Mikor az anyja egyszer elvitte templomba, a plébános lemondta a misét, hogy csikar a hasa, fosik. Nem kell ő senkinek. Azt a likat is azért vájta magának a csűr alá, hogy tudjon elbújni, hogy ne lássák, s ő se lásson senki normális embert. Ott hallgatózik egész nap, várja, hogy sötétedjék bé, s jöhessen ki enni. De hát nem vakond, hanem csak egy leánka. Egy torzszülött leánka. Négy lábbal született, ennyi a baja, s hogy az arca olyan szőrös, mint a macskának. Hány éves is lehet, ejsze megvan tizennyolc. De nem eszen embereket, s még egyszer se hallottam, hogy valakinek ártott volna.

Elhagyatottan pislog utána. Nézi erős vállát, arányos csípőjét. Sokáig áll némán, tehetetlenül. Öntudatlanul, de éppen úgy áll ott, ahogy hatévesen, a szoknyája szélét és az aranylovacskát markolászva a szülei és a bátyja sírjánál, amikor nem értette, miért kerülnek a földbe azok, akik hozzá tartoznak. És ő miért nem ment velük? És ha ők most még a földben vannak, akkor hol lesznek holnap vagy még több nap múlva? A földön vagy az égben? És hová lettek a hangok a torkából, hogy mindezt megkérdezze valakitől?

Én nem ütöttem hozzá. Isten úgy segéljen. Ha nem lenne ilyen rosszféle, rég vége lenne. De ő nem, hogy így s úgy, neki írni kellett az uramnak, hogy én egy hazudós kurva vagyok, hogy én hozzáütöttem, hogy fél tőlem, s jöjjön haza. S az uram neki hitt. S ha csak megvert volna. De éppen így? Mióta ágyban vagyok? Szinte két hónapja…

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon.

15.

Koppannak sarkaink a macskaköveken, egyszerre lépünk az üres belvárosban, összeáll a ritmusunk, szavaink visszhangoznak. Belém hasít a gondolat: kik vagyunk mi így együtt, és mi minden lehetnénk? Egy pillanatra elmerülök ebben, nem figyelek, észreveszi, elhallgat. Zavart csend, megállunk. Várakozásteli.

Nem tudom, hogyan kell tőled elbúcsúzni…

A mondat elhangzott, gomolyog közöttünk, sűrűsödik attól, ami bennszakadt, amiről nem beszélünk.

Csak ő és önmaga. Sem az anyjáék, az oszi meg az igazgató, sem a caplató iskolatársak, a külvárosi galeri. Sem a függönnyel kettéválasztott koszos alagsori szobában szuszogó-horkoló-fingó-bűzlő családja. Sem az elmúlt hónapokban hol rosszulléttel, hol a súlyával nyomasztó, benne izgő-mozgó lény ne tolakodjon a képbe. Csak ő, végre egyedül ő.

A Nagy Shunga-polip átöleli a sziklás partnál lubickoló éjjeli aktot, az illuminált, kreol múzsát. A mélybe rántja – és csiklóját szippantva kebelezi be teljes, ízletes vagináját… A költő hátulról úszik be a leány kitárt, nyálkás-nedves sejtelmeibe, a polip-cuppogástól síkosított barlangnyílásba… Bódulat, lebegés, orgazmus… Majd óriási kövekhez-ütődések… Újabb bordarepedés…

A Nagy Shunga-polip átöleli a sziklás partnál lubickoló éjjeli aktot, az illuminált, kreol múzsát. A mélybe rántja – és csiklóját szippantva kebelezi be teljes, ízletes vagináját… A költő hátulról úszik be a leány kitárt, nyálkás-nedves sejtelmeibe, a polip-cuppogástól síkosított barlangnyílásba… Bódulat, lebegés, orgazmus… Majd óriási kövekhez-ütődések… Újabb bordarepedés…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Tenger!

Ki az okosabb: a keselyű, amely türelemmel kivárja a biztos falatot, vagy az oroszlán, amely minden erejét feláldozza egyetlen rohamért, hogy utána lusta hiénák martaléka legyen a zsákmány, mert neki már nincs ereje megvédeni tulajdonát? A disznó okos állat, ő is mindenevő, és bizony nem szégyenlős, ha enni kell. A házi sertés eszesebb, mint a kutya. Az ősember jól gazdálkodott az erejével, dögöket evett, összetörte a tetemek csontját, hogy kiszívja a velőt, mely táplálta fejlődő agyát. Így lettünk okosak, a lustaság és fortély, a dögevés kellett hozzá.

Az érkező polgármestert meglátva srófol egyet a káromkodás hangerején, cifrázni kezdi, lássa az a derék, okos ember, hogy mennyire szívvel-lélekkel védi a polgárokat, a rendet. A fiatalokat szidja, a szemetelőket, a kormányt, a flakongyártó céget, az ellenzéket. Közben többször is lopva a polgármesterre sandít, reméli az elismerést, legalább egy biccentést, esetleg faluvezetői kézfogást, netán pár mondatot vár. Ezekből hetekig megélne a kocsmában, templomban, közértben, háziorvosi váróteremben vagy épp otthon. De nem.

Az érkező polgármestert meglátva srófol egyet a káromkodás hangerején, cifrázni kezdi, lássa az a derék, okos ember, hogy mennyire szívvel-lélekkel védi a polgárokat, a rendet. A fiatalokat szidja, a szemetelőket, a kormányt, a flakongyártó céget, az ellenzéket. Közben többször is lopva a polgármesterre sandít, reméli az elismerést, legalább egy biccentést, esetleg faluvezetői kézfogást, netán pár mondatot vár. Ezekből hetekig megélne a kocsmában, templomban, közértben, háziorvosi váróteremben vagy épp otthon. De nem.

Lajos, a Kőszikla, mint eleven képzavar, enyhén imbolyogva megindult, és mindenki remélte, hogy tényleg vesz töltött káposztákat, nem pedig leakad a Lillában. Kolbi hitt neki. Ezt onnan tudtam, hogy láttam, amint megnyalja a szája szélét. Ez hit! Ez a hit! Mi is hittünk: bevertünk egy aperitifet. Aztán még egyet. Aztán kértünk sört is. Teóriák születtek arról, hogy csak egy mikró van, lassan melegszik az a sok téká. Lassan. De majd milyen jó lesz! Ha megjön! Megjön?

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon.

1990-ben született Budapesten. Szegeden jogot és filozófia szakot végzett. 2016-tól publikál novellákat és tárcákat. Írásai az Élet és Irodalomban, a Műút portálon, az Új Nautiluson, az Előretolt Helyőrség irodalmi mellékletében és a Magyar Irodalmi Ház Születés című antológiájában jelentek meg. 

Matild sértődötten visszamerült gyászába. Igaz, hogy már harminc éve nem volt beszélő viszonyban Rózával, de hát ő tegnap is önként jött megbékélni. És amikor megtört szívvel a ravatalhoz lépett, Róza volt az, aki válaszra sem méltatta! De ez nem változtat fájdalmán. Amúgy meg vége lehetne már ennek a cirkusznak, hogy levehesse ezt a rohadt cipőt, mert csillagokat lát.

Emberi fül az ablakpárkányon. Kinek a füle? Hogy került oda? Hogy került le a gazdájáról? Élő az illető, vagy már halott? Mit lehet ilyenkor tenni? A regény átlagos, tizenhét éves főhőse ebben a különleges helyzetben találja magát: a szokványosnál eggyel több füle lesz. Az esetből nyomozás kerekedik, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalál-harc, verseny az idővel...

Embereken keresztül szeretünk meg dolgokat, minden áthaladótól kapunk valamit, Gergő nekiadta a vizet, a Föld összes vizét, tavat és tengert, a végtelen, óriásira nőtt óceánokat, cápákkal és korallokkal, a mélyben tengődő vak, furcsa halakkal, neki adta az örvényeket, a tajtékos habokat, a partra vetődő hullámok moraját.

Ásom a sírt, lassan elég mély lesz. A férjemmel tegnap este összevesztem. Az üvöltötte, elmebeteg vagyok, ha tényleg kiásom a sírt. Nem veszed észre, mennyire morbid dologra készülsz, ezzel a hülyeséggel vonzod be anyád halálát, mondta. De engem nem tud eltántorítani a szándékomtól.

Citera, okarina, elektrosokk, lófog…

Csont-kulcs, kulcs-csont, rókafog, gong!

Gong! Ü! Gong! Üüü! Ü! Gong!

Citera, mobilis fájdalom, fókafog…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Második fejezet.

Zen kertben, ha szenderegsz

S fejbe vág egy nem-kereszt:

Zeng az erdő, zeng a nesz,

Zeng az elméd, szleng a szesz…

Vannak vakok, akik bénák is; nekik sokkal rosszabb, mint nekem, hiszen én mindent látok.