Alexander Brody: Benkő Samu és Hunyady Sándor Kolozsváron
Két évvel ezelőtt Kolozsváron jártam. Hatvan év múltán először. Kedvenc nagybátyám, Hunyady Sándor, nyomait kerestem. Barátaimmal városnéző sétára indultunk. Hirtelen az egyikük hátramaradt. Pár lépésre mögöttünk beszélgetni kezdett egy elegáns, kalapos úrral. Majd mindketten csatlakoztak hozzánk. Bemutatkoztunk egymásnak. Benkő Samuhoz volt szerencsém. Mégpedig nagy szerencsém.
Benkő Samu és
Hunyady Sándor
Kolozsváron
Két évvel ezelőtt Kolozsváron jártam. Hatvan év múltán először. Kedvenc nagybátyám, Hunyady Sándor, nyomait kerestem. Barátaimmal városnéző sétára indultunk. Hirtelen az egyikük hátramaradt. Pár lépésre mögöttünk beszélgetni kezdett egy elegáns, kalapos úrral. Majd mindketten csatlakoztak hozzánk. Bemutatkoztunk egymásnak. Benkő Samuhoz volt szerencsém. Mégpedig nagy szerencsém.Hiszen véletlenül megismerhettem egy enciklopédikus tudású és egyben valódi úriembert. Egy olyan szerény reneszánsz férfit, aki ma már világszerte kihalóban van. Valakit, akit minden érdekel és mindent tud, amit egyáltalán értékes tudni. Nekem úgy tűnt, hogy Kolozsváron ismerte minden ház történetét - és azokét, akik valaha benne laktak. A rövid séta bizonyította, hogy otthon van úgy a világtörténelemben mint a világirodalomban. De nem ez hatott rám a legerősebben. Hiszen diákkoromban gyakran ebédeltem Einsteinnel, úgy ahogy mostanában John Lukaccsal. Mindkettejüket is jellemzi a tudás és a szerénység. Benkő Samunál az fogott meg, hogy az első pillanattól kezdve nyájasan, barátian és szeretettel viszonyult hozzám, pedig csak percekkel azelőtt az utcán, véletlenül ismert meg.
Elmondtam neki, hogy szívesen felkeresném azt a helyet, ahol Hunyady Sándor tanyázott, mint fiatal ujságíró. Benkő Samu habozás nélkül elsétált velünk a Farkas utcába, a Református Kollégium lakóházához, ahol valaha Sándorka Kuncz Aladárral, Áprily Lajos tanári lakásában élt albérletben. Megmutatta az emeleten azt a két ablakot, ahonnan Sándorka valaha kinézett a fákra és az utcán sétáló lányokra. Nekem ez igen sokat jelentett és ezért a gesztusért örökké hálás leszek Benkő Samunak.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1934-ben, sok évi távollét után Hunyady Sándor hazatért egy látogatásra Kolozsvárra. Többek között így ír az útról és az érkezésről:
“…Egyszerre kékebb lesz az ég, zöldebb a fű. Furcsa rajzú felhők az égen. Lebocsátom az ablakot. Érzem a havasi levegőt, teli szénillattal és egy kis füstszaggal. Nedves fa éghet valahol.
A vad sziklák oldalában, kis tisztáson, amelyet szabadon hagyott a bükk, apró kalyibák. Nincs ezeken a kunyhókon kémény. Összehajló rőzsetetejük kúpján ered vékony kék szalagban a füst. Azt érzem…
Istenem! Itthon vagyok, Erdélyben! Hát itt van Kolozsvár. Az állomásépület homlokán tábla. Ez van a táblára festve:
Cluj! – Nekem festhetnek akármit. Nekem ez az ázsiai jellegű, zsúfolt állomás, szalmakalapos, bocskoros parasztjaival, füttyeivel, kőszénporával, az iklódi motorossal, a tömött székely vicinálissal mindig Kolozsvár kapuját fogja jelenteni.
Jön a hordár. Szedi össze szuszogva a cókmócomat. Megnéz aztán megszólal?
- Fiakerre tekintetes úr vagy autóra?
Óh ez a tömzsi legény már az én emberem, testvérem. Meglátta ebben a Bábelben az orromon, hogy magyar vagyok. És én is látom a homlokán, a válltartásán az eredetét. Valami kapcsolat támad közöttünk. Először kettőnk közt, aztán hármunk közt. Mert a kocsis is magyar, pedig micsoda hegyes, mokány süvege van.
Na gyerünk befele, a városba.
Hosszú ucca kezdődik a pályaudvarnál. Úgy hívták valaha Ferenc József út. Tizenöt éve keresztelték el Cale Regele Ferdinandnak. Régen csöndes volt és üres ez a széles, hosszú út. Országút inkább, mint városi ucca. Ma teli házzal és bolttal.
Keletiesen hemzseg, nyüzsög, kiabál.Szekerek és autóbuszok torlódnak rajta össze…”
Bizony Kolozsvár igen sokat változott hetvenöt év óta. És hatvan év óta is, amikor utoljára jártam erre mint gyerek. Viszont Sándorkával együtt én is úgy éreztem: “itthon vagyok”. Pedig én nem Kolozsváron születtem.
Alkonyodni kezdett. Nagybátyámra gondoltam és arra, ahogy nekünk gyerekenek Erdélyről és Kolozsvárról mesélt.
Ugyanaz a mély szeretet áradt minden mondatából, melyet aznap Benkő Samu szavaiból éreztem. A másnapi repülőút előtt, este még későig merengtem hotelszobámban. Eszemben járt Hunyady Sándor és Kuncz Aladár egykori házigazdája is. Sóhajtva godoltam Áprily Lajos Kolozsvári éjjelének utolsó versszakára:
“Holdas tetők, virághavas tér,
dalok, tüzek, csodák:
nem az enyém többé! – Ahasvér,
gyerünk tovább!"
