Balla D. Károly előtt is létezett magyar irodalom a Kárpátalján! A hatvanas évek közepén jelentkezett az első, félelem nélkül felnőtt generáció, mely fórumot talált és teremtett magának, mesélte S. Benedek András, aki Együtt címmel szamizdat folyóiratot szerkesztett annak betiltásáig. Mert tisztában volt vele, hogy „egy kisebbség kultúra nélkül, önálló hagyományértelmezés nélkül nem fog fennmaradni.”

Együtt: egymás mellett vagy ellen Kárpátalján?

Az 1965-től két évig működő, kárpátaljai Együtt folyóirat alapító főszerkesztője, S. Benedek András, és a hét éve „újraindított” lap szerkesztőbizottságának elnöke, Vári Fábián László mutatta be a negyedévente megjelenő folyóirat idei első számát április 22-én az Írószövetségben. A kis létszámú közönség miatt talán nyíltabb, szókimondóbb volt a hetvenes évek közepe óta Magyarországon élő S. Benedek, szemtanúi visszaemlékezése máig élő sérelmekről vallott.

  Elmondása szerint erős, tenni vágyó évfolyam került az egyetemre 1965-ben, Drávai Gizellánál találkoztak a helyi értelmiség tagjai, s elhatározták, hogy a szovjet rendszer érdekeit szolgáló alibi irodalom – melynek két díszpintye azt hivatott példázni, milyen csodálatos a kisebbség élete – helyett valódi irodalmat adnak a magyarul olvasóknak. Az egyetemi diákkör vezetésének megszerzése után lapalapításra adták a fejüket, óvatos oktatóik azonban négy(!) példányban maximálták a darabszámot. Mégis 36-40 volt a példányszáma a linómetszetes címlappal készített periodikumnak, mely nem túl nagy szám, de kézről kézre adták. „Többen olvasták, mint ma irodalmi lapokat Kárpátalján” – értékelte a hivatalos engedély nélküli lap szerkesztője. Utasítást kaptak ugyan, hogy az első számban ítéljék el Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényét, ám ezt nem tették meg. 
  Balla László, a Kárpáti Kiadó vezető szerkesztője igen. 1964-es szakvéleménye megjelent a Kortársban, honlapjukon olvashatóak hasonló szép mondatai: „Melyek a kézirat alapvető fogyatékosságai? Számos, eszmei szempontból néha egyenesen káros állítást hordoz. A szerző egyenesen megcsúfolja azokat az ideálokat, amelyek a szovjet társadalom alapjának a talpkövét képezik (így például a kommunizmus építőinek erkölcsi kódexét), megkérdőjelezi a párt vezető szerepét az irodalomban és a művészetben, lejáratja a szocialista realizmus módszerét, és népszerűsíti az absztrakt művészetet.”

  Mivel a ruszin elöljárók nem értették, miről van szó az Együttben, két és fél éven át gond nélkül terjeszthették. Míg egy Magyarországra került példány alapján feljelentés érkezett ellenük, s csak a rokon rektorhelyettes segítőkészsége és határozott kiállása révén maradt el a komoly fejmosás.
  A lap körül csoportosulók később az ukrán Forrás vagy a Kárpáti Igaz Szó szerzőgárdáját erősítették. Mire Vári Fábián László az egyetemre került 1968 szeptemberében, már nem jelent meg az Együtt, de még akkor is emlegették. Talán ezért is figyelték gyanakvóan az ő törekvéseiket.
  Balla László feljelentése nyomán hamar katonai behívót kapott több egyetemista, s találta magát például az NDK egyik laktanyájában, mert az ügy kivizsgálását és értékelését is a területi pártbizottság tagjára, Balla Lászlóra bízták. 
  S. Benedek Andrást sem egyszerűen elbocsátották Kovács Vilmossal együtt kiadói állásából, hanem gyermekkori betegségéből eredő katonai alkalmatlansága ellenére besorozták. Mivel utána bűnbánó műveket nem adott közre, állást nem kaphatott megyéjében. Tanári diplomájával kertészként dolgozott 1974-ben, amíg fel nem mondtak neki, mert „vélhetően ideológiailag nem megfelelően locsoltam a virágokat”, majd utazó fényképészként kereste kenyerét 1976-os áttelepüléséig. Továbbra is követte a kárpátaljai eseményeket, s meglepve olvasta a Hatodik Sípról, hogy „az 1944 utáni Kárpátalja első irodalmi folyóirata, melyet Balla D. Károly hívott életre 1989-ben.” (Balla D. Károly az emlegetett Balla László fia) Mikor a Pánsíp is megszűnt néhány év után, a kulturális magazin egykori főszerkesztő-helyettese, Nagy Zoltán Mihály és Dupka György lapalapítás ötletével keresték fel Vári Fábián Lászlót 2002-ben. Az összefogás fontosságát jól kifejező Együtt cím használatához engedélyt kaptak az alapítótól, kifejezve, hogy az 1965-ös kezdeményezés folytatói kívánnak lenni, s immáron hét éve jelenik meg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirataként.

  Minden érdeklődő kapott egy példányt a Matl Péter illusztrálta, száz oldalas lapból, melyben a versek, prózai szövegek, kulturális programok mellett helytörténeti, szociográfiai tanulmányok szerepelnek, sőt kottával egy megzenésített vers szintén. Ruszin balladákat fordít bele rendszeresen Vári Fábián László, s gyakorta írnak Rákóczi népéről, a ruszinokról. „Mert nem szabad elfelejtkeznünk róluk, ha kinyújtott kezet keresünk. Bár most mi jobb helyzetben vagyunk, hogy végre újra összefogjon a Duna-medence közössége, ahhoz nem csak a kárpátaljai magyarságnak kell visszaszervesülnie a saját hagyományaihoz” – figyelmeztetett S. Benedek András, aki élvezetes művelődéstörténeti előadást rögtönzött ezután a ruszinságnak a magyar történelemben játszott szerepéről.
  Örömmel számoltak még be a 2009-ben indult, harmadik számánál tartó, ungvári Élet-jelről, s amolyan „négy-öt magyar összehajol” alapon terítékre kerültek az oktatásügy, a nyelv, a fordítás és a kisebbségi lét megannyi problémái.

Fotó és szöveg: Klein László

Kapcsolódó oldalak:
Az Életjel legutóbbi száma: http://www.hhrf.org/karpatiigazszo/ej200903.pdf
Együtt (az első 5 évfolyam): http://www.hhrf.org/mekk/egyutt/