Kína 4. A selyem

És selyem, selyem, szélsuhogású-szellőkönnyű selyem mindenütt. Amiről a görögök azt mondták, hogy az istenek ajándéka, azaz serikon. Seneca mondása pedig igaz: a selyembe öltözött asszonyok ugyanannyit mutatnak magukból a nyilvánosságnak, mint a házasságtörőnek a hálószobában. Igaz, ő időben megkésetten, ezért feleslegesen kárhoztatja a luxusterméket, hiszen már az i. e. 4. században megérkeztek az első légies kelmék Európába. Az a hír járta róluk, hogy fákon teremtek.

Kína 4. A selyem

  Az egyszarvú, a teknőc, a főnix ugyanolyan mágikus állat, mint a sárkány, és persze mindegyiküknek sok-sok változata létezik, a képi ábrázolások szerint kétségtelenül.
 

  A Tiltott város s valamennyi régi kínai település zsúfoltig van felhők és felhőlények kőből, porcelánból, bronzból, agyagból, fából készült másolatával; el sem lehet mondani, milyen praktikus egyszerűsítések révén képes a legkülönbözőbb művelődési korszak kínai mestere a felhők és lakóik lényegét megjeleníteni. Az erősen absztrahált felhőformák legelső pillanatra olyanok, mintha egymás mellé csúsztatott, kiszáradt tehénlepényekből állnának egybe. Koncentrikus vonalak kanyarognak a hullámzó peremű felhőformákban. Amúgy nagyon olyanok, mint a barokk szobrok mögött álló felhők, például Bernininél. Avagy a kisvárosok kései barokk templomaiban a falapokból kifaragott, majd fehér olajjal vagy kályhaezüsttel lekent felhődekorációk. Így aztán felhők között lépdel a lépcsőn fel- és lemenő sokaság, s ha valaki a pavilonok oszlopai előtt áll, akkor felhők nézésébe merül, az útkereszteződésekben, az egyetlen tengelyre állított templomkertek épületei közébe illesztett pailouk, azaz díszkapuk alatt bámészkodók ugyancsak felhők alá tolakszanak, s a hagyományos papírkivágás asztrológiai jegyei között ugyancsak felhők lebegnek, a porcelánok, a rekeszzománcok és a lakkfaragványok, miként mindenféle hétköznapi tárgyak is zsúfolásig telve kölyökfelhőkkel. S mert az épületekben a tárgyak többnyire szimmetrikusak, a felhőrendszerek mindegyiken megduplázódnak, s ez sajátos ritmizáltságot nyújt mindannak, amire rácsodálkozik a tág tekintetű fehér ember. Szimbolikus teret képeznek az égi dolgok, nincs ezzel semmi baj, csak meg kell tanulni az értelmét és a használatát. Nyilván az európai a saját maga szimbolikus terét ismeri: abban, ha megszokta, nem akad semmi fölfedeznivalója.

  A rend, amelyet az ember teremt a képpel befogadható világban, kettős. Az egyik tengelyre állított és szimmetrikus: a mindig észak-déli irányban álló épületek. A kapuk, a négyszögletes és zárt udvarok, a teraszon álló épületek, a mindig páratlan számú nyílással rendelkező csarnokok, a színesre festett fából készült részek, a lecsüngő ereszű és visszakunkorodó peremű és élű tetőzet, az egymásra emelt pavilonoknak ható – belül hatalmas szobrokat rejtő – pagodák, városfalak. A szimmetriát tökéletesen tagadják azok az építmények, amelyeket nem a kozmosz belső rendjét, hanem megragadhatatlanul sokféle természetét példázandó készítettek. A tavak, a kertek (amelyek egyenrangúak az épületekkel) éppúgy rendezetlenek, aszimmetrikusak, mint a hagyományos művészetek tárgyábrázolatai, annak ellenére, hogy megtervezetten ilyenek.

  Peking például – minden, ami benne régi építésű – rács alaprajzú. Marco Polo veszi észre ezt a szigorúan szabályos településmintázatot, s ír a császári palotáról, bár majd csak a mongolokat elűző Mingek fogják a Tiltott várost – a mongol negyeden belül – megépíteni. Még ha egy i. e. 4-3. századi mű, a Zhouli útmutatása alapján is. Egyébként azok a Mingek ők, akik a Nagy falat megerősítették és kiegészítették.
   És selyem, selyem, szélsuhogású-szellőkönnyű selyem mindenütt. Amiről a görögök azt mondták, hogy az istenek ajándéka, azaz serikon. Seneca mondása pedig igaz: a selyembe öltözött asszonyok ugyanannyit mutatnak magukból a nyilvánosságnak, mint a házasságtörőnek a hálószobában. Igaz, ő időben megkésetten, ezért feleslegesen kárhoztatja a luxusterméket, hiszen már az i. e. 4. században megérkeztek az első légies kelmék Európába. Az a hír járta róluk, hogy fákon teremtek. Ámbár akkor hol teremtek a selyemmotringok, amelyeket a szövetnél szívesebben szállítottak s adtak tovább a kereskedők a Selyemút nyugati végén a türoszi és az antiochiai szövőszékek mestereinek? Vergilius úgy írta le a selymet, mint valami ismeretlen, különös keleti fa levelén képződő gombát, s csak a 2. századi Pauszaniasz korrigálja ezt a széltében-hosszában ismételgetett tévedést. A történész és életrajzíró szerint a selyem alapanyagát rovar állítja elő, amely lényt a pókhoz talált hasonlatosnak, és amely szorgosan készíti a kócot önmaga számára, hogy abban pusztuljon el.

  A selyemnek szintén köze van a felhőkhöz, a színe is sokszor égi. Vagy kék, vagy közvetetten utal az égboltra a császár sárga színével, illetve annak vörösével. S a selyem festmények alapjául is szolgál: rajta a képek (ábrázoljanak a taoistáknak oly kedves madarat és virágot, tájképet vagy az írástudót-hivatalnokot jelképező bambuszt) a makro- és a mikrokozmosz összecsengését példázzák.

Géczi János
http://www.geczijanos.eoldal.hu/
Kína 1. Marco Polo http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1079
Kína 2. A Milliós http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1093
Kína 3. Sárkányok http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1106