Megkérdezték Széchenyit,
milyen jövőt eszményít.
„Úgy, mint Kossuth kigondolta,
csak épp fordítva gombolva!"

Virrasztásra, ha nem esik az eső, kiviszik a ház felső udvarára. Ott gyűlnek össze a hozzátartozók, rokonok, szomszédok, barátok, ismerősök, falubeliek. Akárcsak a református templomban, külön, egyik oldalt a nők, másik oldalt a férfiak ülnek. Kijelölt időpontban meghúzzák a harangot, mely jelzi a hazaszállítást, a virrasztásra hívást, és a temetést. Megjelenik a tiszteletes és a presbiter, zsoltárok hangja árad szét a csendes, csillagfényes éjszakában, itt a közös gyász ideje.

Egy fárasztó, lélektelen nap petyhüdt estéjén Laska Lajos úgy érezte, elege lett párjából, helyzetéből, egyáltalán: mindenből és mindenkiből. Ezt csak egyféleképpen lehet orvosolni, döntötte el magában: bujdosással. Mégpedig azonnali bujdosással. Szóval, Laska elhatározta, hogy hagy csapot-papot, asszonyt, munkát, s agyő. Igen ám, de előtte illik röviden tájékoztatni – bár a feleséget – a miértekről. Laska előkeresett egy fehér papírlapot, s nekifogott. Sorolta sérelmeit, bántalmait, megaláztatásait, problémáit: ezernyi volt belőlük.

Ez a Pinkóczy szerette a piát, így hát nem is sokáig maradt meg a faluban, mert ugye, a részeges lelkész sehol sem lehetett hosszú életű. A kocsmáros, Kálmán bácsi, nagydarab, erős, határozott ember volt, ha kellett, egyszer-egyszer fel is pofozta a lelkészt, védve az asszonyokat, a feleségét és az anyósát. Úgy mondták, egy-egy részeg dorbézolás után kezet emelt rájuk. Olyankor aztán persze, amikor Kálmán bácsi védelmükre kelt, lelkészhez és férfihez nem méltó módon rimánkodott.

Ők azok, akiknek helyenként és időnként a rendőrséggel is akadt dolguk, mert ittasan állítottak be a kollégiumba, mert a kalauz többszöri felszólítására sem hagyták abba a hangoskodást, a randalírozást a vonaton, vagy, mert egy koncert, egy buli után garázdaság vétségéért kellett felelniük a fakabát rendőrtisztek előtt. De ők voltak azok, akik fekete bakelit lemezeken és fehér magnókazettákon a nagyvárosokból hazahozták az István a királyt, az Eddát, a P. Mobilt, a Korált, az Omegát, Hobót és vele a Rolling Stones-t. És ők voltak, akarva akaratlan, akik átörökítették ezeket a zenéket generációs almomra, köztük az olyan tátiszájú kissrácokra is, mint jómagam.

Aztán egyszer esett az eső, mikor leadás volt és Etelka néni nem volt otthon, de Tibi bácsi bevitt engem a konyhába, ettünk vajas mézes kenyeret és beszélgettünk és megdicsért, milyen okos kislány vagyok. Elmeséltem neki, hogy szoktunk a babával játszani és akkor bementünk a babaszobába, felültetett az ágyra a baba mellé. Kérdezte, hogy milyet szoktam játszani, mondtam, hogy királylányosat, de ő tud egy jobb játékot, azt mondta. Vetkőztessük le a babát, nézzük meg a ruháit.

Faludy György: Pokolbélien víg, kiváló magyar költő a XX. század második feléből. Zsenialitását mutatja, hogy akárcsak Einstein, ő sem viselt zoknit. Hatalmas alakja kilóg a magyar irodalom történetéből.
 

Szatmár nem csak földrajzi terület, amit háromfelé szakítottak, akár a királyi Magyarországot a török időkben, hanem szinonima, vagy ha úgy tetszik, allegória, a hűség allegóriája. Nem felejteni el, kik vagyunk, honnan jövünk semmilyen körülmények között. A regény onnan indul, és visszatér oda. Rámutat és érzékelteti, aki elfelejti, honnan jött, kiktől származik, az csak hadoválni tud, bármilyen jól felépített, jól hangzó retorikával, bravúrosan teszi is, arról, hogy mi Budapest, mi Magyarország, benne és kívüle a nemzet, a magyarság, mi Európa, s hogy ez mit jelent nekünk - fogalmazza az író a regény elé készült interjúban. 

Kálmán Mari első regénye, a Talyigás Irma és az Ürdög, a kortárs magyar szépirodalom egyik nagy meglepetésének ígérkezik az idén, mivel  ilyen bővérű szatíra a magyar vidékről ritkán és egyre ritkábban születik. Lehet, hogy rosszul tudjuk, s a magyar élet mégsem a plazákban zajlik. Talyigás Irma története igazi magyar saga egy isten háta mögötti faluban született lányról, aki postáskisasszonyi hatalmával élve tapos el mindenkit, aki karrierjének útjában áll, mígnem találkozik  valakivel, aki nála is erősebb és kíméletlenebb. Irma figurája példabeszéd közelmúltunkról és jelenünkről. De az írónő sorsa is példáz valamit: az életben a dolgok nem mindig a megszokott sorrendben követik egymást. Kálmán Mari ősz hajú sokunokás nagymama, akinek első regénye csak most jelenik meg, de további három vár kiadásra, mert a felfedezések csak addig maradnak a levegőben, míg meg nem történnek... 

Bíbor palástja csusszan a vállán, rezdül a gondolata, homloka ráncolódik, villan a levegő, dörög a hangja, dörög minden körülötte, le-fel jár. Ostorcsattogások istenítéletként, ahogy röpködnek szájából a szavak, vészeket hirdetve épp vagy felmentést adatva lenge szél fúj lábai előtt. Virágkoszorúban a színpad légköre körülötte, az ágak közt méltósággal lépked.
Egyszer csak tűzcsóva hull a színpadra.

  Megkérdezték Teller Edét:
„A magyar meg miféle nép?”
„Megbecsüli nagyjait az, kerül szobor, oltár
mindjárt, mikor külföldön vagy, vagy nem vagy, csak voltál."

A férfi akkor odakerült a többi munkás közé. Hétkor kezdtek pálinkával. A férfi mondta mindig, hogy ő különben budapesti és hogy doktor. A munkások röhögtek rajta, hogy milyen doktor, csodadoktor, s hogy meggyógyítja-e őket, ha megbetegszenek. Kiröhögték, de segítettek neki, mikor lemaradt, mert a férfi nem bírt úgy dolgozni, mint azok, akik egész életükben ezt csinálták.
 

A jó gyermekvers nemcsak ritmikailag tökéletes, változatos és élvezetes, de sokak szerint nevelő hatásúnak is kell lennie. Weöres Sándor ebben is példát mutatott. Mellékelt versei nemcsak arra nevelnek, hogy szeressük az állatokat, és hogy a reggeli étkezés mennyire fontos, de a magyar világ általános értelmi színvonalát is éreztetik a gyermekkel. A költő mai követőire leginkább ez az értelmi színvonal jellemző.

A rákövetkező hónapokban Larissa folyton rosszul érezte magát. Fáradt volt, hányt, nyugtalanság gyötörte. Az anyja azt mondta, ne egyen annyi édességet, attól van gyomorégése. Larissa majdnem tíz kilót hízott. A pubertás kellős közepén volt. Épp nemrég szedte le a falról a lovakat ábrázoló képeket, és rakott ki helyettük a Brávóból kivágott fotókat. Az állapota rosszabbodott, főleg az állandó hasfájás. – Ez kólika – mondta rá az apa. Havi vérzése elmaradt, azt hitte, az undortól.

Csak nyakamon vót ez a fiú; a játékgépbe vitte a pénzt. Nálunk családilag ez a szeretet nem valami becses dolog, semmit se hoz a konyhára. A gyerek elmászkálgatott itt a kertbe’ is. Megtűrtük, nem vót vele sok kiabálni való. Szépen szót értettünk sokba’, nem vót abba’ hiba. Persze, én vagyok az anyja, ki más vóna? Kicsinek olyan más vót, olyan édes kis cumis, akkor meghaltam vóna, ha baja esik. Az ember kiszeret a másikból.  

  Megkérdezték Szentgyörgyitől (talán):
„Paprikánál nem jobb-e a csalán?”
„Lehet, több a vitaminja, csakhogy szúr, vakar.
Azt fogdosni, trancsírozni, csűrni kurva szar.”
 

A mindenféle (bugyi-, virág-,bajuszpödrő-, könyv-, nadrágtaró- vagy náthaterjesztő) csomagküldő cégek hihetetlen sikereket érnek el napjainkban azokkal a rendkívüli ajándéksorsolásaikkal, melyeknek levelei elárasztják szegény elő- és nem előfizetők postaládáit. Úgy véljük, az Irodalmi Jelen sem maradhat el mögöttük. Ezennel közzétesszük első, utolsó, utolérhetetlen, rendkívüli, csak Önnek, csak most ajánlatunkat. Ne hagyják ki!!!!!

 Puffadt hasú nagysága alkuszik egy kosár paradicsom mellett, arrébb felfordított füles kosarakon kofák üldögélnek, a kendők mélyen a homlokba húzva, a bő szoknyák a porba lógnak. Térdnadrágos kisfiú pihen fáradtan egymásra rakott gabonás zsákokon. Meleg van. Amott két fehér ruhás gyermeklány hajol egy gyümölcsös kosár fölé, szalmakalapjuk alól kibuknak a kígyózó copfok.
 

A sárga mellény a szép emlékek – mert ilyenek is akadtak elvétve – fakó otthonaként rövid, elnyűtt és szakadozott. Valahol az órazseb környékén lakott egy mára lassan-lassan elfeledett feleség, és elenyészően pár boldog év. Ám a sértések, ócska heccek foltozta, verbális erőszakok, durva tréfák szőtte zakó jótékonyan elfedte feslettségét.
 

Nemcsak Magyarország keleti csücskétől mentem el a nyugatiig (és találtam ehhez igazi társakat), hanem fejben is eltaláltam oda, ahova szerettem volna. Azokhoz, akiket szeretek. Ennyi.Nem tudom, mivel kéne lezárnom ezt a túranaplót, mert még itt sincs igazán vége. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ugyanolyan jó utat és szerencsét kívánok Neked is, Útitárs, amilyenben nekem volt részem – és egyszerűen abbahagyom.