Vita. Min? - Vitamin beszélgetéssorozat. Grand Café, Szeged, 2008. szeptember 17.

"A szegedi Grand Café szeptember 17-én indított beszélgetéssorozatának első estjén Grecsó Krisztián Tánciskola című regénye kiváló állatorvosi lónak mutatkozott a kritikai beszédmód köznyelvi gyakorlására, de annál kevésbé gerjesztett vitát. A szegedi kötődésű Grecsóval és szövegével szemben egyöntetűnek tűnt az az állásfoglalás, hogy a vidékhez kapcsolódó kliséi nemhogy nem kísérlik meg új nézőpontból megjeleníteni a magyar vidéket, hanem inkább elmélyítik az ezzel kapcsolatos sztereotípiákat." 
 

Vita. Min?

- Vitamin beszélgetéssorozat.

Grand Café,

Szeged, 2008. szeptember 17.

A szegedi Grand Café szeptember 17-én indított beszélgetéssorozatának első estjén Grecsó Krisztián Tánciskola című regénye kiváló állatorvosi lónak mutatkozott a kritikai beszédmód köznyelvi gyakorlására, de annál kevésbé gerjesztett vitát. A szegedi kötődésű Grecsóval és szövegével szemben egyöntetűnek tűnt az az állásfoglalás, hogy a vidékhez kapcsolódó kliséi nemhogy nem kísérlik meg új nézőpontból megjeleníteni a magyar vidéket, hanem inkább elmélyítik az ezzel kapcsolatos sztereotípiákat.
Amíg Szilasi László egy tehetséges ember elhibázott és következetlen kísérletének tartja a regényt, és az est zenitjéhez közeledve fokozódó hallgatásával nyomatékot is ad álláspontjának, addig Darabos Enikőhöz kapcsolódva mégis leginkább ők ketten emelik ki a szöveg érdemeit. A békák Waterloo-ja, valamint a méhkeréki román feketemunkások démoni megjelenítése azonban az ő szemükben sem képes ellenpontozni a narrátor és a szereplők szólamainak összekuszált szövevényét, az elidegenítő nyelvi humort (Antigané).
Az íróhoz való személyes kötődés hangjait sem nélkülöző Mikola Gyöngyi a vidékiség kérdését állítja megközelítésének középpontjába, amely meglátása szerint mintegy Szegedet emelve a szövegvilág kitüntetett helyszínévé, a Békéscsabának megfeleltethető Tótvárost állítja a vidéki város non plus ultrájaként az olvasó elé. Ehhez kapcsolódva a vidékiség fogalmának elhibázottságát kísérli meg hathatós elméleti apparátussal megvilágítani.
Az igényes olvasók képviseletében jelen lévő Erdélyi Ágnes Mikola Gyöngyihez kapcsolódva a szexualitás és bűnösség közvetlen összekapcsolását tartja zavarónak, és felhívja a szöveg egy látens vallási vonalára a figyelmet. A szöveggel szembeni jelentős fenntartásai ellenére a zárlat által megképzett katolikus kontextusban képes olyan nézőpontokat felvonultatni, amelyek már magukban felkelthetik a hasonlóan igényes olvasótársak figyelmét. Emellett egy olyan újraolvasáshoz is alapot adhatnak, ahol a túlzottan közvetlennek ható Doktor Faustus-reminiszcenciák, valamint a Jézus testeként jelen lévő lángos az ördögi Szalma Lajossal ellenpontozva is megtalálhatják újrarendezett helyüket egy hétköznapi vidéki szakralitásban.
A néha önéletrajzinak és Grecsó önvallomásának tűnő részek szélsőségesen szubjektív értelmezéseit a moderátor Gaborják Ádám időről időre azzal próbálja ellensúlyozni, hogy folytonosan figyelmeztet az elbeszélő és szerző közé rajzolt koránt sem egyértelmű egyenlőségjelre. Kísérletét néha megszakítja egy-egy elfojtott hozzászólás a nézők köréből, és egy bátrabb hallgatói megjegyzés, amely szerint a narrátor akár még a vidékies történetmondás létmódjára is utalhat azzal, amit mohó kritikusai hibának vélnek.
Az igényes lektűr fogalmának bevezetése is felvetődik a Tánciskolával kapcsolatban, hiszen a kategorizálás Mikszáth és Móricz szövegeihez képest szintén zavarbaejtő. A vita pedig az elhibázottság fogalmát közfelkiáltással kapcsolja egy tehetséges, mára már egyre kevésbé vidéki író regényéhez. Bár az sem kizárt, hogy a regény egyre kevésbé vidéki és egyre kevésbé regény.

Boldog Zoltán