-
Losonczy Attila
A boldogság ultramarinkék madara
Finy Petra legutóbbi regénye több szempontból is rendkívül bátor, nem mindennapi, merész vállalkozás. Egyfelől olyan korszakról ír, amelyet ő maga személyesen még nem élhetett át, másrészt az 1968-as prágai események és annak magyar vonatkozásai, valamint a hatvanas évek „fridzsider-szocializmusának” korszaka még bőven tartalmaz „fehér foltot” íróknak, történészeknek egyaránt.
-
Csigaházból előbújó meglepetés
Szabó Magda az az író, aki halála után több mint tíz évvel is képes meglepetést postázni olvasóinak, sőt, látni véltük, ahogy november huszadikán lekukkantott a felhők közül a Hadik Kávéházba, és elégedett mosollyal nyugtázta Jolsvai Júlia és Juhász Anna beszélgetését újonnan előkerült, eddig ismeretlen regényéről. – A Jaffa Kiadó sajtótájékoztatóján jártunk.
-
Irodalmi Jelen
Játék a szív billentyűin
„A mai negyvenes, már megállapodott generáció érzelmi válságának, egy család felbomlásának lehetünk tanúi. A regény alaphangja mégsem tragikus, mert Sára gyötrődését mindig feloldja valami váratlan momentum: a gyerekek kiszólásai, egy természeti kép vagy különös emlék. Árnyalt jellemrajzokat kapunk, a szereplők mind mai, hús-vér emberek.” – Muth Ágota Gizella recenziója.
