Ugrás a tartalomra

Kína 9. Selyemgyár

A kínaiak ugyanis minden turistabuszt egy-két-három üzembe is elvisznek, a turistavezető percentet kap a vendégsereg vásárlása után. Így aztán a Kínai Nagy Fallal együtt selyemgyárban, üveggyárban és mázas fémedényeket előállító üzemben tettem látogatást.

 

 

9. Selyemgyár
 

 
A 14. század elejére Velence kifejlesztette a luxusipart, de a selyem helyi előállítására és feldolgozására alapult Luca gazdasága is.

  Agrártermény volt a selyem, amelyhez érdeke fűződött a kereskedőknek is, szóval minden szempontból Itáliának szánták ezt a szövetet. Bologna legfőbb iparága a selyemgyártás volt ekkor. A vidék eperfáinak levelén nevelték a hernyókat, a vidéki lakosok három hónapon át hordták a növényi étket a városokba, a városi hernyóetetőkbe, vagy maguk nevelték a jószágokat s adták el a városnak a selyemgubót, illetve a nyersselymet.

  Bolognában már fonókerékkel készítették a fonodákban a több elemi szálból álló selyemfonalat, nem kézzel, s nem guzsallyal-orsóval. A selyem ugyanúgy magas értéket képviselt, mint a gyöngy, a drágakő – s ezek biztosították a tulajdonosuknak azt, hogy ne birtokból gazdálkodjanak. A velenceiekben fel se vetődött soha, hogy birtokot szerezzenek, a vagyon másból keletkezett s másban raktározódott el.

  Hogy miként csévélik le a selyemgubóról a fonalat, azt magam is láthattam egy selyemszövet-gyárban. A kínaiak ugyanis minden turistabuszt egy-két-három üzembe is elvisznek, a turistavezető percentet kap a vendégsereg vásárlása után. Így aztán a Kínai Nagy Fallal együtt selyemgyárban, üveggyárban és mázas fémedényeket előállító üzemben tettem látogatást. Máskor jáde-figurákat csiszoló vállalkozást, gyógynövényeket csomagoló kolóniát, zöldséghámozó alkalmatosságokat előállító téeszt, teacsomagoló helyet, kávépörköldét, titkos recept alapján orvosi csodaszert előállító kollektívát fedezhettem fel. Minden ilyen helyen hatalmas buszparkoló létesült, s buszok karavánja várakozott az izgatottan vásárló (többnyire belföldi) látogatókra.

Géczi János
http://www.geczijanos.eoldal.hu/
 

Kína 1. Marco Polo http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1079
Kína 2. A Milliós http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1093
Kína 3. Sárkányok http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1106
Kína 4. A selyem http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1118
Kína 5. Buddha ünnepe http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1139
Kína 6. Feng sui http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1154
Kína 7. Kozmikus kert http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1162
Kína 8. Borostyánút http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1167

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.