Gyugyu bácsi az üvegfalon innen – Káli Király Istvánnal, a marosvásárhelyi Mentor kiadó vezetőjével Gáspár-Barra Réka beszélget

Tizenhat éves működése óta a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó több mint félezer kötetet jelentetett meg, többségében hiánypótló kiadványokat, nagy figyelmet fordítva az erdélyi magyar kulturális örökség ápolására. A hasonló törekvésű, nagy hagyománnyal rendelkező erdélyi kiadók mellett azonban a Mentor is állandóan szembesül a könyvpiaci fonákságokkal. Minderről Káli Király Isván, kiadóigazgató mesélt, a dévai Vox Libri könyvaszlonban, ahol a Mentor két legújabb kiadványával ismerkedhettek az érdeklődők.

Gyugyu bácsi az üvegfalon innen

– Káli Király Istvánnal, a marosvásárhelyi Mentor kiadó vezetőjével Gáspár-Barra Réka beszélget –



– A könyvszalon egyik főszereplője, Bogdán Lászó, a Mentornál megjelentetett köteteinek számát illetően már a tucatnyihoz közelít. Legfrissebb regénye azonban, a A kintrekedtek című trilógia első kötete mérföldkövet jelent irodalmi munkásságában. Legalábbis így fogalmazott a kiadó. Miért?
– Bogdán László egy rendkívül termékeny és gazdag fantáziával megáldott író. A most bemutatott Tatjana című regényéig kitartóan próbált választ keresni arra, hogy létezhet-e ember autonóm lényként egy olyan társadalomban, amely félig-meddig emberellenes korlátokat kényszerít rá. Meg tud-e nyilvánulni az eszme, a gondolat egy olyan világban, ahol diktatúrák határozzák meg, hogy mi legyen az embernek a sorsvonala. Ezt Bogdán László kiválóan művelte és számtalan ilyen témájú regényéért Márai Sándor-díjat kapott, a Hutera Béla utolsó utazása című kötetével pedig a békéscsabai Bárka folyóirat Nívó díját nyerte el és szintén ezért a kötetért kapta 2007-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának díját.
– A Tatjána azonban már túllép ezen a témakörön...
– Igen. Bogdán László nem az az író, aki egész életében egyetlen téma körül kerengjen. Ezúttal megpróbálja más megközelítésből feltárni mindazt, ami az emberhez köthető. Elsősorban az emberi létet a férfi és a nő viszonya határozza meg. És a szerző hatalmas fantáziája mellett gazdag élettapasztalattal is rendelkezik e téren. Így erre építve próbálja meg kideríteni trilógiájának már első kötetében, hogy hol is van a szabadság határa. Mire képes az ember a szabadság határain belül. Mi az, ami a realitáshoz, és mi az, ami a képzelethez köti a szabadság ürügyén. És itt aztán Bogdán igazán ki tudta élni gondolkodó emberi és írói mivoltát, úgy szőve a történetet, hogy az olvasó nehezen tudja meghúzni a vonalat a valós és képzelt világ között. Mint ahogy sokszor ez az életünkben is előfordul. S közben felvetődik a kérdés, hogy létezik-e olyan erő, amely a szabadság korlátai között az embert rákényszeríti, hogy másképpen éljen, mint ahogy szeretne. Bogdán nem akar kioktatni, egyszerűen történeteket mesél el és az ember magától ébred rá arra, hogy a szabadságában is kiszolgáltatott lény.
– A Mentor másik bemutatásra került kötetében Magyar Zoltán, a Magyar Tudmányos Akadémia néprajzkutató osztályának a munkatársa a legvalóságosabb világot tárja elénk a farkaspataki Gyugyu bácsi történetei kapcsán. A Mentor standjain nem ez az egyetlen néprajzi kötet. Van erre kereslet?
– Bár a Mentor eredetileg a Látó szépirodalmi folyóirat szellemi körére épülve, elsősorban szépirodalmi művek megjelentetése terén próbált szolgálatot teljesíteni, egy adott pillanatban ráébredtünk arra, hogy az erdélyi könyvkiadásnak komoly adóssága van e térség történelme, néprajza feltárásában és így az 1990-es évek végén kibővítettük a kiadványaink skáláját. Ekkor jöttünk rá, hogy a történészek és néprajzosok a legszorgalmasabb szerzők Erdélyben. Történelmi tanulmányokkal önként jelentkeztek nagyon sokan. A néprajz terén azonban felkértük Keszeg Vilmost, a Babeş-Bolyai Tudománegyetem néprajz és antropológia szakának tanszékvezetőjét, hogy térképezzük fel közösen mi az, amit néprajz témában érdemes kiadni. Elsősorban a már beaavatott néprajzkutatók által írt szövegeket jelentettük meg, Keszeg Vilmosét, Hála Józsefét. Aztán jelentkeztek fiatalabb szerzők is, közöttük Magyar Zoltán, aki mondakutatóként nyilvántartott néprajzos. Ő térképezte fel, hogy melyek azok a tájegységek Erdélyben, ahol még élnek olyan emberek, akik utolsó mohikánként elmondhatják az illető vidék mese- és mondavilágát, történetét. Eddig négy kötete jelent meg a Mentornál. Ez utóbbi Tamkó Fülöp Gyugyu gyímesfelsőloki csángó ember történeteit tartalmazza. Gyugyu bácsi egy rendkívüli egyéniség, körülbelül 20 centis bajusszal, aki csillogó szemével is többet mond, mint bármely tudományosan megírt tankönyv.
– Szintén e témakörhöz kapcsolódik az Emberek és kontextusok címet viselő sorozat, melynek kötetei hasonló népi bölcsességről árulkodnak...
– Valóban. Ezt a sorozatot szintén a néprajz és antropológia tanszék kezdeményezésére indítottuk, köteteiben azt kutatjuk, hogy milyen belső kényszerűség és külső hatás nyomán válik egy-egy ember egy bizonyos tájegység, közösség hivatásos írójává. Hát itt is sorolhatnám András Erzsi magyarvistai parasztasszony vagy Berekméri István András sáromberki parasztember példáját, aki úgy írja meg az élettörténetét, hogy minden politikai és tudományos elvárástól mentes, hiteles képet nyújt az adott történelmi időszakról. Nos ezek azok a szövegek, amelyek eredetiek, kiadatlanok és részét képezik az erdélyi és az összmagyar kultúrának.
– Kanyarodjunk vissza picit e munkának a legprózaibb részéhez. Mennyire van kereslet ezekre a néprajzi kiadványokra. És egyáltalán a magyar nyelven kiadott bárminemű könyvre itt Erdélyben?
– Hát ez a legárnyékosabb oldala a könyvkiadásnak. Nem tudtuk még kitalálni azt a módszert, amellyel minden térségben, minden réteghez el tudjuk juttatni a könyveinket, vagy legalább ajánlatunkat. Most próbálkozunk az úgynevezett Könyvkeresővel, amit egy napilapba 8000 példányban belövünk, hogy hátha az emberek tudomásul veszik, hogy kiváló erdélyi kiadók kiváló könyveket jelentetnek meg. Természetesen az áraink sem reálisak, hiszen manapság a könyvek három, négy, ötszáz, legtöbb ezer példányban jelennek meg és ilyen példányszám mellett, ha nem lenne támogatásunk olyan eladási árat kellene megszabjunk, amit nem lehetne megfizetni.
– Az utóbbi időben divatossá vált a határok megszűnését emlegetni. Az erdélyi könyvkiadók piaca mennyire szorul a kulturális téren már csak jelképes országhatárok közé?
– Ez az egyik legnagyobb fájdalmunk, hogy nem sikerült betörnünk a magyar könyvpiacra. Nem csak hogy nem támogatják az erdélyi kiadókat, hanem néha még kárörvendő fityiszt is mutatnak az üvegfalon túlról, melynek innenső oldalán állnak azok az erdélyi kiadók, melyek egyfajta néma szövetségben próbálnak helytállni a közszolgálatiság terén is és néha a racionális gazdasági megfontolásokat átlépve jelentetnek meg olyan kiadványokat, melyek az évtizedekig alkalmazott cenzúra által a könyvkiadásban fehéren hagyott foltokat próbálják betölteni. E könyvek magyarországi forgalmazására azonban nemcsak támogatás nincs, hanem kimondott ellenállást tapasztalunk a magyar könyvpiacot uraló cégek részéről. Az a baj, hogy akik a nemzeti kultúrstratégián kellene hogy dolgozzanak, és nem dolgoznak, még mindig nem mérték fel, hogy az amit mi csinálunk, az része az összmagyar kultúrának, és ha ezeket a témákat most nem dolgozzuk fel, nem adjuk ki, félő, hogy megemészti őket a történelem süllyesztője. Az Erdélyi testamentumok sorozatunk például, amely a magyar írásbeliség egyik legelokvensebb példája nem lenne szabad, hogy hiányozzon egyetlen valamire való magyar könyvtárból sem. Nos, mi tavaly 239 magyar könyvtárnak küldtük el az ajánlatunkat, abból összesen négy válaszolt és mindössze 6 darab könyvet vásároltak meg. Ez magáért beszél.
– A dévai Vox libri könyvszalonban kétnyelven folyt a magyar kötetek bemutatása és ekkor vetődött fel a kérdés a román könyvbarátok részéről, hogy miért nem jelennek meg fordításban is a nagysikerű magyar regények?
– Mi próbálkoztunk a kilencvenes évek derekán néhány fordítással betörni a nagy román könyvpiacra is. A forgalmazók át is vették a könyveket. Aztán kiderült, hogy azért, amennyit eladtak és nem fizettek ki még pereskedni sem érdemes velük. Egyetlen igazi siker a Wass Albert Funtinelli boszorkánya volt, melynek fordítását a román nacionalisták pro- és kontra kritikájukkal annyit reklámozták, hogy az ezer példány szinte játszva elkelt. De más kötettel nem merünk próbálkozni. Van a magyar államnak egy programja: a Magyar Könyvalapítványon keresztül amúgy is fordítanak románra és van halvány érdeklődés, mondjuk Eszterházy Péter könyvei iránt, vagy a Marosvásárhelyről elszármazott Dragomán György Fehérkirály című regénye iránt. De mi nem merjük megpróbálni azt, hogy komoly összegeket fektessünk magyar könyvek fordításába, mert sajnos még mindig tudomásul kell vennünk, hogy a román piac előítélettel van minden magyar eredetű kiadvánnyal szemben.