Mikor leszállt az éj, elcsendesedett minden a Galagonya utca 12-ben és Völgyi mama és papa is már az igazak álmát aludta, akkor megjelent Ágoston ágya mellett Edward, Töhötöm és a csapattal tartó Elvíra is, hogy felébresszék békésen alvó pajtásukat. Ágoston felrezzent az ismerős neszekre, a szemfüles Edward pedig betapasztotta a száját. Néma mancsával. Némi cirógatás, paskolás, pofozás, egy bögre tej és egy szelet teljeskiörlésű keksz után Ágoston útra késznek érezte magát és átvette a csapat irányítását a Verébköz 6-os száma felé.

Csörgőkezű Edward – II. rész

–  Most mit csináljunk? – tette fel leleményes kérdését, melyre rövid, várakozással teli csönd volt a válasz.
–  Gyertek, menjünk a lugasba!
    A kert délkeleti részén kialakított terasz tavasztól őszig hosszú hónapokon át nyíló rambler rózsákkal volt befuttatva. A karmazsinvörös, halvány rózsaszínű, tejfehér, bársonyos ibolyaszínű és aranysárga telt virágok gyakran az egész kertet elbódították illatukkal és hűs árnyékot vetettek a kerti asztalra. Odaballagtak, körbeülték az asztalt, Töhötöm beleszimatolt a szirmokba, Edward pedig tisztogatni kezdte szép termetét. Aztán mindenki arra várt, hogy valaki megszólaljon. Végül Ágoston lett a kezdeményező:
– Szerintem, menjünk el a bagolyhoz, kérdezzük meg, mit gondol.
– Mi fán terem ez a bagoly? – tudakolta Edward kelletlenül.
– Egészen pontosan a Verébköz terebélyes tölgyén – felelte Töhötöm készségesen, hiszen a maga részéről nagyon megörült annak a lehetőségnek, hogy valaki esetleg leveheti róluk a rejtély megfejtésének a terhét. 
– Jó-jó – engedett Edward – sejtem is, hogy Ágoston melyik zseblámpaszemű rémmadárra gondol.
– Írnunk kellene a bagolynak egy levelet – csillant fel a szeme Ágostonnak. – Menjünk fel, szóljunk Elvírának!
    Hamarosan három elszánt alak jelent meg az előszobában az emeletre vezető lépcső aljában és elindultak Ágoston szobája felé. Elvíra éppen egy faágon csücsülve napozott és lábait tornáztatta, amikor a szobába léptek barátai.
– Mi járatban, kedveseim? – kérdezte örömmel, hiszen mindig örült a vendégjárásnak.
– Edwardnak elnémult a csörgője, ezért nagyon csalódott – magyarázta Töhötöm.
– Ezt hallom. Azaz azt hallom, hogy nem hallom – hangzott el ezen a napon immár harmadszor, ezúttal Elvirától.
– Szeretnénk diktálni neked egy levelet – vált az ügy szószólójává Ágoston –, amit aztán elküldhetnénk Tudor-házi Tódor Doktornak.
– Nem bánom! – egyezett bele a tudós madár.
Így Töhötöm elszavalta a levelet, amely valahogy így szólt:
– Tisztelt Tudor-házi Tódor Doktor, bölcs paradox bagoly,
             ki a Verébköz 6-os  ágán lakol!
             Mikor elönt bölcsességed szikrás lángja,
             (ha Völgyi mama és papa meg nem látja),
             felkeresnénk éjnek éjjelén bölcs tanácsra.
             Erősítsd meg addig lakod, hogy ágad el ne repedjen,
             hiszen velünk tart Csörgőkezű Edward is, szép termetben!
             Várva az éji viszontlátást,
             köszönjük a szíves vendéglátást!
   A levél tartalmával és szép formájával mindenki elégedett volt, Tollas Elvíra így tollát a tintatartóba mártva betűbe öntötte az alkotást. Aljára mindenki egyenként aláírattatta nevét Elvírával, majd a megcímzett, leragasztott és lepecsételt borítékot átadták Postás Gyárfásnak, a postagalambnak, aki ellibbent vele a Verébköz 6-os számba, a terebélyes tölgyfa ágára és Tudor-házi Tódor Doktor postaládájába dobta a levelet.
   Az ebéd és a nap hátralévő része már nagy vidámságban telt.
   Völgyi mama felfigyelt közben egy különös zajra vagy inkább annak hiányára, így meg is jegyezte magában, hogy másnap előveszi varrókészletét és megvizsgálja Edward csörgőjét...
                                                                       –
    Mikor leszállt az éj, elcsendesedett minden a Galagonya utca 12-ben és Völgyi mama és papa is már az igazak álmát aludta, akkor megjelent Ágoston ágya mellett Edward, Töhötöm és a csapattal tartó Elvíra is, hogy felébresszék békésen alvó pajtásukat. Ágoston felrezzent az ismerős neszekre, a szemfüles Edward pedig betapasztotta a száját. Néma mancsával. Némi cirógatás, paskolás, pofozás, egy bögre tej és egy szelet teljeskiörlésű keksz után Ágoston útra késznek érezte magát és átvette a csapat irányítását a Verébköz 6-os száma felé.
   A magányos kocsányos tölgy mintegy 3 utcányira állt a Völgyi család otthonától. Feltörekvő ágai messze szétterültek a magasan boltozatos és széles lomb koronájában, mely a tavaszi lombfakadás óta szép fűzéres virágokba borult. Törzsén a finom repedések már mély barázdákká fejlődtek az évek múlásával.
  Ágostonék megálltak a terebélyes fa alatt, felnéztek a magasba, és négyen négyfelé kezdték el keresni a bagoly otthonát.
– Megvan! – kiáltotta Edward, hiszen ő látott legjobban a sötétben.
   Elindultak tehát a macska után, akinek lassítania is kellett a tempón, hogy követni tudják barátai. Egyik ág jött a másik után és mindeközben a bagoly is kiért a háza elé, hogy zseblámpa szemeivel bevilágítsa nekik az utat.
   Történt aztán, hogy Tódor így szólt, hogy: – Uhu! – a terebélyes tölgy egyik ága pedig úgy szólt, hogy: – Reccs! – majd fogta magát és eltört a szép termetű Csörgőkezű Edward alatt. A macska nyújtózott egy nagyot a földön, aztán hempergett egyet jobbra és hempergett egyet balra is, mígnem megállapította, hogy az imént hallott földet rengető reccsenés és huppanás okozója akár egy olyan szép termetes macska földreesése is lehetett, mint amilyen ő maga. Körülnézett és álmosan megállapította, hogy valóban leesett a tölgyfáról. Föltápászkodott, majd különös zajra lett figyelmes. Hogy is mondjam inkább. Felcsendült egy ismerős dallam, megszólalt végre újra, megszokottan és elhagyhatatlanul, az Edward lépteit kísérő muzsika. Ezen a napon először. És Csörgőkezű Edward hirtelen a fejéhez kapott. Aztán ugyanannak a mozdulatnak a folytatásaként elkezdte hevesen rázni jobb kezét – azaz elülső mancsát –  és aztán ezt a műveletet füléhez szorítva is folytatta. Odafenntről különösnek tetszhető rítustáncot járt a macska, melybe már bekapcsolódtak hirtelen lent termett, ujjongó barátai is, Böhöm Töhötöm, a hűséges szívű eb, Tollas Elvíra, az írnok papagáj és Ágoston, az édes büszke gazda is. Az őket fentről figyelő Tudor-házi Tódor Doktor pedig tanácstalanul ismét azt mondta, hogy:
– Uhu.
– Edwardnak megszólalt a csörgője! – magyarázta Töhötöm, mert ő megértette a  zavarodott  bagoly kérdését. Amire ez szíve szapora kalapálására elkezdte szaporán csapdosni szárnyait.
   Boldog volt a bagoly és örült a hold is az égen, sárga korongján mintha mosoly suhant volna át, bár az is lehet, hogy csak egy felhő úszott el előtte sebesen.
   Aztán elbúcsúztak a bagolytól és a boldogságtól kimerülten hazaértek a Galagonya utca 12-be. Nyugovóra tértek mind, ki-ki a saját ágyába, s nem sokkal ezután a ház megtelt elégedett szuszogásukkal.
    És Csörgőkezű Edward álmában néha csörgött egy kicsit....