Hoztál fésűt, tükröt, tükörképet,
falrepedésből mintát, árnyékból szőttest.
Hoztál hétfőket, magányt
Ruháim szagát... engem is te hoztál.

Hat éve hunyt el Lászlóffy Csaba.
Alábbi, 2014 szeptemberében, A hónap írója sorozatban megjelent verseivel tisztelgünk emléke előtt.

Vinynynynynynynynynynyny-
nyog az egér a macska szájában,
felkoncoljuk macskástól...

Bejött a számítás, nincs szabad helyünk,
a valóság üres trójai faló

Csak egy képeslap, s a szelleme,
az egész egy halódó háznyi,
tudom, hogy máshogyan kellene,
S valahol máshonnan vigyázni.

Az ördög nem alszik.
Altat.
(Halmosi Sándor)

A süldő rókán, mely ellopta kenyerem,
átsütött az isteni,
ki Napban megnyilatkozó, s úr éteren,
s ahogy elfutott, bundája s lelke lángolt.

hát lehet a bombatölcsér mellkas-mélye epifánia?
a téren, mit emlék el nem varázsol,
a szilánkos egész felragyog.

ne kérdezd a kudarc kutyáitól
hogy meddig tart a harc

Az éjszaka fáján hajnalok cseresznyevirágzása,
Egész évben tavasz van veled

Nem beszélek mindig a falnak,
de mindig annak mondom az igazat,
elfordulva tőletek, tágra nyílt szemmel.
(Payer Imre)

anyag nélküli matériából épít fel egy világot,
mint a gyermek sámuelt álmából felébresztő hang.

Bal fülemben barbár regősöket hallok,
jobb felől latinul unszolnak az hangok,
másnevű Istvánban győzzem le az Vajkot!

Ne tagadd ki hajlékszívedből a halált,
hisz’ ő is addig él, míg te élsz;
aztán még delfinek is úszhatnak sírodig

van ez az ősi félelem

Nincs több jel.
Adásszünet.
A vers itt megszakad.

Egy nap, amikor nem akarok többé hattyú lenni,
hiába erőltették rám évtizedek óta ezt a szerepet.

Lásd, magamra nem maradt
névadó szó!
Csak a test vízjele:
a por.

oroszlánok lesnek rád a hídon
hová mész?
hová mész?
tán a kemencébe?

Aznap este rendezték meg a hagyományos
Máglyarakást a Diana parkban,
Ezt követte mindig a fáklyásmenet a csúcsra.