Sárközi Mátyás: Háromszáz éves torony

A filoszok nem fértek a bőrükbe, aludni egyáltalán nem lehetett tőlük. Árvay, az Amerikából jött egyetemi tanár végigkergette a termeken Filárt, az összehasonlító irodalomtörténészt, plasztik játékkarddal hadonászott és rekedten üvöltötte: – Leszúrlak, mint egy kutyát!

Sárközi Mátyás

Háromszáz éves torony

A filoszok nem fértek a bőrükbe, aludni egyáltalán nem lehetett tőlük. Árvay, az Amerikából jött egyetemi tanár végigkergette a termeken Filárt, az összehasonlító irodalomtörténészt, plasztik játékkarddal hadonászott és rekedten üvöltötte: – Leszúrlak, mint egy kutyát!
Az irodalomtörténész, kilóit meghazudtolva, fürgén iramlott tova, leszáguldott a torony dübörgő grádicsain a kerek nagyterembe, ahol egy jobb sorsra érdemes, ifjú holland művész a szobrait állította ki, csupa szúrós, szegletes fémkompozíciót. Itt beugrott Filár egy embermagasságú szobor mögé, amelynek nekirohanva doktor Árvay felvérezte homlokát és karját. Ettől megnyugodott.
Magda a női hálóterem küszöbén állt s méltatlankodva fintorgatta sima cserkészlány-ábrázatát.
– Nem elég, hogy lehetetlen aludni tőlük – mondta Anninak – ráadásul mocskosszájúak. Neveletlen banda.
A filoszok még sokáig dübörögtek föl-le: egy folyóirat főszerkesztőjét bezárták a szekrénybe, egy lírai költőnek ellopták és az utolsó cseppig megitták két üveg konyakját.
Tamás a duhajkodásban nem vett részt, ő itt még új fiú volt. Ilfordban ritkán maradt fenn éjfél utánig, most is elálmosodott. De a ricsaj közepette képtelenség lett volna aludni, így a sarokba húzódva szítta kihűlőfélben lévő pipáját. Nézte a rajcsúrozó öregfiúkat, akik már majd mind nősek voltak, vagy elváltak, gyerekes családapák, s ezt az évenkénti holland kirándulást nemcsak szellemi felüdülésnek tekintették, hanem a maguk sok mindent pótló infantilitásában afféle kanmurinak is, vidám, szilveszteri hangulatú korhelykedésnek, évfolyamtalálkozónak, dzsemborinak, zarándokútnak az ifjúság forrásához.
A sebzett professzor jajongása lecsalta Tamást a nagyterembe, akárcsak a pongyolás Magdit, aki még mindig fintorgott és foga közt elszisszentett egy-két „barbárok”-at, vagy „hülyék”-et, de azért a zilált profnak ő nyújtott elsősegélyt, s vizes zsebkendőt nyomott homloksebére.
– Blödheit, ezek tiszta blődök – mondta aztán Tamásnak, aki részvevőn figyelte az eseményeket.
– Megzavarják a maga beauty sleep-jét – válaszolta a fiatalember.
– Maga angliai? (S mikor a fiú hümmentett) – Először van itt?
– Először.
– Én már negyedszer. Ősszel minden évben eljövök. Vonzanak az érdekes emberek. Tudja, ahol élek, Frankfurt mellett, találhatok jómódú fiatalembereket, jóképűeket is, de intellektuális gondolkodásúakat nem.
Már a bárpultnál ültek és a szolgálatos bár-kisegítő, egy szakállas holland, genever-t buggyantott a poharukba. Tamás keveset szólt, pöfékelt, elszítta a töltetet, majd parázsra újból rátömött a kerek szelencéből. Hallgatta Magdit, aki még így késő éjjel is üde jelenség volt, tele az elmúlt nyár európai napsütésével. Folyamatos csacsogásából kiderült, milyen életre vágyik: családi villára fenyők és nyírek között, nyári lakásra a spanyol tengerparton, piros kis sportkocsira, ezüstszürke Mercire, szőke és jólnevelt gyerekekre, estélyiruhás operalátogatásokra, csokornyakkendős íróbarátokra, mindenre, ami a képeslapokban látható.
– Persze, ez így túlzás. De konok kitartással, részben vagy egészben, idővel megvalósítható. Magda hátravetette a fejét és a hatás kedvéért néhány másodpercig így is maradt.
Aztán közelebb húzódott Tamáshoz, aki pipaszutykot kapart egy gyufaszállal, más híján a kiürült poharába. – S maga hogy élne, ha tehetné, Tamás?
– Magda, kapjon magára valamit. A parking legszélén áll egy rozoga Austin, az az enyém. Lefeküdni nem érdemes, amíg Árvay és a többiek a teljes repertoárt le nem adták. (Épp a Sztálin Kantátánál tartottak.) A kocsiban várom, lehajtunk az öbölig és közben beszélgethetünk.

***

Feketeségben kövülten aludt a holland városka, lassan berregett végig főutcáján a kopott kocsi, ki az országútra s az erdő mentén az öbölig. Tamás elmondta, hogy két évet még a Műegyetemen végzett, de a tanulmányait Londonban fejezte be. Repülőgépeket tervez, szereti a zenét, sokat olvas, London mellett lakik egy régi házban, amely csak három szobából áll: egy van lenn és kettő fenn, előszoba nincs, belépve mindjárt a nagy nappaliban találja magát az ember, ahol sok a könyv és kényelmes karosszékek terpeszkednek. Mert hát olcsóbb házat venni, mint lakást bérelni. Az egyik kis fönti szoba a dolgozója, onnét figyelheti az égbolt színváltozatait, amelyekkel csak egy szigetország ege szolgál, főleg délután vagy hajnaltájt.
Közben leérkeztek az öbölhöz, amely sivár volt, sötét és lapos, de tengerszagú és a visszahúzódott víztükör időnként meg-megvillant távolabb.
Magdi már tegezte: – Ezt szeretem benned, hogy ilyen nyugodt, pipás angol vagy. És te milyennek látsz engem?

(A fene egye meg a hülye kérdéseidet – gondolta némi ingerültséggel Tamás. Csinos kis szentimentális cserkészparancsnoknak látlak, akinek igénye a mélynek tűnő sekély lelkizés, Rákospalotáról hozott s most Dörningheimben kiforrt, konok feltörekvési vággyal párosítva.)
 

– Turcsi orrúnak – mondta végül.
Magda ekkor suttogni kezdett: – Mint amikor a réten fűszál a fűszálhoz hajol...
– Jobb, ha visszamegyünk, kezd egy kicsit késő lenni – mondta Tamás. Kevetlenül begyújtotta a motort és visszakanyarodott a kocsival az útra. A toronyig nem szóltak egymáshoz.

***

A költő, a szerkesztő, a prof meg az összehasonlító irodalomtörténész ott ült a bár sarkában. Látták őket együtt belépni. Tamás megállt az öregfiúknál. A filoszok regényt írtak, brigádmunkában. Lejtõs Lanka örömlány ledér kalandjairól íródott a kaláka-regény, négy oldalt már sikerült összekalapálni két éjszakai szeanszon.
– Gyere, Pintér Tomi, igyál és ötölj – szólt felé a költő, aki ismerte még gimnazista korából. – Hõsünk Lanka, az idegenbe szakadt úrilány, aki nem veti meg a földi örömöket.
– Enni szeret? – kérdezte Tamás, aki hirtelen döbbent rá, hogy éhes. A holland kantinos lányok gyéren táplálták a tanulmányi hét részvevőit.
– Enni és inni imád – helyeselt a prof.
– Akkor hát írjunk a sztoriba egy Krúdy-mód érzékletes ebédet. Vetődhet Lanka akárhová, kissé elangolosodhat, vagy kissé elnémetesedhet, de ha más nem, a gyomra feltétlen megtartja magyarnak.
– Helyes beszéd – mondta az összehasonlító irodalomtörténész. – Kezdjük ott, hogy Lejtős Lanka vadas nyulat eszik zsemlegombóccal.

(2002 augusztusában jelent meg az Irodalmi Jelenben)