Amikor megszúrta a Mikulást a Sétáló utcán, arra hivatkozott a bíróságon, hogy azért tette, mert gyerekkorában egy csomó virgácsot kapott a krampusztól, és hogy őhozzá a Mikulás egyáltalán nem volt jó, és amikor meglátta a Sétáló utcán, hogy máshoz milyen jó tud lenni, akkor föltolultak benne ezek a gyerekkori élmények, és bumm, belevágta a hasába a bicskát. 

Egyetlen serkentőszer nem került szóba, pedig nélküle minden nehezebb. Nélküle fűvel benőtt iparvágány. Szeretni. Egyszerűen, csendeskén, halkan, ritkán lobbanva, gyakran lobbanva, boldogan, boldogtalanul. Arra ébredni, nincs ott. Arra: ott van.

William Shakespeare
 
Az vagy nekem…
(magyar változat)
 
Az vagy nekem, mi arcnak a tenyér,
Mint oltári nagy pofon hogyha csattan;
És néha azt kívánom, ne legyél,
Vagy ha már vagy, hát fordulj föl legottan.
Hogy többet nem piálsz, hogy dolgozol,
Csak még ez egyszer: százszor megfogadtad.
Igaz, józanon nem hazudozol,
S egyszer fizetésed is hazaadtad.
A kocsmából ha este hazaérsz,
S az ajtót úgy berúgod, hogy a

Én egy valaha szebb napokat látott budai társasházban lakom. Hogy mikor voltak azok a szép napok, azt tudom (amikor a korosodó tulajdonostársnőknek, alighanem). Ebben a házban minden lakást eredetileg lottó tárgynyeremény sorsoláson lehetett csak nyerni. Én valakinek a mázlijában lakom. Valaki eladta nekem a szerencséjét. Lehetett volna nagyobb is a szerencséje.

S szeretni fognak. Virtuális
Bond-lányként majd meg nem bukom.

Önző módon nem beszél
Csak nyomkodja a szivacsot
Így kaparja le a közösséget
(Sós Dóra)

... az ablak befelé néz. Láthat egy kicsi, kerek asztalt, amin összeomlanak a szavak, ahogy visszaütődnek az üvegről. Egymás felé tologatjuk csonkjaikat. Egyformán, mint ahogy a pohárban loccsanó víz próbálta utánozni az esőverést. (Baki Júlia)

Kálovits mester  a térdére fektette a mágnestáblát. Éppen Szabó Tominál, a középhátvédnél volt a labda. A mester lassan, szinte álmodozva a bal hüvelykjével feljebb tolta a középhátvédet jelző korongot. Szabó Tomi felnézett, majd, ahelyett, hogy az eddig szokásos módon passzolt volna a mellette várakozó jobbhátvédnek, előbb csak lassan, majd egyre gyorsulva megindult az ellenfél kapuja felé.

Majd elhagy az angyal Ica,
s kárörül a sánta vice.

 
A szerelemről a Hold jutott eszébe, a Holdról a csillagok. A csillagok a bársonyfekete égboltról aláhullottak és csilingelni kezdtek egy öregember hajfonatában. A táltos hun táncolt előtte.

Ádvent első vasárnapján Guido atyának az a határozott benyomása támadt, hogy Isten eltűnt. Persze, tudta, hogy ostobaság, Isten nem tűnik el csak úgy, egyáltalán nem tűnik el – de mégis. Pedig kereste mindenütt: a szobában, az ágy alatt, a szekrényben, a templomkert végében, később a perselyben, a tabernákulumban meg az oltáron. Nem találta.

A pénzedért
Feldúlnám éltedet,
És annak minden titkos útját,
Hogy pénzed rossz kamatra nyújtsd át;
S így nyerjek kéjeket
A pénzedért.
 

Nyúlpörköltet készít a húsból. A gyengéd céltudat csípős-illatos metamorfózisa hagymahuszárral, bordó bódogi paprikával, a lé tetején táncoló gombacsíkokkal, és minden fölött egy távoli, elhaló macskasóhaj. Az elköszönés. Hangszínében a végzetes szépséggel, a búcsú fájdalmával és bánatával.

 
Mert nem a békét kerested. A kis veszteséggel nem tudtál mit kezdeni, ezért elvették tőled az egészet. A sors karmai megakadnak a likas köpenyben, s letépik. Minden, ami nem tökéletes, szertefoszlik olyan ember keze között, aki az Egészre vágyik.

A káosz nem a rend hiánya, hanem olyan rend, melynek törvényei előttünk még ismeretlenek. Nesze neked, tele spájz. Éhen fogsz dögleni. S mondhatta volna: Nézd! Kipányvázva a végtelenben, egyetlen árva kérdéssel, ami hasadozik mértani függvény formájában, már ha abban lehetne hasadozni. Szavakból áll a végtelen. Szavakból van a káosz. S a végtelen se más: szó, és a káosz is csak az.

ÖREG VÁNDOR ÉJI DALA
GOETHÉBŐL (KI)FORDÍTVA
 
Immár mindkét térded
sajdul.
Ezt mint élem, kérded,
majd túl.

 A boszorkányok bukott tündérek lennének? Betegesen narancssárgák, nyirkosan terebélyesek, sötétet kedvelő, a zugokat elfoglaló asszonynépség. Kígyót-békát előkotornak, és bevarangyozzák az ember napjait. Tündérek aranyoznak, boszorkák varangyoznak? S neki, igazából, kicsoda ez a bogárszemű lány, aki a félhold fényében villant meg?

Ezután egyre több időt töltött nálunk Melánia, hármasban étkeztünk, és néha taxival bolyongtunk a városban. Úgy éreztem, hogy mi hárman pont olyanok vagyunk, mint egy család. Hirtelen két anyukám lett, és ez valahogy olyan örömmel töltött el, hogy szerettem volna elmondani valakinek, aki nem is tudja, milyen az, ha kettő van.

De bizonyság már, büszkén mondja szám:
hogy koldus lesz az én kis unokám…
 

"Nem cifrázod túl egy beteg ember baját? Úgy néz ki, mintha örülnél. Kell ez? Mi van, ha mára gyógyult családapa ez a rétsági fiú? Nem nyúlsz túl gátlástalanul a közvetlen környezet tegnapjához? Én már régen nem emlékszem semmi hasonlóra. Töröltem az emlékezetből, mint mindent, ami eredetileg sem esett jól. Te meg, ha jól látom, gonoszkodsz és élvezed."

A vandálok csendben fosztogatták I. Krepisz királyságát. A böjt bevált, a király köszvényes rohamai ritkultak, mint a fák árnyéka télen. Álmai könnyűvé lettek, valamint a tündérek, akik elhagyták asztalát és éjszaka táncoltak mosolyt az arcára. Euphorbia menyasszonyát a kertben, liliomok között találta. Elköszönőben a július.