, azaz négy. És így végződik: Ilyet nem látott a Kárpát, / Isten veled, Feszty Árpád”).

 

A romos Feszty-ház a mai Kingyesen

 

 

A vájtszemű irodalmárnak nem tiszte feszegetni a sejtelmesen elhallgatott három nap eseményeit, de arra talán vállalkozhat, hogy a köztes verssorok jótékony közlésével a tanyavilágba szabadult polgárok alkalmi költeményeit, a látogatások lecsapódását a barátság esszenciájaként ízlelni nyújtsa az olvasónak:

1894 Szept ho tizenhárom, tizennégy
Itt mulatott három ember, azaz négy

Lányi Géza cimbalmozott
Gárdonyi meg ugrándozott

Vidám volt a nádas határ
Pósa dalolt mint a madár

Ilyet nem látott a Kárpát!
Isten veled Feszty Árpád!

Az sejthető, hogy Gárdonyi miért ódzkodik tárcájában ugrándozásáról és a gyermekversek közé talán nehezen illeszthető Pósa-féle dalolásról említést tenni, de ezzel együtt öncenzúrájával emberi vonásainak hitelesebb megismerése előtt zárja el az utat. Nem hullik ki kezünkből az Egri csillagok, nem lapozzuk számonkérőn Az én falum darabjait, ha többet látunk az író emberi arcából. Az író azonban szeretne láthatatlan ember maradni, mint ahogy a festő is azért érkezik kingyesi tanyájára, hogy legalább egy-két napra láthatatlanná váljon. Nem írhatja bele magát művébe, nem festheti meg saját vonásait képein. Ha pedig megfesti, akkor sem ugrándozva, csak lassan, megfontoltan és tévedhetetlenül lépegetve, a baráti viszonyt anekdotává szelídítve, a barátság esszenciáját pedig meghagyva az örökkévalóságnak és a mestergerendának.

Gárdonyi Géza

 

 

A mestergerendába írt örökkévalóság darabjai folyamatosan bővülnek az idők során, hiszen a rejtélyes három nap után újabb látogatói érkeznek Feszty Árpádnak:

1894 Szeptember hó 15 és 16
Itt mulatott három ember meg egy

Csepy Dani Reznyán Berci és Tuba
Vigság után merültenek nagy búba

Szives lévén a kínálat
Oly nagyokat ök ivának

Hogy elfogyott a boruk
Igy lön szomoru soruk

Söröd nincs bár sok a[z] árpád
Isten veled Feszty Árpád!

A bor híján sördallá változó rögtönzés amellett, hogy az elhallgatott három nap eseményeinek kiegészítésére akaratlanul is alapot ad, azt mutatja, hogy egyfajta barátáradás indul meg Gárdonyiék látogatása után, amely az alkotói szabadság színterét rövid idő alatt csárdává alakítja. Szinte meglepő, hogy a következő látogatók csak szeptember 18-án jelzik érkezésüket a gerendán:

1894 Szeptember hó 18
Nem irhatunk tele van már minden polc
Jokai Mór Ordódy és Jankovics
Feszty Béla s Balogh Imre a hamis.

A csárdaszellem erősödik, miközben a felirat szerény mentegetőzése („Nem irhatunk tele van már minden polc”) egy 1895 májusából származó verssel teszi egyértelművé, hogy a kengyesi tanyájára gyakran visszalátogató vendégek nem a nyugalom szigeteként tartják számon Feszty asylumát:

Másodszor is itten voltam
Örömömben majd megholtam
A tanyádnak egy hibája
Nappal nincsen éjszakája.

        1895. Máj. 12
            Göre Gábor

Vagy:

95 Május tizenhárom
A kirándulásból nem lett károm
a második meghívást várom

            Sipulusz

A felvidéki rejteknek az illusztris vendégeken kívül titokzatosabb látogatói is akadtak, akik merészségéhez már a hely imént körvonalazott szelleme miatt sem fér kétség:

95 November hó három
Bár rossz út volt a határon
Két merész hölgy egy batáron
Mégis ki jött mindenáron.

A kingyesi tanya fénykorát jelentő 1894-95-ös évek után egyre több panaszos hang is megjelenik a gerendákon, gyakran nosztalgiával tekintve vissza a régi mulatozásokra, melyek Feszty Árpád firenzei tartózkodása (1899-1902 között) miatt egy ideig szünetelnek.

Éppen ma hat éve… mintha csak most lenne
Zajos volt a hajlék és mi vígak benne
Ujra itt vagyunk, de régi kedvünk nincs itt
Búsan nyitogatjuk a ház rozsdás kilincsit
Mosolygó veröfény, a jó bor, mind hiába,
Messze vagy Árpádunk, künn Itáliába.

        1900. szept 15.
                Tuba János

A tanyán azonban nem áll meg az élet, hiszen feltételezhetően az egyik leggyakrabban ide látogató Feszty Béla tölti meg élettel a házat, néhány jól ismert barát, például Bródy Sándor társaságában:

Fogoly levest ettem
Beteg sem lettem
Szakács Bródy fejére
Szép koszorut tettem

    99 Augusztus 7. F.B.

 

Bródy Sándor

 

 

A barátság kötelékeit a házasság kötelességei írják fölül, amikor Feszty Árpád feleségül veszi Jókai lányát, és az egybekelést követő itáliai utazás megerősítheti a barátokban és a ház hűséges gondozójában a hiány tapasztalatát, amely Kingyes termékeny szellemi környezetének leépüléséhez vezet:

Búsan vagyok, - búsan vagyok
Az öreg megházasodott
Pedig Árpád itten volna
Anyost kapott azt gyászolja.
    1899. Szept 26. Feszty Béla

Pusztuloban Kingyes ország
Már ez ellen nincs orvosság
Erröl írtak hajdanában
Nappal nincsen éjszakája
Golya daru messze elszáll
Árpád Urunk merre jár?

Az 1902-es hazaérkezés után már csak néhány felirat születik, de Feszty Árpád 1914-es halála után a mestergerenda még eldalolja a kor és egy korszak hattyúdalát. A világháború új keretet ad az ebben az időben már gyakran egymást olvasó rögtönzéseknek, melyeknek története a jelenben folytatódik:

Egykor Apollónak fiait fogadá s takará be
E tanya és e szobák, s bent a baráti meleg
Ám de a MÚSA a zajtól a puskadörejtöl elillant
S most NIMRÓD fiai isznak e lombok alatt.

    1915 VII. 29. Komáromy Kacz Endre

A gerendából mára vándorgerenda vált, hogy a könyvalapú kultúrát kicselezve, de mégis annak lenyomataként Feszty Árpád örökösének jóvoltából Ópusztaszerre kerüljön A magyar bejövetele mellé. A gerenda persze mestergerenda is egyben, a barátságé és az emberibb arcú művészé; de korunk befogadójának feladata eldönteni: az emberibb arcban csak a szálkát keresi, vagy a szálkákból összeálló gerendát a maga teljességében fogadja el.

 

 

Boldog Zoltán

 

 

 

Gárdonyi Géza: Kingyes
Kingyes-Virágfüzes oldala a Wikipédián