A kettősség a regény erőssége. A szövegtest és a lapszéli jegyzetek kettőssége, a hétköznapok és a történelem kettőssége, a szerelmek és a gyávaság kettőssége. A számítógép fölött rajzszögekkel rögzített jegyzetlapoknak. Félelmeink, boldogságaink elkísérnek bennünket, kettősségek által létezünk mi magunk is. „A kinyújtott mutatóujjamat végighúzom a homlokom közepétől a lágyékomig, mintha ketté akarnám választani magam, egyik felem ide, a másik felem oda, egy csillogó csík, ami most már mindig itt marad.”

Az idő nem vezet sehová

Élet az, amire és amiképp az ember visszaemlékszik

Szerelmes évek – Gyávaság címmel áprilisban jelent meg Kőrösi Zoltán legújabb regénye. A könyv a szerző gyermekkorának évtizedéről, a hetvenes években létezett szocializmusról és a benne élő emberekről szól: öt nemzedék sorsát végigkísérve mesél a boldogság és a gyávaság kettősségéről. A könyvet a szekszárdi közönség a szerző által ismerhette meg – az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban, Gacsályi József könyvtáros, költő, író közreműködésével.

Ahogyan Kundera írja Az élet máshol van című regényében, a múlt „ruhája színjátszó taftból készült, s ahányszor csak rápillantunk, mindig másmilyennek látjuk”. Összecseng ezzel a Szerelmes évek mondata: „… az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és az, ahogyan visszaemlékszik, amikor el akarja mesélni”. Nemcsak ezért szólok a cseh mesterről persze, hanem annak okán is, hogy Kundera mesél úgy (bár ő lassabban és talán nem is ennyire mozaikszerűen), ahogyan Kőrösi ebben az éjszakán átlopott regényben, szertelenül mindenfelé hagyott lábnyomokról.
   Tudatos technikáról beszélünk: az író számos helyen él az intertextualitás (különben is talán kikerülhetetlen) eszközével. Így esik szó a Milne Micimackójából ismert alapvetésről, amely rámutat, hogy senki sem mondhatja, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. A filozófia ösvényein különben is szívesen és gyakran jár Kőrösi; könyvében, „akár egy hálóban, felbukkan a múlt, és mellé ereszkedik a jövő”. Ilyen csapásokon érjük el Tolsztoj elhíresült regénykezdő mondatát is: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”

   Ahogyan a szemlélt családok életéről elmélkedünk, időről időre hallat magáról a történelem is, ahogyan fősodra mellett, de néha attól megérintve léteznek a kötet alakjai. Jórészt kérdések formájában jelzi Kőrösi ezt a távolságot, amely szereplőit Adytól, Bartóktól, vagy éppen Kondor Bélától elválasztja. Miközben benne vagyunk nyakig a létező szocializmusban mozgalmi és népies dalaival, emblematikus tárgyaival együtt – Color Starostul, Wartburgostul és EV jelzésű vasúti kocsistul. Így lesz Kundera Jaromiljának sajátos kelet-közép-európai életmódjához hasonlóan Apának és Anyának jellegzetes, hetvenes évekbeli magyar sorsa.
   A Szerelmes évek – Gyávaság ugyanis családtörténeteket beszél el. Hogyan is? Írója fiának szemszögéből, Apa Apukájáról és NSZK–Magyarország focidöntőről meg királyaftáról mesélve helyenként hosszú mondatokkal, ismétlésekkel, érzetek és hangulatok leírásával. Ahogy azt Kőrösi Zoltán Szekszárdon is elmondta, benne amorf, gomolygó emlékek élnek a gyerekkoráról – de azok időről időre visszatérnek elméjébe, miképpen az elrebbenő dolmányos varjak a szántóföldekre.
   A regény időben utazó levéllé válik ezáltal. Történetté, amelyet az akkor szocializálódott emberek nem tudtak elmesélni; s amely most mégis elmondatik. Ellenszegülve annak az óriási fogyatékosságnak, amelyet Kőrösi a rendszerváltás a későbbiek során nagy árat követelő hiányosságának nevezett. Éppen ezért kell a históriánkat elregélnünk; hiszen „amiről beszélünk, az úgyis itt marad közöttünk”, akkor is, ha ide-oda kapva, részletekben meséljük ki magunkból, mert így az időhöz lesznek hasonlatossá, ami „egyáltalán nem egyenes vonalban fut, és nem is vezet sehová”…
Az idő elől pedig nem menekülhetünk – vélekedett Kőrösi Zoltán a könyvbemutatón. Történeteink, ismerőseink lépten-nyomon feltűnnek a mindennapokban. A honlapján életrajzában így ír erről: „Sok Kőrösi Zoltán van, olykor szembe jönnek velem az utcán, köszönnek is. Ott megy kézen fogva a feleségem és a fiam.” Regényében pedig szembenézésre biztat. „Ha valami elől úgyse futhatsz el, akkor fordulj meg és lépj közelebb.” Ha ugyanis közelebb tudunk lépni, akkor egyre-másra nyílnak előttünk az ajtók, s végül száz év történetét kell elmesélnünk, hogy egy évtizedet bemutassunk.
   A történet, ha jó – fogalmazott az író-olvasó találkozón Kőrösi Zoltán –, leválik az írójáról. Élet, életminta lesz belőle, mém, amely utánzás útján másolódik egyik agyból a másikba. Olvasó és író egyetlen regényből így állít elő számtalan regényt. Ez az a cél, amely miatt író akart lenni – időközben felismerve, hogy ő bizony el akar mondani valamit. Ezen túl pedig azért ír, emelte ki, mert jó ezt tenni, mert a szavakon keresztül is elérhetjük azokat a kegyelmi pillanatokat, amelyeket még a szerelemben és a futballban talált meg. Nevezetesen, hogy valami nálunk nagyobb és több cselekszik általunk.
   „Arra való a szerelem, hogy megsokszorozza a jót, és távol tartsa a gonoszt.” – adja meg a választ regényében Kőrösi a saját maga feltette kérdésre a szerelem mibenlétéről. Mindenkinek meg kell találnia a szerelmet; a kegyelmi pillanatok bárminemű forrását, amellyel eszköze lehet a nálánál többnek. Olyasmi ez, mint „átmenni a töretlen havon a kiskapuig, és nem is jönni vissza. Mindenki keresse meg a saját kapuját, vagy ha mást nem, a saját kapuja mellett azt az ajtót, amin beléphet. De járkálhatna is akár ezekben a nyomokban, mehetne újra és újra, mindig körbe, járkálhatna, ahogyan körbefordul az idő.”
   Olykor persze megijedünk s azt mondjuk: „Tudom én hogy nem kellene effélét írnom…”, de rá kell jönnünk, hogy „azt is hagyni kell, hogy néha megmutathassák a szavak, mennyire erősebbek nálunk”. Hiszen a történeteit mindenkinek el kell mesélnie, magáért a mesélésért és magáért a hallgatásért, és általuk emlékeznie kell, „nem a változás és nem az idő múlása miatt, hanem mert az emlékek akarták, hogy őrizze őket”.

   A kettősség a regény erőssége. A szövegtest és a lapszéli jegyzetek kettőssége, a hétköznapok és a történelem kettőssége, a szerelmek és a gyávaság kettőssége. A számítógép fölött rajzszögekkel rögzített jegyzetlapoknak. Félelmeink, boldogságaink elkísérnek bennünket, kettősségek által létezünk mi magunk is. „A kinyújtott mutatóujjamat végighúzom a homlokom közepétől a lágyékomig, mintha ketté akarnám választani magam, egyik felem ide, a másik felem oda, egy csillogó csík, ami most már mindig itt marad.”

Kosztolányi Péter