Jelen esszében olyan reprezentatív kortárs magyar költők verseit fogom vizsgálni, mint Kemény István, Géher István, Bíró József, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás, Rónai-Balázs Zoltán, Böszörményi Zoltán vagy Payer Imre. Lírai beszédmódjuk látszólag teljesen eltérő, mégis mindegyikük költészetében – elsősorban inkább tematikai-motivikus szinten, semmint az elsődleges lírai beszédmód szintjén – felfedezhetők hasonló törekvések és üzenetek, már amennyiben a kortárs magyar költészet kapcsán szabad az értelmezőnek az „üzenet”/„jelentés” terminusokat használnia.

Géher István László érdekes kísérleti módszert dolgozott ki: bizonyos verssorok szimmetrikus ritmikai megfeleléseiből tanulságos mintázatok rajzolhatók ki. Informatika, barokk fúga, grafikon: ez mind verstan – derült ki a Nyitott Műhelyben rendezett beszélgetésen, ahol ugyancsak elkerekedett a szemünk.

A Szép versek antológiát ebben az évben Péczely Dóra helyett Szegő János szerkesztette. Mennyiben tér el az ő kánonja elődjének válogatásától? Mely szerzők kerültek be öt éven át folyamatosan a kötetbe?