A közel negyven nyelvre lefordított mű sikertörténetének kezdetét úgy mutatja be Dragomán, hogy a Magvetős megjelenés után elkészült néhány fejezet angol fordítását elküldték az egyik legjelentősebb amerikai folyóiratnak, ahol a több ezer beérkező kéziratból kiszúrta ez egyik segédszerkesztő – kínai lévén abszolút együtt érzett a novella kis főszereplőjével, Dzsátával, míg végül átesve minden rostán, az elküldött fejezeteket lehozta a lap.

 
Nem csak politikai szorongás, avagy a foteltől a világhírig

Családi kör címmel a békéscsabai Jókai Színház adott otthont annak az irodalmi rendezvénynek, melynek vendégei Szabó T. Anna költő, és Dragomán György író voltak. A Körös Irodalmi Társaság nevével fémjelzett est házigazdái, Szabó Tibor és Kiss László szerkesztők alaposan felkészültek az irodalmár házaspárból, talán csak a „tusolni szoktatok inkább, vagy beleültök a kádba” kérdés maradt ki a repertoárból.

  Dragomán György hiteles személyiség, olyan szerényen és természetességgel beszél, mintha nem lenne tudatában annak, hogy a Fehér király című regényével belépett a világhírű írók körébe. Szabó Tibor, az egyik kérdező még Bartis Attilát említi Dragomán mellett, akinek viszonylag fiatalon sikerült meghódítania a környező országok kiadóit és olvasóit a Nyugalom című regényével.
  Dragomán sajátos előadásmódja külön élményt nyújt, semmi modorosság, semmi póz, mintha regényének főszereplője beszélne belőle, olyan hévvel adja elő élményeit. Elmeséli, hogy annak idején, amikor ők átjöttek Romániából Magyarországra, még úgy tervezték, végleg jönnek, és ez az elhatározás különös hatással volt az itt töltött első éveikre. Négy év kellett, mire megszokták az itteni szabadságot, igazából, nem mint város és város, hanem mint politikai rendszerek közti különbségeket észlelt, ahogy Szombathelyre költözött a családjával.
  Felesége, Szabó T. Anna hasonló élményeket osztott meg a közönséggel. Megismerkedésüket is Magyaroroszágra településüknek köszönhetik, ugyanis családjaik itt kezdtek összejárni, itt talált egymásra Anna és György. Ha odakint maradnak, talán sohasem hozza őket össze a sors.

  Míg Dragomán egyfajta politikai szorongást jelenít meg az írásaiban, addig Szabó T. Anna az anyaság, a család belső légterében kialakuló, és legtöbbször kezelhető problémákkal szembesült az utóbbi időben. Anna számára az volt dermesztően meglepő és új, hogy Szombathely főterén az iskolások nyíltan és hangosan szidták Ceausescut. Elmondta, hogy ez elképzelhetetlen lett volna Románia bármely városában. Arra a kérdésre, hogyan egyeztethető össze az írás a családdal, gyermekneveléssel, mindkét meghívott hasonlóan reagált: a körülmény nem lehet akadálya az írásnak, legyen az vers, vagy hosszabb próza, regény.
  Szabó T. Anna ennek kapcsán Radnótit említi, aki a munkatáborban írt naplót – erős párhuzam – de kifejti, milyen hatással van rá Radnóti, sokat olvassa mostanában. Más szerzők is szóba kerülnek, érdekes, Szabó T. Anna fiatalabb korában legtöbbjüktől irtózik, nem érti a verseiket, nem tudja hova tenni őket, míg végül a kedvenceivé válik majdnem mindegyikük, legyen szó Tandoriról, Sylvia Pltahról, vagy Nemes Nagy Ágnesről. Megemlíti Mesterházi Mónika nevét is, mint olyan irodalmárét, aki barátságuknak köszönhetően felnyitotta a szemét, hogy miért értékesek és szerethetők ezek a szerzők, illetve egyes műveik.

  Dragomán György nem említ híres írókat, mestereket, szenvedéllyel beszél viszont a Fehér király születésének körülményeiről. Elmondja, hogy szándékosan nem említi se Ceausescut, se Romániát, mint konkrét személyt és országot a regényben, meghagyva ezzel a mű további újraértelmezhetőségét, s azt is, hogy pontos dátumok híján akár ma, 2009-ben is játszódhat ez a regény, bárhol a világon, ahol a könyvben megjelenített politikai rendszer az uralkodó.
  A közel negyven nyelvre lefordított mű sikertörténetének kezdetét úgy mutatja be Dragomán, hogy a Magvetős megjelenés után elkészült néhány fejezet angol fordítását elküldték az egyik legjelentősebb amerikai folyóiratnak, ahol a több ezer beérkező kéziratból kiszúrta ez egyik segédszerkesztő – kínai lévén abszolút együtt érzett a novella kis főszereplőjével, Dzsátával, míg végül átesve minden rostán, az elküldött fejezeteket lehozta a lap. Ezután következtek a jelentősebb külföldi kiadók, Németország és más környező országok.
  A kérdésre, hogy érez-e bármi felelősséget, terhet írás közben, hogy az egész világon olvassák, Dragomán frappánsan válaszol: nem lenne helyes, ha arra gondolna, Izraelben épp a regényét olvassa valaki. Ír, mint eddig, kizárva a siker káros mellékhatásait.  Kiss László inkább tereli irodalmibb síkra a beszélgetést, míg Szabó Tibor hétköznapi témákra kérdez rá, mint például a főzés, vagy a családi élet mindennapi hangulata. Mindkét kérdezőnél megfigyelhető viszont, hogy a meghívottakat régebbi interjúkból kimetszett válaszaikkal szembesítik, de az est nem lesz drámai szembesítő-show, a meghívottak legtöbbször tudják, honnan az idézet, hogyan értették, miért mondták.

  A főzésnél Dragomán György újabb fejezetet és távlatot nyit a beszélgetésben, átszellemülten meséli, hogyan kell egy lapockát 11 órán át 90 fokon sütni. Felesége, Anna mosolyogva meg is jegyzi, hogy a férje elveszi tőle a fő tevékenységét.
  A felolvasói blokk Szabó T. Anna verseiből áll. Kiss László rákérdez, hogyan viselte az Elhagy című verseskötetet ért kritikai vádakat, miszerint túl lágy, néhol már csöpögősen idilli hangon ír. Szabó T. Anna rácáfol mindenféle vádra, a Medence és a címadó Elhagy című versét moccanatlanul hallgatja végig a közel negyven fős közönség.
  Az est nem ül le, nem lassul, nem untatja a megjelenteket, hála a kérdezőknek és a meghívottak természetességének; fáradhatatlanul mesélnek gyereknevelésről, irodalomról, sikerről és a bezárt szoba írói magányáról is. Az egyensúly megteremtése magánélet és irodalom közt - ez lehetett az est tanulsága, lám, nem kell feltétlenül annyira művésznek lenni egy író házaspárnak, hogy a földről esznek és a plafont porszívózzák, a gyermekeik pedig rímeket vacsoráznak. Mindenki által ismert problémák és élmények kerültek felszínre e családi kör kapcsán. Az est dedikálással, beszélgetéssel zárult. „Ez most jó volt” – hallatszott a hátsó sorokból, amikor felkapcsolták a villanyt a sötét teremben.

szöveg Hartay Csaba

kép: Rácz Katalin