Ugrás a tartalomra

Minden mindenbe belóg - interjú Turczi Istvánnal

A regénnyel kapcsolatban meg se mukkan. Se jelzés, hogy nem akar rá válaszolni, se semmi. A szöveg alján árválkodik a kérdés, mintha ott sem volna. Annyit tudok az előzetes hírekből, pletykákból, hogy a regény egy húszéves fiatalember víkendjét dolgozza fel, egy fiú szexualice megmolesztált, szétostromolt nyarát meséli el némiképp pornóba hajolva, de maga a téma nem akadályozhatja abban, hogy válaszoljon, ha akadályozná, meg se írta volna. Így gondolom.
 

 

 

Minden mindenbe belóg

 

  

A héten két irodalmárral volt tele a sajtó, bármit nyitok Jónás Tamás az AEGON-díjjal, és Turczi István mindenféle hírek élén.
   Turczi mellett döntök. Őt kérdezem.

 

   Onagy Zoltán: István, tele veled a sajtó, egyetlen nap alatt négy, munkáddal, életeddel, szenvedélyeiddel kapcsolatos hír, ezekre kérdeznék rá, ha megengeded.
   Turczi István: A „fékezhetetlen agyvelejű” Hamvas Béla, és ezt tessék úgy, ahogy én, totál viccmentesen érteni, egy helyütt azt mondja: „Jó lenne azon a szinten élni, ahogyan gondolkodunk.” Házi használatú arcpoétikám ez, és a mai húzós időkben kényszerűen nagyobb erőfeszítéssel ugyan, de mindent megteszek ennek megvalósulásáért, vagy legalábbis megközelítéséért. Az életem az irodalom, és a szövegeim, megnyilvánulásaim minősége természetes módon függ össze az életem minőségével. De ne feledjük, előbb van az élet, és csak azután az irodalom.

 

   OZ: Ok. Mind a négyben van némi fondorlat, amire felkapja a fejét az ember. Az első információ még tegnap reggeli: nem utaztál Izmirbe, lemondtad a nemzetközi költőtalálkozót, hanem helyette Almásfüzitőn zsűrielnökként bíráltad tizenéves diákok versmondó technikáját. A dolog vélhetőleg összefügg azzal, hogy a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke (is) vagy, tehát nem árt szemmel tartani az induló nemzedéket, ugyanakkor töltekezésnek tűnik, a költő másként viszonyul a vershez, amikor maga előtt látja a fiatal versrajongók hitét. Mit látok jól, mit rosszul?
   TI: A Magyar P.E.N. Club egyik alelnökeként elfogadtam egy meghívást Izmirbe egy nemzetközi költőtalálkozóra. Azután kiderült, hogy a tervezettnél két nappal korábban kéne utaznom. Ami viszont egybeesik egy másik, és sokkal korábbi felkéréssel. Szűcs Jóska barátom Almásfüzitőre invitált, ahol Háború és béke címmel hirdettek szavalóversenyt megyei általános és középiskolásoknak. Milyen dolog lenne az, ha tatai születésű létemre előbbre valónak tartottam volna egy törökországi fellépést a szárnyukat bontogató ifjú megyei versmondók ügyénél?! Szerintem más is így döntött volna a helyemben...
   A kérdés második felére válaszolva: minden mindennel összefügg, vagy ahogyan mondani szoktam: minden mindenbe belelóg. Nyilván az sem véletlen, hogy egy olyan nagyszívű társaság, mint a Magyar Versmondók Egyesülete a tagjai közé hívott és fogadott. Nem vagyok én ott elnök, isten ments, időm sem lenne a sok csip-csup adminisztrációra. Irodalmi alelnökféle vagyok, és az a dolgom, ami más színtereken is, ahol meglehetős gyakorisággal és konoksággal előfordulok. Ugyanazt csinálom, mint a tengerparton vagy a nagyobb strandokon az animátorok, azzal az apró különbséggel, hogy ők a tespedők csontjait mozgatják meg, én az agyukat és a szívüket. Ez utóbbi a nehezebb, de minden csak addig nehéz, amíg könnyű nem lesz.

 

   OZ: A második hír szerint két köteted jön egyszerre, az egyik próza, a másik friss verseskötet. A cikkből nem derült ki, hogy a Könyvfesztre, netán a Könyvhétre, és hogy hol jelennek meg, melyik kiadónál?
   TI: Ne siessünk annyira előre. Ami már most látható: az április 23-26-i Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jön ki Minden ablak nyitva címmel válogatott versfordításaim gyűjteménye a Palatinus Kiadó gondozásában. Az alcímhez még egy dátum is tartozik: 1984-2009, vagyis 25 év terméséből gereblyéztünk a szerkesztővel, Reményi József Tamással. Talán nem érdektelen a fülszövegből idecitálni pár mondatot a könyvvel kapcsolatos lelkiállapotom megértéséhez: „Négy kultúra kereszthuzatában nyílnak és csapódnak az ablakok aszerint, hogy az elmúlt negyedszázadban milyen földrajzi és szellemi légtérben volt tartós maradásom. Az ausztrál, a finn, az izraeli és a skót versfordításaimban az a közös, hogy mindegyik más. És nem kell minden ablakon ki- vagy benézni ahhoz, hogy kiderüljön, a fordító is csak egy huzatra érzékeny ember.”
A bevett kiadói gyakorlat szerint, ahogy hallom, a könyvfesztiválra kijövő könyvek második életüket a Könyvhéten élik. Nem lesz ez máskét velem sem: azaz júniusban is dedikálok, ami egyébként számomra nem kicsit erotikus műfaj. Megtudni valakinek a te fülednek elrebegett nevét, fogadni és viszonozni a mosolyát, hallgatni a jó szavakat, netán az elismerést, beszédbe elegyedni addig (látszólag) idegenekkel, különösen, ha nők, és a nők tavasszal, nyár elején, a jól időzített könyvünnepek idején, vadítóan izgalmasak tudnak lenni a meglibbenő szoknyájukban, a finoman áttetsző blúzukban, melltartó és harisnya nélkül, a kontaktus terhektől és előzményektől mentes, közvetlen intimitásában... Esztétikailag, prédailag, meg úgy en bloc, nem?!

 

   OZ: A verseskötet - gondolom prózaíró aggyal -, minthogy Erotikon címmel két éve jelent meg válogatott szerelmesverseid gyűjteménye, talán közéletibb, politikusabb, naprakészebb lesz, ha egyáltalán megihletnek a mindennapokban érzékelhető furcsaságok. Jól gondolom? Rosszul?
   TI: A másik kötetről most beszélek először nyilvánosan. Ez is nagy bátorság, sőt talán botorság, mert beszélgetésünk pillanatában még nincsen teljesen kész. De ide kell még egy-két bővített mondat. Úgy kezdődött, hogy egy kiváló, határainkon túl is jól ismert, rangos helyeken kiállító képzőművész, Vásárhelyi Antal tavaly karácsony előtt azzal hívott fel, hogy mit szólnék egy közös könyvhöz. merthogy ő lát közös, és az értékítéletében összeadódó vonásokat kettőnk dolgaiban. Mármint az ő sajátos, Escher-i világra hajazó tér-architektúráiban és az én verseimben. Rólam alapból tudható, hogy élek-halok a szép kiállítású, elegáns könyvekért, szinte műtárgynak tekintem őket (lásd a Deodatus könyvem Lévai Ádám, a Zöld Rabbi könyvem Püski Sándor grafikáival), és elfogadtam a „kihívást”. Na, de mire?! Itt van ugyanis a kutya elásva. Ő küldött nekem egy 13 kompozíciót magába foglaló architekturális sorozatot azzal, hogy készítsek hozzájuk 13 szöveget. És hogy még furmányosabb legyen a „projekt”, kért tőlem másik 13 verset, amelyhez majd ő készít valamit. Azért használom itt ezt a furcsa szót, hogy „valamit”, mert ezek még nem készültek el, azaz nem beszélhetünk kész könyvről. De Tóni belőtte a Könyvhetet, és ő szavatartó ember. Én mindenesetre a Kettős látás munkacímet adtam a szövegeimnek, nagyon kíváncsi leszek, mire megyünk mi ketten...

   OZ: És mit lehet tudni, ha nem titok, ha nem krimi, a prózakötetről?

 

*********


   Itt tartunk. Turczi úr a prózakérdésre nem válaszol.
   Tűnődöm kicsit, kiszedem belőle a krimit, hátha zaklatja az érzékenységét, költőnél, aki prózaírásba torkollik, soha nem tudhatni.
   Tehát kiszedem a krimi-részt, újra elmail, hogy rendben, legyen szíves reagálni az utolsó kérdésre :
   OZ: És mit lehet tudni, ha nem titok, a prózakötetről?

   Némi idő elteltével válasz érkezik, hogy szerinte is rendben, küldjem majd a linket, és a fotók megfelelők-e. A regénnyel kapcsolatban meg se mukkan. Se jelzés, hogy nem akar rá válaszolni, se semmi. A szöveg alján árválkodik a kérdés, mintha ott sem volna. Annyit tudok az előzetes hírekből, pletykákból, hogy a regény egy húszéves fiatalember víkendjét dolgozza fel, egy fiú szexualice megmolesztált, szétostromolt nyarát meséli el némiképp pornóba hajolva, de maga a téma nem akadályozhatja abban, hogy válaszoljon, ha akadályozná, meg se írta volna. Így gondolom.
   Telefonálnom kellene, hátha nem is látta a kérdést, a digitalizáció csupa rejtély és rejtvény. Ritkán teszem, ritkán telefon, mert ami írva vagyon, az írva vagyon. Írónak csak az a történet érvényes, amely történet írva vagyon.
   De minthogy szorít az idő, felcsörgetem. Köszöntöm illő tisztelettel, és kérdem illő tisztelettel, hogy található egy kérdés az interjú végén, volna-e rá valami elfogadható magyarázat, hogy másodszor sem vette észre (őszintén azt hiszem, hogy tán átesett a következő oldalra, vagy ilyes).
   Turczi úr hümmög. Nem érthető, nem látta, netán nem lehet válaszolni rá. Kérdezem, hümmög tovább. Hümmögéssel telnek a percek. Aztán rákérdezek: István, mi legyen a regényre vonatkozó kérdéssel, töröljem? Nem vagy hajlandó válaszolni? Ez a rohadt telefon lezabálja a kártyámat.
   Azt mondja, nem tudja még, nem tudtak egyezségre jutni a kiadóval, lehet, álnéven, lehet, Hemingway nevén, lehet, valami női néven jön ki. Igaz, kicsit pornó, kicsit más, mint az eddigi prózai művei, nem tudni még pontosan, mire jutnak a kiadóval, hogyan tovább.
   - Ezek szerint bestseller készült, sikerkönyv, évekre fedezi a kaviárt, így lövi be a kiadód? - kérdezem.
   Hümmög.
   Akkor tehát mit tegyek?
   Itt megszakadunk. A Börzsönyben, ahol tartózkodik éppen, nincs térerő.
   Így jártunk. Lehet, Turczi valami elképesztő dologgal rukkol elő. Régen várok valami elképesztőre. 

 

*******************************************

 
   Turczi István író, költő, műfordító, irodalomszervező és egyetemi doktor. A Parnasszus című folyóirat és Kiadó alapító főszerkesztője. A Magyar P.E.N. Club alelnöke, a Magyar Írószövetség választmányának tagja; az Írószövetség Költői szakosztályának elnöke, a World Congress of Poets UNESCO-világszervezet vezetőségi tagja, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának kuratóriumi tagja, Díjai: lengyel Nemzetközi Költészeti Nagydíj, 2004., Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2004. József Attila-díj, 2006. Mongol Kulturális Akadémia Aranyszalagja, 2006. Az idén az irodalom tiszteletbeli doktora címet és diplomát vette át a World Academy of Arts and Culture idei acapulcói kongresszusán.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.