Fekete doboz - Szeged, a Kispendrájv usb-portja - Boldog Zoltán helyszíni tudósítása

Perovics Zoltán (Pero) "Kispendrájv, avagy a szegedi panyiga" című darabja a budapesti bemutató után kompatibilisnek mutatkozott Szeged usb-portjával is. Egy este alatt két előadást megért a rendkívül összetett performansz, amely fekete dobozzá változtatta a Grand Cafét, hogy különös titkot fecsegjen, üvöltsön, hörögjön világgá a néhány különc segítségével, akik keménykalapjukkal, frakkjukkal és rezzenéstelen arcukkal saját világuk hiteles figuráinak bizonyultak.  - Boldog Zoltán riportja fotókkal a helyszínről.

Fekete doboz

- Szeged, a Kispendrájv usb-portja

Pero performansza már a Grand folyosóján elkezdődött, ahol a laptopon futó kisfilm akár saját pendrájvunkra is áttölthető lett volna, de enélkül is egy olyan helynek mutatkozott, amely kezdő és végpontja is a produkciónak. A kispendrájvnyi méretű rövidfilmtől, amely egy kislány felé tartó fénynyalábbal a lelki vagy szellemi megvilágosodás igéretével kecsegtetett, egy kínosan groteszk világ fekete dobozába érkeztünk.

A kínosan groteszk világnak az előfutára a vécépapírt zászlóként lengető, segge szőrösségéről belenyugvón valló rezonőrszerű alak, akinek (látszólag) céltalan lobogólebegtetése és intim kitárulkozása megalapozta a performansz alaphangulatát. A szándékos beszédhibákkal, üvöltésekkel és kifordított légzéstechnikával kísért előadás félbeszakadt mondatai, túlhangsúlyozott artikulációi és véletlenszerűnek tűnő szövegszerveződése a dadaista Cabaret Voltaire előadásaihoz tette hasonlatossá a produkciót.

A hangszínházzá váló Kispendrájv állóképjelenetei az átállásnak is nevezhető kavalkádszerű etüdökkel leginkább egy esküvő motívumrendszere köré fűzhetők föl, ahol a menyasszony szoknyája körül gyűlő násznép felett egy pólya emelkedett folyamatosan a magasba. A gyermekséget megidéző kép – amely az üres pólyával egyben a hiányt is jelezte –  így egyszerre visszakapcsolt a kisfilmhez, és arra késztette a nézőt, hogy tisztázza a viszonyt a menyasszony és a csecsemő között.

Ezt a képet egészítette ki Lőw Immánuelnek, Szeged egykori főrabbijának Móra Ferenc özvegyéhez írt levele, amely a Deszkák, pallók, előkészületek kultikus, keménykalapokat tartó deszkájáról idézte meg Szeged két meghatározó alakját. A menyasszony szájából elhangzó „szeretem ezt a várost” túlhangsúlyozott kijelentése a „mondjak évszámot is” kérdésével a jelen és múlt szembesítésére hívta fel a figyelmet, sajátos kritikai színezetet adva az előadásnak.

A mennyegző, a születés és a halál egymásra rétegződését erősítették még, hogy a fölfelé emelkedő pólya akár a gyermeki lélek égbe tartó szimbólumaként is értelmezhető, a zavartan monologizáló ara pedig Tim Burton A halott menyasszony című animációjának eleven figurájaként. A három létállapot közötti kapcsolatot a reinkarnáció gondolatának felvetése szervezte ciklikus rendbe, és ez a körkörösség az egész performansz meghatározó elemének bizonyult mind a Pero előadásaiban elmaradhatatlan perpetuum mobile szerepeltetésével, mind pedig a kisfilmhez elkerülhetetlenül visszatérő nézővel.

A szürreális, álom- és látomásszerű performansz groteszk hitelességét erősítette a giccses miniatűr kütyük szerepének felnagyítása, mint a világító fészeké vagy a létállapotokról filozofáló, gyermekhangon megszólaló játéktelefoné, üzenetrögzítőé, kihangosítóé. Végső soron ilyen miniatűr kütyü a címben szereplő pendrájv is, amely méretéből adódó látszólagos jelentéktelensége ellenére korunk meghatározó hordozója lett, ahol egy kis dobozban egymás mellé kerülnek a legkülönbözőbb tartalmak. Ilyen túlcsordulásig sűrített, dobozba zárt bizarr kísérlet volt Pero legújabb performansza, ahol a fényjátékkal kísért hanghatások olykor nevetésre késztették a nézőket, olykor pedig zavarodott súgdolózásra annak ürügyén, hogy mit és hogyan mentettek át saját mentális adathordozójukra. 
 

Boldog Zoltán